Karl Lagerfeld 2019-ben, 85 éves korában hunyt el rákbetegségben. Élete végén rendezte vagyonának sorsát is: mindent azoknak juttatott, akiket – saját szavaival – „igazi családjának” tekintett. A kedvezményezettek között szerepelt hosszú ideje mellette dolgozó asszisztense, Sébastien Jondeau, keresztfia, Hudson Kroenig, aki a tervező halálakor mindössze 11 éves volt, valamint két férfimodell is, Brad Kroenig és Baptiste Giabiconi. A végrendeletben külön helyet kapott szeretett burmai macskája, Choupette is.

Forrás: Getty Images
Choupette számára Karl Lagerfeld körülbelül 1,5 millió dollárnyi vagyont különített el, valamint egy házat kerttel, amelynek fenntartását korábbi házvezetőnője, Françoise Caçote felügyeli. A tervező gondoskodott arról, hogy macskája az élete végéig a megszokott luxusban élhessen. A mostani jogi vita valószínűleg Choupette helyzetét nem érinti.
Köztudott volt, hogy Karl Lagerfeld rajongott a macskája iránt. Choupette-et gyakran úgy jellemezte, mint egy „kitartott nőt”: vele étkezett, párnák között aludhatott, sőt iPadet is használt. A macska ma is a luxusélet jelképe: magánrepülőgépen utazik, divatmárkákkal dolgozik együtt, és több milliós követőtábort gyűjtött az Instagramon.
Ők lehetnek Karl Lagerfeld vagyonának örökösei
A The Times értesülései a 2016 áprilisában véglegesített végrendeletet egy eddig meg nem nevezett fél megtámadta. Ez megnyithatja az utat Karl Lagerfeld még élő rokonai előtt, akik korábban teljesen kimaradtak az öröklésből. A német sajtó beszámolója szerint Christian Boisson, a végrendelet végrehajtója levélben értesítette a családtagokat a folyamatban lévő jogi eljárásról.
Karl Lagerfeldnek nem született gyermeke, két nővére – Christiane és Thea – már korábban elhunytak. Amennyiben a végrendeletet érvénytelenítik, az öröklés joga az ő gyermekeiket illeti. Christiane Lagerfeld az 1950-es években az Egyesült Államokba emigrált, Connecticutban telepedett le, és négy gyermeket nevelt fel. Egyik fia, Karl, fiatalon, 18 évesen motorbalesetben meghalt, többi gyermeke – Paul és Roger Johnson, valamint Caroline Wilcox – most vagyonos emberekké válhatnak.
A kapcsolat azonban már évtizedekkel ezelőtt megromlott Kaarl Lagerfeld és nővére között. A divattervező 1974 óta nem találkozott Christianéval, és az amerikai rokonok közül senkit sem hívtak meg a 2023-as New York-i Met Galára sem, amelynek témája a tervező életműve volt. Az egyik unokaöccs, Roger Johnson korábban úgy nyilatkozott: valószínűleg nem fogadna el örökséget, mivel érdemi kapcsolat sosem alakult ki közte és nagybátyja között. A másik nővér, Thea lánya, a 82 éves Thoma Gräfin von der Schulenburg szintén örökös lehet, ha a bíróság a végrendelet megsemmisítése mellett dönt.
A hagyatéki vita mellett egy másik ügy is árnyékot vet Karl Lagerfeld örökségére. Az adóhatóságok azt vizsgálják, hogy a tervező tényleges lakóhelye Párizs volt-e, nem pedig Monaco. Amennyiben az előbbi bizonyosodik be, akár 20–40 millió eurónyi elmaradt adóbefizetésére is kötelezhetik az örökség kezelőjét.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


