Céline Dion megható videóval emlékezett meg a férjéről

halál Céline Dion videó megható énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Grammy-díjas kanadai énekesnő a hivatalos YouTube csatornájára tett fel egy videót, melyben az elmúlt egy év megpróbáltatásai mellett a férjéről is beszélt. 

Céline Dion szerelmét, René Angelilt tavaly januárban helyezték örök nyugalomra, miután hosszú küzdelem után a szervezete feladta a harcot a rákkal szemben. Az énekesnő teljesen összeroppant a gyász alatt, most azonban egy nyilvános üzenetben köszönte meg rajongóinak, hogy mellette álltak ebben a nehéz időszakban, mely során nemcsak férjétől, hanem testvérétől is el kellett búcsúznia.

A megindító kisfilmben Céline Dion elmondja, hogy teljesen újjáépítette magát az elmúlt egy évben, emellett megtanult együtt élni a gyásszal. A videó végén egy kis idézetben férjének is üzen:

A gyerekkori álmomat váltottad valóra. Remélem én is inspiráltalak téged, hogy elérd a sajátjaid."

Ilyen volt Celine Dion és férje esküvője 1994-ben

Az énekesnő még 1994-ben ment hozzá a nála jóval idősebb kedveséhez, így nosztalgiázásképp világszerte több magazin is megmutatta az esküvői képüket.
Széles Sándor szerint Hosszú Katinka férje túlzásokba esik http://www.life.hu/sztarok/20161205-hosszu-katinka-tovabb-gyuruzik-a-botrany-szeles-sandor-is-beszolt.htmlNem csitulnak a kedélyek a hazai úszók között. Két nappal a rövid pályás világbajnokság előtt újabb botránytól hangos a sajtó. TV + Sztárok--Debreczeni Zita egy mexikói tengerparton sütkérezikhttp://www.life.hu/sztarok/20170102-debreczeni-zita-egy-mexikoi-tengerparton-koszontotte-az-ujevet.htmlLélegzetelállító helyen pihen Debreczeni Zita, neki már biztosan jól indul az éve. A fotós Mexikó egyik gyönyörű tengerpartján tengeti az év első napjait. TV + SztárokOrigoRobbie Williams csúnyán magára haragította a rajongókat http://www.life.hu/sztarok/20170102-robbie-williams-kezfertotlenitovel-mosott-kezet-a-koncert-kozben.htmlBár a Grammy-díjra jelölt sztárt emberek milliói szeretik a világon, az ilyen húzásokkal igencsak magára haragítja a rajongókat. TV + Sztárok--Tücsi meglepő dolgot villantott: egy pasit!http://www.life.hu/sztarok/20170102-tucsi-a-dogos-musorvezeto-megmutatta-pasijat.htmlMinden férfiszív meghasadt egy kicsit, ugyanis Tücsi elkelt. A szexi műsorvezető észveszejtő idomait ezentúl csak egyetlen pasi láthatja, akivel már a karácsonyt is együtt ünnepelte a sztár. Nézd meg, hogy festenek együtt. TV + Sztárok--Boldogságot sugárzó képet posztolt Rékasi Károlyhttp://www.life.hu/sztarok/20170101-boldogsagot-sugarzo-kepet-posztolt-rekasi-karoly-pikali-gerdaval.htmlBár felröppent a hír, hogy Rékasi Károly balesete beárnyékolja a Pikali Gerdával való kapcsolatát is, ők rácáfolnak erre. TV + Sztárok--Bakács Tibor Settenkedő: "Borzalmas az anyagi helyzetem..."http://www.life.hu/sztarok/20161231-bakacs-tibor-settenkedo-visszaterne.htmlRossz anyagi körülmények között él, és állandó, stabil munkája sincs Bakács Tibornak, de most nagy visszatérésre készül. A kritikust, a Megasztár egykori zsűritagját barátai segítik. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.