Botrány! Durván támadják Leonardo DiCapriót

Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/David Mareuil -
környezetvédő repülő támadás Leonardo DiCaprio
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A színész a környezetvédelem igazi élharcosa, ezért mellőzi a dezodort, és nem fürdik túl gyakran. Most mégis támadják őt, méghozzá egy nem akármilyen dolog miatt. 

DiCaprio nagyon komolyan veszi a környezetvédelmet, éppen ezért van pár dolog, amit egyszerűen kiiktatott az életéből. A hírek szerint azonban hiába a sok jótékonykodás, néhány "apróságról" így sem tud elmondani - írja a Page Six.

Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/David Mareuil

A színész egy magángéppel érkezett New Yorkból a cannes-i filmfesztiválra, hazafelé pedig szintén ezzel ment. Robert Rapier, az egyik környezettel kapcsolatos elemző a lapnak elmondta, hogy szerinte nagyon hiteltelen, hogy a sztár beszédeiben arra buzdítja az embereket, vigyázzanak a bolygóra, miközben ő a legalapvetőbb szabályokat serm tudja betartani. A dögös hírességnek sürgősen ki kell találnia valamit, különben sok rajongó elpártolhat tőle.

Kudlik Júliának is méltatlanul ért véget a pályafutásahttp://www.life.hu/sztarok/20160523-kudlik-juliat-is-csoportos-leepites-soran-rugtak-ki-a-magyar-televiziotol.htmlKörülbelül 18 műsor házigazdája volt és még néhánynak szerkesztője is Kudlik Júlia, aki 40 év munka után távozott Magyar Televíziótól, de nem önszántából. TV + SztárokOrigoBrutál dekoltázsvillantás a Nagy Duettbenhttp://www.life.hu/sztarok/20160522-brutal-dekoltazsvillantas-a-nagy-duettben.htmlFésűs Nelly és Keleti Andrea retroszerelésének kivágása, kissé mélyebbre sikerült az átlagosnál.TV + Sztárok--Keleti Andrea forró naciban vadítotthttp://www.life.hu/sztarok/20160522-keleti-andrea-produkcioja-a-nagy-duettben.htmlA Nagy Duett színpadán a táncosnő szerelésétől elállt a lélegzetünk. TV + Sztárok--Kínos! Rogyasztva kellett műsort vezetnie Kadlecsek Krisztiánnakhttp://www.life.hu/sztarok/20160519-kadlecsek-krisztian-az-aktiv-musorvezetoje-rogyasztva-vezetett-musort.htmlA több mint 190 centi magas tévésre nem készült fel az Aktív stábja és díszlete. TV + SztárokOrigoHoppá! Fábry Sándor is csatornát vált? Úgy néz ki!http://www.life.hu/sztarok/20160521-fabry-sandor-stand-up-comedy-est-a-comedy-clubban-a-comedy-central-musoran.htmlÚgy tűnik, Fábry Sándor duplázik a Comedy Centralon, ugyanis két stand-upos előadása is lesz a Comedy Club című műsorban.TV + Sztárok--Kulisszatitkok Cannes-ból: Vajna Timi élőben mutatta meg a vörös szőnyegethttp://www.life.hu/sztarok/20160520-vajna-timi-eloben-jelentkezett-be-cannesbol-a-voros-szonyegrol.htmlKevésszer láthatjuk erről az oldalról a nagy sztárok bevonulását, de Vajna Timitől kaptunk egy kis kóstolót abból, milyen is egy ilyen nagy gála. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.