Az ítélet szerint az elmúlt évek áremelései nem feleltek meg az olaszországban érvényes fogyasztóvédelmi szabályoknak, így egyes Netflix-előfizetők akár több száz eurót is visszakaphatnak.

Forrás: Getty Images
Ennyit fizethez vissza a Netflix az olasz felhasználóinak
Egy római bíróság a fogyasztóvédelmi szervezet keresete nyomán döntött úgy, hogy a Netflix 2017 és 2024 között végrehajtott áremelései nem voltak jogszerűek. A testület megállapította: a szolgáltató nem adott megfelelő, szerződésben is alátámasztott indoklást a díjak emelésére, ami sérti az olasz fogyasztóvédelmi törvényeket. A bíróság ezért arra kötelezte a streamingóriást, hogy térítse vissza az áremelésekből származó többletköltséget az érintett előfizetőknek. A Reuters beszámolója szerint a Premium csomagot használók akár 500 eurót – vagyis több mint 190 ezer forintot –, míg a Standard előfizetők körülbelül 250 eurót, azaz nagyjából 95 ezer forintot is visszakaphatnak.
A fogyasztókat képviselő ügyvédek részletezték: a Premium csomag esetében a 2017-ben, 2019-ben, 2021-ben és 2024-ben végrehajtott emelések havonta összesen 8 eurós többletet jelentettek, míg a Standard csomagnál ez havi 4 euróra rúgott. Egy olyan előfizető, aki 2017 óta folyamatosan fizette a szolgáltatást, így jelentős összeget követelhet vissza. Ám az ítélet nemcsak a visszatérítésekről szól. A bíróság arra is kötelezte a Netflixet, hogy az olasz weboldalán, valamint országos napilapokban tegye közzé a döntést, hogy az érintett felhasználók értesüljenek jogaikról. A határozat kimondja azt is, hogy az áremeléseket lehetővé tevő szerződéses kikötések érvénytelenek.
A Netflix közölte: fellebbez a döntés ellen. A vállalat szerint a szolgáltatás feltételei mindvégig megfeleltek az olasz jogszabályoknak és a piaci gyakorlatnak. Hangsúlyozták azt is, hogy kiemelten kezelik a fogyasztói jogok betartását.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


