Szakítása ellenére elégedetten tekint vissza az évre Csepregi Éva

Fotó: Szabó Gábor - Origo -
elégedettség munka Csepregi Éva szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csepregi Éva karácsonya a pihenésről szólt, de ma már újra beleveti magát a munkába.

„Ilyenkor visszafogom a gyeplőt, csak a családra koncentrálok és arra, hogy mindenki együtt legyen. Idén nem nálam volt a vendégség, hanem most úgy beszéltük meg, hogy én megyek át a többiekhez” – árulta el a Borsnak az énekesnő, akinek így, hogy nem kellett azzal bajlódnia, hogy egy egész sereg számára varázsoljon ünnepi vacsorát, sokkal több ideje jutott magára.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

„Karácsonykor én teljesen átmegyek civilbe, szépen felöltözöm azért és odafigyelek arra, hogy az alkalomhoz illően nézzek ki, de ilyenkor egy kicsit lazítok és minden energiámmal arra összpontosítok, hogy nyugalomban és szeretetben töltsük el ezt az időszakot” – mesélte az énekesnő, aki bár túl van egy szakításon, sok jóra is emlékszik ebből az évből.

„Munka szempontjából remek év volt, teljesen új színpadképet csináltunk (...) Emellett megjelent egy dzsesszlemezem Varga Gáborral. Sok koncertünk volt, és mindegyik sikeres. Azt mondhatom, hogy ez volt a legjobb évem” – mondta Csepregi Éva.

Édes bosszú: Bolondot csinált apjából Brooklyn Beckhamhttp://www.life.hu/sztarok/20151227-bolondot-csinalt-apjabol-david-beckhambol-brooklyn-beckham.htmlBiztos emlékeztek még arra a videóra, amikor a sztárfocista fia, Brooklyn éppen az Instagramon akarta megköszönni, hogy elérte az egymillió követőt, amikor édesapja egy mesteri trollkodással leégette. És arra, amikor a fiú feltöltött egy fotót, amin épp egy Ralph Lauren pulcsiban feszített a rajongóknak, és David ismét leoltotta? TV + SztárokOrigoHajdú Péter: "Azta, mit találtam" - Elképesztő fotó!http://www.life.hu/sztarok/20151227-hajdu-peter-zambo-jimmyvel-keszult-retrofotot-posztolt.htmlFényképek nézegetésével tölthetik a karácsonyt követő vasárnapot Hajdúék. A Frizbi műsorvezetője az alábbi kincsre bukkant. TV + SztárokOrigoÍgy búcsúznak a karácsonytól Floridában Gombos Edináékhttp://www.life.hu/sztarok/20151227-igy-bucsuznak-a-karacsonytol-floridaban-gombos-edinaek.htmlAz utóbbi időben ismét gyakrabban mutatja meg családját az immár Floridában élő Gombos Edina. Ennek persze a műsorvezető követői nagyon örülnek, ugyanis jó rájuk nézni. TV + SztárokÖniróniából jeles - Így kívánt boldog karácsonyt a Miss Universe műsorvezetője http://www.life.hu/sztarok/20151227-igy-kivant-boldog-karacsonyt-a-miss-universe-bakizo-musorvezetoje.htmlKiváló humorérzékről tett tanúbizonyságot Steve Harvey, akit az utóbbi napokban azért emlegettünk a legtöbbet, mert összekeverte a Miss Universe győztesét az egyik udvarhölgyével.TV + SztárokOrigoGörög Zita meseszép téli fotót posztolthttp://www.life.hu/sztarok/20151226-gorog-zita-meseszep-teli-fotot-posztolt.htmlBejgli előtt, bejgli után - írta fotójához Görög Zita a Facebookon. A modell szokásos karácsonyi programjával dolgozza le az ünnepi finomságokat.TV + Sztárok--Hatalmas és csodaszép: Ez lenne Vajna Tímea és Andy Vajna karácsonyfája?http://www.life.hu/sztarok/20151225-vajna-timea-es-andy-vajna-karacsonyfaja-oriasi-nagy-es-csodaszep-ime-egy-foto.htmlTimi azt nem kötötte instagramos követői orrára, hogy otthon van-e, csak kiposztolt egy csodálatos képet, melyen egy bámulatos fenyőfa mellett áll. Így csak tippelni tudunk, hogy ez lehet a család karácsonyfája. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.