Sztárban sztár Majka verseny
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Majkát a Life.hu riportere, Domszky László kérdezte a Sztárban szár alakulásáról. A műsorvezető őszintén válaszolt, még a kezén keletkezett sebekről is szívesen mesélt.

Majka azt gondolja, „papírforma szerint" alakult a verseny eredménye. Szerinte a 4 döntőbe jutó játékos lefedte az élmezőnyt, ők voltak a legtehetségesebbek. Azt azonban sajnálja, hogy Mészáros Árpád Zsolt olyan hamar kiesett.

Néhányan nehezményezték a verseny során, hogy a zsűri olykor keményen bírálta a produkciókat. Majka úgy gondolja, hogy a véleményalkotóknak

nem feladata, hogy mindenki kedvében járjanak.

Sztárban sztár, Majka Forrás: TV2

Az a fontos, hogy kiemeljék a pozitív és negatív pillanatait egy-egy számnak. Szerinte a zsűrinek is köszönhető, hogy a versenyzők egyre jobbak lettek, melynek végeredményeképp a műsor

kimagasló nézettségnek örvendett.

Ettől függetlenül persze sosem volt céljuk, hogy bárkit is megbántsanak.

"Mi vagyunk a legjobban összekovácsolódott zsűri, akik pontosan ennek a műsornak egy olyan szerves részét képezik, ami miatt ilyen sikeres tud lenni. Ezt mindenféle nagyképűség nélkül mondhatom." - nyilatkozta Majka.

A rapper kézfeje sem maradhatott szó nélkül, hiszen elég látványos sebek vannak rajta. A műsorvezető bevallotta, hogy

nem vitt magával a box edzésre sem bandázst, sem kesztyűt, ennek köszönheti a sérüléseit.

Magyar művészek, akik öngyilkosok lettek 2. részhttp://www.life.hu/sztarok/20161111-ongyilkos-muveszek-hazankbol-megolte-magat-az-ismert-enekes-cserhati-zsuzsa.htmlA halál mindig fájdalmas pont egy család életében. Főleg, ha szeretett hozzátartozójuk egy hirtelen felindulásból vezérelve, önmaga vet véget az életének. Korábban már összeszedtünk néhány olyan művészt, aki túl korán távozott, most pedig folytatjuk sorozatunkat. Íme, az elmúlt évtizedek legmegrázóbb öngyilkosságai. TV + Sztárok--Veréb Tamás nyerte a Sztárban sztár negyedik évadát http://www.life.hu/sztarok/20161113-sztarban-sztar-negyedik-evadat-vereb-tamas-nyerte-gyoztes.htmlHatalmas volt az izgalom, hiszen három nagyszerű énekes állt a színpadon: Nagy Adri, Kocsis Tibor és Veréb Tamás. TV + SztárokOrigoMegvan a ValóVilág párbajnyertese - Ő volt a szimpatikusabb a nézőknekhttp://www.life.hu/sztarok/20161113-a-valovilag-parbajnyertese-vv-krisztian-lett-tivy-kiesett.htmlA ValóVilág nyolcadik szériájában mindeddig nem fordult elő, hogy a kiválasztott ment volna vissza a párbajról. Nos, most sem történt másképp, ahogy a Life.hu olvasói is szerették volna, Tivy esett ki vasárnap este. Úgy tűnik, a nézők inkább a szexre, mint a durvaságra szavaztak. TV + SztárokOrigoVörös démonként lépett színpadra Muri Enikő http://www.life.hu/sztarok/20161113-muri-eniko-sztarban-sztar-rihanna-borebe-bujt-dogos-szett.htmlMa este végre kiderül, ki lesz a Sztárban sztár legjobb énekese. Muri Enikő egy elképesztően szexi produkcióval lépett színpadra. TV + SztárokOrigoKocsis Tibor zárdába vonult http://www.life.hu/sztarok/20161113-kocsis-tibor-zardaba-ment-whoopi-goldberg-lett-az-enekesbol.htmlMa este végre kiderül, ki lesz a Sztrában sztár legjobb énekese. Kocsis Tibor az egyik versenyzőként mutatta meg, mit is tud a színpadon. TV + SztárokOrigoTuti, hogy Krisztián tér vissza a villába? - Ti rá szavaztatokhttp://www.life.hu/sztarok/20161113-a-life-olvasoi-a-valovilag8ban-krisztiant-varjak-vissza-tivyvel-szemben.htmlAz a ValóVilág adásából is kiderült, hogy a két párbajozó fiú közül az egyik nagyon elhúzott. Kíváncsiak voltunk arra, hogy a Life.hu olvasói kit szeretnének ma győztesként látni... TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.