Bochkor Gábor a dumájával hódít

Forrás: VIASAT3/Birtalan Zsolt -
párkapcsolat csajozás Bochkor Gábor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A híres műsorvezetőt számos hölggyel láthattuk, míg nem talált rá a párjára, Várkonyi Andreára. Gábor nem is akar belegondolni, hogy pontosan hány nővel volt együtt. 

Bochkor állítja, hogy sosem vadászott kifejezetten a nőkre, nem ismerkedett csak azért, hogy bővítse a "az ő is megvolt" strigulák listáját. Sokkal inkább komoly, hosszabb távú kapcsolatokban gondolkodott.

Bochkor Gábor Forrás: VIASAT3/Birtalan Zsolt

A híres rádiós elárulta, hogy a jó duma, a kiállás, a fellépés sokat számít csajozásnál, de szerinte sokakat a státusza is vonzott. Mindemellé pedig egy empatikus embernek tartja magát, aki könnyen ráhangolódik a környezetére. De aztán jött Andi, és minden megváltozott:

"Andi kiváncsivá tudott tenni. Tudott úgy reflektálni egy-egy beszélgetésben, hogy felkaptam a fejem. A kapcsolatunk elején különben sokat vitatkoztunk, voltak nagy veszekedéseink. Aztán jött a csoda: Andi terhes lett..." - írta meg a Story Magazin.

Azonban nem minden magyar híresség ilyen sikeres a csajozással, Pintér Tibor például arra panaszkodott nemrég, hogy kifejezetten elment a kedve az ismerkedéstől.

Bochkor Gábor: "Nóri tart össze minket"

Meglepő kijelentéseket tett az 52 éves rádiós műsorvezető. Kiderült, egyre többet gondol a halálra, édesapja ugyanis fiatalon, 56 éves korában hunyt el, ez pedig néha aggodalommal tölti el. Emellett beszélt arról is, hogy ha Nóri nem születik meg, talán nem is lennének együtt Várkonyi Andival. Olvass tovább itt...

Vastag Tamás fél, hogy diploma nélkül elveszíti szerepeithttp://www.life.hu/sztarok/20170713-vastag-tamas-fel-hogy-diploma-nelkul-elvesziti-szerepeit.htmlIskolapadba kell ülniük azoknak a színészeknek, akik társulati tagok, de nincsen diplomájuk. Vastag Tamásnak sincsen papírja, így van mitől tartania, de nagyon bizakodó. TV + SztárokOrigo36 éves lett az olimpiai bajnok Kovács Ágnes: Boldog születésnapot!http://www.life.hu/sztarok/20170713-36-eves-lett-az-olimpiai-bajnok-kovacs-agnes.htmlKovács Ágnes úszónőről már kiskorában tudták, hogy különös tehetsége van, amiről később az egész ország megbizonyosodhatott. A világ legjobb úszói között emlegették a nevét, 13 évnyi válogatottsága alatt minden nemzetközi versenyen pontot szerzett. TV + Sztárok--2 év után szakított Kárpáti Rebeka és a szerelme http://www.life.hu/sztarok/20170713-szakitott-parjaval-karpati-rebeka.htmlA fiatal színésznő kapcsolata komolynak bizonyult, mindenki azt hitte, hogy megtalálták egymásban életük párját, de az élet sajnos közbeszólt. TV + Sztárok--Félmilliós kárt okoztak L.L.Junior luxusautójában http://www.life.hu/sztarok/20170713-felmillios-kar-keletkezett-junior-kocsijaban.htmlMegdöbbentő dolog történt a magyar rapperrel, sosem gondolta volna, hogy ilyen rossz emberek vannak a környezetében. TV + SztárokOrigoSzabó Dóra fürdőruhában jógázott a Duna vizén - Videó!http://www.life.hu/sztarok/20170713-szabo-dora-furdoruhaban-jogazott-a-duna-vizen.htmlSzabó Dóra bevállalta, és élő adában vetkőzött fürdőruhára. Mindezt persze a műsor kedvéért: megmutatta, milyen a vízi jóga! TV + SztárokOrigoFésűs Nelly extrém fotót posztolthttp://www.life.hu/sztarok/20170713-fesus-nelly-furcsa-fotot-posztolt.htmlKülönleges fotót tett közzé közösségi oldalán a 45 éves művésznő.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.