Gregor Bernadett retteg az öregedéstől

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu -
Gregor Bernadett
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gregor Bernadett sokat gondol az öregségre, a halálra. De állítása szerint ezzel mások is így vannak 40 felett.

Gregor Bernadett fiatalkorától kezdve különlegesen szép, ami az évek alatt mit sem változott. Egy vele készített interjúból kiderült, hogy a kétgyermekes anya nem élte meg igazán a fiatalságát, amit idősebb fejjel már nagyon bán.

Azonban azt is hozzátette, hogy a mostani tükörképével teljesen elégedett, ugyanis véleménye szerint neki jót tesz az idő múlása.

"Hiába voltam15 éve még hamvasabb, mert nem sugároztam magamból akkor még azt a belső harmóniát, amit most" - tette hozzá Berni.

Fiatalkorában még nem tudta, hogy a fizikai pucérság nem egyenlő azzal, mikor az illető a lelkét vetkőzteti meztelenre valaki előtt. Ezt akkor értette meg, mikor 19 évesen egy meztelen színpadi szerepet kellett eljátszania.

Gregor Bernadett szeretne minél tovább a gyermekeivel maradni Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

A híresség elmesélte, hogy sokat foglalkoztatja az öregedés, de nem azért, mert félti a megjelenését, sokkal inkább a gyermekei miatt aggodalmaskodik. A nagyobbik fiát kevésbé félti, mert ő már most is a saját lábán áll, míg a kisebbik fiú még csak 10 éves.

"Szeretném meglett férfiembernek, családapának látni, és vigyázni az unokáimra" - vallotta be őszintén a színésznő a Story Magazinnak.

Fiatalságát, de főleg az egészségét rengeteg odafigyeléssel próbálja megőrizni: odafigyel a táplálkozásra, és jógázni is jár.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.