Rékasi Károly egy időre búcsút int a Barátok köztnek

sorozat kiírás Barátok közt RTL Klub Rékasi Károly gyógyulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A sorozat kemény legényét alakító színész karakterét – Rékasi egészségügyi állapotára hivatkozva – egy ideig szüneteltetik.

Rékasi Károly közel egy éve szenvedett súlyos balesetet, majd a hosszú lábadozás után visszatért a sorozatba, de februárban újabb műtét várt rá, sőt egy alkalommal az egyik forgatásra mentőt kellett hívni hozzá, mert a megerőltetéstől átvérzett a sebe. Most a Barátok közt oldalán közzétett közleményből kiderült, hogy a színész teljes gyógyulásáig nem láthatjuk majd a képernyőn.

Forrás: RTL Klub

„Rékasi Károly jelen egészségi állapota miatt nem tud részt venni a sorozat munkájában. A produkció a színész egészségi állapotával kapcsolatban több információval nem szolgálhat. A színész tavaly júniusi balesete utáni gyógyulási folyamata és rehabilitációja kezdetben nem okozott fennakadást a sorozat történetvezetésében, de februári műtétje már igen. Ekkor a készítők a sorozat eseményeit bizonyos pontokon a színész állapotához igazították, valamint biztosítottak időt a gyógyulásra is. Az adott helyzet azonban tervezhetetlenné teszi a színész sorozatban való munkáját. A produkció számára fontos Rékasi Károly egészsége, így – munkaviszonyának fenntartása mellett teljes gyógyulását követően tudja a színészt foglalkoztatni. A produkció minden tagja visszavárja Rékasi Károlyt. A sorozat készítői mindent megtesznek annak érdekében, hogy Bartha Zsolt karaktere mihamarabb visszatérhessen a Mátyás király térre" – olvasható a sorozat Facebook-oldalán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.