Megdöbbentő, hogy néz ki ma a CSI: Miami helyszínelők sztárja – Pocakos nagypapa lett belőle


Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Life.huDavid Caruso több mint 200 epizódon keresztül alakította Horatio Caine-t, a tévétörténet egyik legjellegzetesebb nyomozóját. A CSI: Miami helyszínelők 2012-es befejezése után azonban a színész eltűnt a reflektorfényből, és ritkán látni nyilvánosan. A nemrég 70. születésnapját ünneplő sztár most Los Angelesben bukkant fel.

Caruso pályafutása jóval a sorozat előtt kezdődött: első, stáblistán sem feltüntetett szerepét 1976-ban kapta a Ryan's Hope-ban, majd többek között a Rambo – Első vérben is feltűnt Sylvester Stallone oldalán. Játszott a CHiPs, a Zsarublues és a Krimisztori című sorozatokban, 1990-ben pedig Christopher Walkennel szerepelt a New York királyában.
Az igazi áttörést a New York rendőrei hozta meg számára 1993-ban. John Kelly nyomozó megformálásáért Golden Globe-díjat nyert, és Emmy-díjra is jelölték.
2002-ben érkezett el az a szerep, amellyel végleg beírta magát a tévétörténetbe. David Caruso Horatio Caine szerepében 232 epizódon keresztül vezette a CSI: Miami helyszínelőket, egészen a sorozat 2012-es befejezéséig.

A széria váratlan kaszája miatt a szereplőknek és a nézőknek sem volt lehetőségük rendesen elbúcsúzni. A Natalia Boa Vistát alakító Eva LaRue később így emlékezett vissza:
Szomorú voltam, mert nem kaptunk lehetőséget arra, hogy elbúcsúzzunk a rajongóktól vagy egymástól.
David Caruso a sorozat után nem vállalt újabb szerepet. Később művészeti galériát nyitott, amely azóta bezárt, színészi múltját azonban nem felejtette el. Egy forrás szerint otthonában ma is őriz két fotót pályafutása meghatározó munkáiról: az egyik a CSI: Miami helyszínelők, a másik a Túszharc forgatásának idejéből származik.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.