Vastag Csaba visszavonulót fúj – kimerült az énekes

Star Academy Vastag Csaba énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kimerülés szélén álló énekes pihenő üzemmódba kapcsolja magát. Ennek legjobban az aggódó családja örül. 

A 34 éves énekes a Star Academy utolsó adása után visszavonulót fúj, mert a műsor miatt

kissé túlhajszolta magát, kimerült.

A produkció utolsó adását követően első sorban a pihenésre szeretne fókuszálni, ugyanis a tehetségkutató műsor mellett ezt nem engedhette meg magának. Sokkal több időt töltött bent az akadémián, mint amennyit a tévéképernyőkön keresztül láthattunk. Hasznosnak érezte magát, mert a bent töltött idő alatt a versenyzők egyre jobbak és jobbak lettek.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Azt sajnálja csupán, hogy a műsor miatt saját koncertjei közül néhányat le kellett mondania, de igyekezett mindent korrekten intézni. Néhány fellépését testvére, Vastag Tomi vállalta át, de akadt olyan is, amelyet más időpontra tudtak ütemezni.

"Sokan sérelmezték, hogy egy csomó koncertet lemondtunk. Jó pár galiba lett ebből, ugyanis nem elvállalni kellett a fellépéseket, hanem lemondani a meglévőket, ami bonyolultabb" – mesélte Csaba a Hot! magazinnak.

Forrás: EVA/Eva

A nagy hajtásban a magánéletére sem maradt ideje. Elmondása szerint lett volna lehetősége a versenyzők közül is ismerkedni, mert sok szép lány indult a győzelemért. Ám ők sem, és Csaba sem fókuszált az udvarlásra, mindenki keményen dolgozott. Ellenben Király Viktorral, akire a műsor alatt talált rá a szerelem, Nagy Réka személyében. Csaba szülei sem nézték jó szemmel a fiuk hajszolt mindennapjait. Édesapja sokszor felhívta figyelmét a pihenés fontosságára, aggódott érte. Az egykori X-Faktor-győztes ezúttal megfogadja apja tanácsait: magával fog törődni.

„Két hét múlva elkezdjük meggyorsítani az új lemezünk munkálatait, majd hosszabb időre el is tűnünk a világ elől a zenekarommal" – foglalta össze a jövőjét az énekes.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.