Kesha bántalmazás miatt perelte be zenei producerét!

producer táplálkozási zavar Kesha bántalmazás énekesnő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 27 éves énekesnő keresetet nyújtott be zenei producere, Dr. Luke ellen. A vád szerint miután 18 évesen leszerződött, a férfi több módon - szexuálisan, érzelmileg, lelkileg és verbálisan is - bántalmazni kezdte őt.A kettejük közti feszültség akkor vált nyilvánvalóvá, amikor Kesha januárban önszántából rehabra vonult, hogy megszabaduljon étkezési zavaraitól.

Az énekesnő anyja, Pebe Sebert akkor azt mondta, lánya azért lett bulimiás, mert nem tudott megfelelni a producer elvárásainak. Elmondása szerint Dr. Luke rendszeresen megszólta Kesha súlyát, amit a lány nem tudott kezelni – ekkor kezdődtek az étkezési zavarok.Egy beszámoló szerint Dr. Luke sokszor bántotta a lányt lelkileg és verbálisan is: „Be akarta zárni őt egy szobába és azt mondta, addig nem engedi ki, amíg be nem fejez egy dalt.”

Forrás: AFP

Kedden a producer válaszként beperelte Keshát és édesanyját szerződésszegés és rágalmazás miatt. Christine Lepera, Dr. Luke ügyvédje így nyilatkozott a People magazinnak: „Kesha és az édesanyja le akarják járatni a producert. Felháborító és valótlan híreket adnak ki harmadik feleknek Dr. Luke-ról, beleértve olyan mocskos és hamis vádakat, mint az énekesnő állítólagos lelki és mentális bántalmazása.”

Mark Geragos, Kesha ügyvédje is beszélt a People magazinnak: „Kesha csak vissza szeretné kapni a szabadságát. Elhatározta, hogy tovább lép és szeretné maga mögött hagyni ezt a sötét időszakot.” Geragos még hozzátette: „A producer irányítja őt - alapvetően az életveszélybe -, de a táplálkozási zavarának kezelése segített, hogy erősebbé váljon, érzelmileg felkészült arra, hogy végül szembenézzen a férfival. Felbontani a szerződést csak másodlagos, mindenek előtt ki kell szabadítania magát az irányítás alól.”
Nem Kesha az egyetlen, aki bántalmazással vádol egy hozzá közel álló férfit. Néhány napja Amanda Bynes szexuális zaklatással gyanúsította meg édesapját.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.