Grammy 2026: Cher brutális bakija után mindenki csak döbbenten nézett – Videón a kínos pillanat


A Grammy 2026 Cher nevéhez fűződő jelenete pillanatok alatt meghódította az internetet, az énekesnő ugyanis hatalmasat bakizott a színpadon. Ő adta volna át az Év felvételének járó díjat, amit egyrészt majdnem nem tett meg, másrészt amikor mégis, akkor rossz előadót hirdetett ki győztesként.

A 79 éves Cher vasárnap este a Los Angelesben megrendezett Grammy-gálán az Év felvétele díjat adta volna át, ám a feladat közben kissé elveszett a saját gondolatai között. A Believe ikonja hosszasan sztorizott a karrierjéről, majd mint aki jól végezte dolgát, le is sétált volna a színpadról, ha Trevor Noah műsorvezető nem hívja fel a figyelmét arra, hogy lenne itt még egy kis apróság... Mondjuk a győztes kihirdetése és a díj átadása.
Miután Cher visszatért a mikrofonhoz, bevallotta: azt hitte, a győztes neve majd megjelenik a súgógépen. Spoiler: nem jelent meg.
A boríték felbontása után jött a csavar: Cher teljes lelkesedéssel kihirdette, hogy az Év felvételének járó Grammy-díjat Luther Vandross kapja. A probléma csupán annyi volt, hogy a díjat valójában Kendrick Lamar és SZA kapta a „Luther” című dalért. Világos, hogy mi zavarta össze az énekesnőt, aki sietve kis is javította magát, és kihirdette a tényleges győztest. A baki már csak azért is kínos, mert Luther Vandross 2005-ben meghalt.
Az események folyását természetesen ez a kis tévedés nem akasztotta meg, Kendrick és SZA boldogan vették át a díjukat a Luther című dalért.
Nincs is oka panaszra Kednrick Lamarnak, hiszen ő az egyik legtöbb Grammy-díjat nyert énekes idén. Összesen öt kategóriában nyert: az év felvétele, a legjobb rapalbum, a legjobb rapelőadás – bár ebben a dalban csak közreműködő volt –, a legjobb rapdal, és a legjobb dallamos rapelőadás díját is hazavihette.
A Grammy 2026 egyik legemlékezetesebb pillanata egy névcsere lett, Cher rossz győztest hirdetett ki az Év felvétele kategóriában. Először a 2005-ben elhunyt Luther Vandrosst hívta színpadra, de valójában Kendrick és SZA győztek, a díjat a Luther című dalukért kapták.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.