Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Life.huJulie Andrews egy interjúban megerősítette, hogy nem bújik újra Clarisse Renaldi királynő bőrébe a Disney készülő Neveletlen hercegnő 3-ban. A 90 éves Oscar-díjas színésznő szerint egyszerűen túl sok idő telt el az első két film óta, és ma már másfajta munkákra összpontosít.

Forrás: Entertainment Pictures
Lesz Neveletlen hercegnő 3, de Julie Andrews már nem kér belőle
A rajongók régóta várják, hogy folytatódjon Mia Thermopolis története, ám a harmadik részben egy főszereplő biztosan nem tér vissza. Andrews a The Hollywood Reporternek adott interjújában beszélt arról, miért döntött úgy, hogy nem vállalja Clarisse Renaldi szerepét, amelyet a 2001-es Neveletlen hercegnőben és a 2004-es Neveletlen hercegnő 2.: Eljegyzésben játszott. A színésznő szerint a két film között eltelt idő miatt már nem lenne hiteles a visszatérése. „Azt hiszem én mindezen már tényleg túl vagyok” – mondta Andrews a lapnak. „Nem vonultam vissza teljesen, de inkább könyveket írok, podcastot készítek és hangalámondásos munkáim vannak” – tette hozzá, ahogy azt is, hogy ennek ellenére természetesen érdekli a folytatás. „Nem arról van szó, hogy nem lelkesedem érte. Csak arról, hogy tényleg nem érzem úgy, hogy részt kell benne vennem” – magyarázta.
2024 óta tudni, hogy jön folytatás
Azt, hogy a Neveletlen hercegnőnek lesz harmadik része, 2024-ben jelentették be. Anne Hathaway, aki az egyetlen biztosan visszatérő szereplő akkor a közösségi médiában osztotta meg a hírt, és azt írta: „Csodák márpedig vannak. Visszatérünk Genoviába. A mese folytatódik.”
Anne Hathaway jelenleg babát vár
A produkció azonban csúszik, ugyanis Anne Hathaway várandós. „Most éppen a harmadik babámat várom, ezért egyelőre nem tudom pontosan, mikor kezdhetem el forgatni a Neveletlen hercegnő 3-at” − mondta.
Több forgatókönyv után születhetett meg a megfelelő történet
A készítőknek nem kell kizárólag az első két film történetére támaszkodniuk. A Neveletlen hercegnő könyvsorozat összesen 12 alapregényt, három novellát és négy plusz könyvet tartalmaz, így bőséges forrásanyag áll rendelkezésre Mia új kalandjának kidolgozásához. A megfelelő forgatókönyv kiválasztása ennek ellenére évekig tartó folyamat volt. Meg Cabot, a könyvsorozat szerzője nemrég arról beszélt, hogy számos változatot látott, mire eljutottak ahhoz, amelyik igazán megtetszett neki. „Olvastam egy forgatókönyvet, és lenyűgöző volt. Mondtam is, hogy ne küldjenek többet, mert megvan az igazi” – magyarázta.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


