Szabó Zsófi: „Olyan párom van, aki a maximumot hozza ki belőlem"

Forrás: carnute -
fashion week esküvő Szabó Zsófi szerelem pár nyaralás RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az RTL Klub műsorvezetőjéről mostanában kevesebbet hallani, így gondoltuk, megkérdezzük tőle, hogyan telik a nyár, készül-e már az esküvőjére, és beindult-e az új vállalkozása?

Szabó Zsófi, amióta rátalált a szerelem és révbe ért az élete mind magánéleti, mind szakmai szempontból, tündököl, mosolyog és ragyog.

Forrás: carnute

Kevesebbet hallani rólad mostanában, ez tudatos?
Valóban, most nyugalom vesz körül, és ennek köszönhetően nem írnak rólam nap mint nap az újságok. De elárulom, nem sokáig tart majd körülöttem a csend, sok izgalmas tervvel készülök.

A divatmárkád bejött, van érdeklődés?
Azt kell, hogy mondjam, ilyen jó fogadtatásra, nem számítottunk. Mindenki azt mondta, általában egy év kell ahhoz, hogy egy márka bekerüljön a köztudatba. Nagy az érdeklődés, a webshop dübörög, és már sok fazon elfogyott, hiszen limitált darabszámokkal dolgozunk. Folyamatosan tapasztalunk, tanulunk, hogy mit kell javítani, jobbá tenni. Júniusban pedig már készülünk az őszi szezonra. Nézegetjük az anyagokat, nemrég pedig varrodát is váltottunk, és arra törekszünk, hogy egyre kevesebb darabszámmal, egyre jobb minőséget gyártsunk.

Forrás: carnute

Az esküvői előkészületekkel hogy álltok?

Egyelőre nem mondunk le az idei esküvőről, de konkrétumokat még nem tudok mondani.

Semmit nem sürgetünk. Igazából rengeteg időnket elveszi a munka. Sokat ingázunk Budapest és Nyíregyháza között. Zsolti pedig van, hogy itthon, van, hogy külföldön versenyez a lovakkal. Nekem itt a ruhamárka és a Story Extra. Van, hogy még a barátainkra sem jut annyi idő, amennyit szeretnénk. Úgy döntöttünk, majd egy nyugodtabb időszakban állunk neki az esküvőszervezésnek.

Forrás: Instagram/Szabó Zsófi

Lovagolni jársz?

Ha tehetném, én is versenyeznék, de most az én a lovaimmal is Zsolti megy. Amikor tudom, elkísérem, és támogatom. Lovagolni akkor szoktam, amikor Nyíregyházán vagyok, de az a versenyzéshez nem elég, hogy hetente egyszer lóra ülök.

Nyaralásra, pihenésre jut időtök?
Nagyon szeretnénk pár napot pihenni, igaz Zsolti nem nyaralás párti. Júliusban még van egy nagy verseny a Nemzeti Lovardában (amit aztán újjá építenek), arra készül, és utána jó lenne elutazni, például Görögországba.

De azzal is megelégednék, ha lemennénk a Balatonra, bicikliznénk,

és mással töltenénk az időt, mint a hétköznapokban.

Forrás: Instagram/Szabó Zsófi

Zsófi, én úgy érzem most a helyeden vagy, harmóniát sugárzol, jól látom?
Nem szeretek ilyen kategorikusan kijelenteni dogokat, mert

a legnagyobb magasságokból lehet jól pofára esni.

Azt gondolom, már nagyon sok mélyrepülésen vagyok túl, rengeteg sérülés ért, nem szeretnék többet. Most regenerálódom, és boldog, kiegyensúlyozott vagyok. Jól szemlélteti ezt az állapotot, hogy rengeteg édességet eszünk, mégsem hízom, mert nem stresszelek. Amikor nem vagyok a helyemen, akkor szaladnak fel rám a kilók, amikor rend van, akkor tudom hozni a legjobb formám. Lovaglunk, és habzsoljuk az életet. Sokan mondják, hogy mennyit változtam, pedig csak

megtaláltam önmagam, egy olyan férfi mellett, aki a maximumot hozza ki belőlem.

Tavaly március óta a nap 24 órájában együtt vagyunk, ha nem fizikálisan, akkor telefonon tartjuk a kapcsolatot. Szerencsésnek érzem magam, hogy a sok nehézség és rossz után végre minden a helyére került.

Zsófi párjával, Zsolttal Forrás: Instagram/Szabó Zsófi
Elképesztően vékonyka Szabó Zsófi - Emlékszel még rá, hogy festett néhány éve? http://www.life.hu/ez-zsir/20160626-szabo-zsofi-nagyon-vekony.htmlSzabó Zsófi alakjára már többször is rácsodálkoztunk. No, nem azért, mintha ne nézne ki vadítóan a szép műsorvezető, inkább azért mert amikor annak idején feltűnt a Jóban Rosszban sorozatban, nőiesen gömbölyű alakjával hívta fel magára a figyelmet. Ez Zsír!Szabó Zsófi vékony, de mégis sanyargatja magáthttp://www.life.hu/ez-zsir/20160619-szabo-zsofi-musorvezeto-tovabb-dietazik-sanyargatja-magat-pedig-nem-kene.htmlSzabó Zsófi amióta szerelmes, sokat fogyott, azt mondja, boldogsága okán karcsúsodik, de a jelek szerint azért egy kis diétával is besegít. De miért sanyargatja magát?Ez Zsír!Szabó Zsófi magyar–spanyol döntőt szeretnehttp://www.origo.hu/teve/20160609-europa-bajnoksag-foci-2016-ki-kinek-szurkol.htmlIstenes Bence szívéhez a német csapat áll közel, de a június 10-én rajtoló Európa-bajnokságon természetesen a magyar focistáknak is szurkol. Puskás Petiéknél hagyomány a közös meccsnézés, Szabó Zsófi pedig nagyon boldog, hogy Dzsudzsák Balázséknak szoríthat. Cikksorozatunkban tévés műsorvezetőket, hazai sztárokat kérdezünk a fociról. TévéSzabó Zsófi már az esküvőre próbál? Gyönyörű fotó!http://www.life.hu/trend/20160307-szabo-zsofi-eskuvoi-ruhakat-probalgat-nyaron-hozzamegy-parjahoz-a-musorvezeto.htmlA műsorvezető szinte ragyog a boldogságtól, hiszen a hírek szerint nyáron oltár elé áll szerelmével, Zsolttal. Az RTL Klub sztárja most egy meseszép tüll ruhában állt kamerák elé, melyet akár a nagy napon is viselhetne. Trend--Szabó Zsófiéknál mégsem lesz idén esküvőhttp://www.life.hu/intim/20160428-szabo-zsofi-nyari-eskuvoje-elmarad-a-sok-teendo-miatt-nincs-idejuk-a-lagzira-csuszik-a-menyegzo.htmlRengeteg dolga van a fiatal párnak, és ugyan nyári esküvőt szerettek volna tartani, valószínűleg nem tudják összehozni. Csúszni fog a menyegző. Intim--Pazar ajándékkal lepte meg kedvese Szabó Zsófithttp://www.life.hu/sztarok/20160413-szabo-zsofi-szinesznot-az-rtl-klub-musorvezetojet-pazar-ajandekkal-lepte-meg-kedvese.htmlA manapság trendi rózsacsokor a színésznő ölében landolt, aki boldogságát közösségi oldalán osztotta meg rajongóival. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.