Balaton Sound VV Dennis szerelem Balaton Sound 2015 Life VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Továbbra is dúl a szerelem VV Fanni és VV Denis között, amikor sorra szakítanak a VV 7 szerelmespárjai. A gerlepár életében először fesztiválozott, és szemmel látható volt, hogy nem csökkent az egymás iránti vonzalmuk a való életben sem.

VV Fanni életében először látogatott el a Balaton Soundra, ahol szerelmével Denisszel egy pillanatra sem engedték el egymást. A bodros hajú lány intim titkot osztott meg velünk egy óvatlan pillanatában.

"Dennis megkérdezte, hogy hozzá mennék-e feleségül. Szerintem ez lánykérés volt. Nagyon, de nagyon szeretem ezt a fiút, még senkit sem szerettem ennyire. Látod, az összes VV pár szétment már, csak mi vagyunk együtt. Innen is látszik, hogy a miénk igaz szerelem" - magyarázta Fanni, akit zavart a VIP steril környezete, és inkább a bulizó fiatalok közé vágyott.

Forrás:Life.hu

Nagy VV7 szakítások

VV Robin és Anett a villában találtak egymásra, amikor a korábbi szériák játékosai meglátogatták a finalistákat. Robin győzelme után hamar összemelegedtek, de Anett elárulta, nem a fiú pénze kell neki, kizárólag a szerelme.FEbruárban jöttek össze, áprilisban szakítottak.

VV Edina és VV Laci szintén a villában jöttek össze.Eddig az eljegyzésükről szóltak a hírek, most azonban már arról, hogy Edina egyszer csak fogta magát, és kiköltözött Lacival közös lakásukból.

Kulcsár Edina áldozatot hozott a fesztiválozásért, de így is gyönyörű!http://www.life.hu/sztarok/20150710-kulcsar-edina-aldozatot-hozott-a-fesztivalozasert-lemondott-a-magassarkurol.htmlKulcsár Edinát olyan szerelésben kaptuk el, ahogy még sohasem láttuk! Nem így tervezte a bulizást!TV + Sztárok--Tücsi megmutatta: Így kell levetkőzni egy fesztiválra!http://www.life.hu/sztarok/20150710-tucsi-aryee-claudia-a-sportklub-hiradosa-vadito-szerelesben-balaton-soundon.htmlMég ránézésre is vacogtunk Tücsi különleges, fesztivál szerelésétől, ami az egyik legeredetibb szett volt a Balaton Soundon.TV + SztárokOrigoVigyázz, kész, Sound! Ismét jöhet a gumicsizma!http://www.life.hu/sztarok/20150708-balaton-sound-elindult-a-nulladik-nap.htmlMegnyitotta kapuit a Balaton Sound, majd azonnal el is áztatta a nulladik napra érkezőket a beígért, nyári zivatar! Elő lehet venni a gumicsizmákat és esőkabátokat!TV + SztárokOrigoFesztivál viharban, zuhogó esőben - szerezd be a tökéletes gumicsizmát és esőkabátot!http://www.life.hu/trend/20150709-fesztival-viharban-zuhogo-esoben-szerezd-be-a-tokeletes-gumicsizmat-es-esokabatot.htmlStílusosan fesztiválozni? Mindenki erre vágyik, és bár nemrég megmutattuk az idei trendeket, a zuhogó eső és a vihar mindent felülír. Ami kell, az egy jó gumicsizma és egy esőkabát – mutatjuk is, miből válogathatsz!TrendFotó: Polyák Attila - OrigoPalvin Barbara meglepő cuccban fesztiválozikhttp://www.life.hu/sztarok/20150709-palvin-barbara-pantos-nadragban-fesztivalozik-a-balaton-soundon.htmlPalvin Barbara ígéretéhez híven végigbulizza a nyarat? A Balaton Sound nulladik napján máris megjelent, és meglepő öltözékben bulizott!TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.