Csillámpor és sebészi szike: az Eufória szereplői akkor és most – Galéria


Mintha csak tegnap lett volna, hogy az egész internet lélegzetvisszafojtva szurkolt Zendaya karakterének, Rue-nak a démonai legyőzéséhez. Emlékeztek még, amikor a közösségi médiát szinte felrobbantotta a Sydney Sweeney (Cassie) és Alexa Demie (Maddy) közötti dráma? Nos, azóta nem kevesebb mint hét év telt el, és kedvenc színészeink már régen nem néznek ki tinédzsernek. Sőt, a főszereplő hölgyek annyit változtak, mintha az elmúlt egy évet egy plasztikai szalonban töltötték volna. Nézd meg, hogyan változtak meg az Eufória szereplői!

Az Eufória sorozat nagyon hamar felkapottá vált ikonikus szettjei, sminkjei és zenéi miatt is. Az indulás óta sokat változott a világ: a karakterek – és velük együtt a színészek is – felnőttek. Most érkezik azonban a sorozat harmadik és egyben utolsó évada, melyet ismét a vizuális zseni, Sam Levinson készített.
A 2019 júniusában debütált Eufória hét esztendeje alatt számos búcsúnak lehettünk tanúi. Barbie Ferreira és Algee Smith korábban távoztak a stábból, ám a való élet tragédiái még mélyebb nyomot hagytak a rajongókban. 2023 júliusában fájdalmasan fiatalon távozott a Fezcót alakító Angus Cloud, 2026-ban pedig a Nate Jacobs apját megformáló Eric Dane hunyt el, miután szervezete feladta a küzdelmet az ALS-betegséggel szemben.
2026. április 7-én azonban a csillogásé volt a főszerep: a stáb Los Angelesben vonult fel a harmadik évad premierjén, visszatérve oda, ahonnan világraszóló karrierjük elindult. Az elképesztő estélyi ruhák és cuki újratalálkozások mellett elkerülhetetlen volt észrevennünk, mennyit változtak kedvenc színészeink. Míg Jacob Elordi csak sármosabb és vonzóbb lett, Sydney Sweeney és Alexa Demie arcán mesteri sebészek dolgoztak az elmúlt években.
Kattints a galériánkra, és nézd meg, hogyan változtak meg az Eufória szereplői!









Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.