autóversenyzés színház baleset színészet Ungár Anikó autóversenyző Baronits Gábor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Baronits Gábornak két hatalmas szerelem van az életében: a színház és az autóversenyzés. Úgy tűnik mindkettőt óriási ellánnal űzi, ám a minap durva balesetet szenvedett a versenypályán.

Ungár Anikó sármos fia fiatal korától kacérkodott a színészettel. Nem is csoda, hiszen gyönyörű bűvész édesanyját sokszor kísérte el fellépésekre, így a színpad már gyerekkora óta jelen van az életében. A színház mellett időközben lett egy másik óriási szerelem is az életében, ami nem más mint az autóversenyzés. Valljuk be, ez egy kicsit veszélyesebb mint a színészkedés...

Bár a körülötte lévők mind féltik Gábort, szerinte semmi ok az aggodalomra, hiszen nem annyira veszélyes sport ez, mint amilyennek kívülről tűnik.

"Ezekben az autókban maximálisan szinten vannak a biztonsági eszközök. Az egész autó bukócsövezve van, illetve a bukósisak, a biztonsági öv mind úgy vannak kialakítva, hogy védelmet nyújtsanak egy ütközésnél – magyarázta a Borsnak Baronits. - Aki fél, az ne üljön volán mögé! Én kiskorom óta vonzódom az autók­hoz, és néhány hónapja komolyabban versenyzem. Ez csak kívülről ijesztő.

Az internetes közvetítésnek hála a színész édesanyja élőben nézte végig fia legutóbbi futamát, ahol

Gábor nyolcvannal csapódott neki a falnak,

autóját pedig daruval kellett elszállítani a pályáról. Neki szerencsére egy haja szála sem görbült.

"Az előző napi versenyen ott voltam, az rendben lezajlott. Másnap azonban csak neten tudtam nézni.

Iszonyú érzés volt látni az ütközést,

és ahogy később daruval felemelik az autót. Ráadásul közben a versenyt mutatták, nem láthattam hogy kiszáll-e a fiam a kocsiból. Szerencsére Gábor nem sérült meg. Tudom, hogy tud vigyázni magára, és soha nem tiltanám el a hobbijaitól, inkább amiben tudom, támogatom" – mondta a szépséges édesanya.

Gábor több színházban játszik egyszerre, ezért nagyon oda kell figyelnie testi épségére is, hiszen a rendezők és a nézők is egyaránt számítanak rá.

"A színházak rámutattak a szerződésem valamelyik pontjára, vagyis az extrém sportoktól való tartózkodásra. Aztán belátták, hogy nagyon élvezem, és tudják, hogy óvatos vagyok. Mindig is ez a két pálya vonzott" - mondta Gábor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.