Bubbles sokáig hű társa volta Michael Jacksonnak. Együtt élt a zenésszel Neverlanden, és a külföldi utakra is elkísérte, Japánba is eljutott vele.

Forrás: Getty Images
Így alakult Michael Jackson csimpánzának sorsa: Bubbles igazi művész
A nyolcvanas évek végén több furcsa történet is napvilágot látott Michael Jackson csimpánzáról. 1989-ben olyan hírek terjedtek, hogy Bubbles tragikus körülmények között epusztult, elütötte egy autó Neverland területén, később pedig olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy egy tűzesetben vesztette életét. Az Entertainment Weekly szerint ezek az állítások azonban nem voltak igazak.

Forrás: https://centerforgreatapes.org/
Az viszont tény, hogy Bubbles idővel elkerült Michael Jackson birtokáról. Ahogy öregedett, egyre nehezebben volt kezelni, agresszív lett, ezért egy állatidomár gondjaira bízták. Michael Jackson ennek ellenére továbbra is látogatta az állatot, sőt időnként a gyermekeit is magával vitte. Aztán a kétezres évek közepén Bubbles egy floridai, kifejezetten főemlősök gondozására szakosodott központba került, és jelenleg is ott él. Bár már 43 éves, a központ honlapján azt írják, ma is aktív, és nagyon szeret festeni, igazi művész.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


