Hajdú Péter elárulta, miért szakított Eszterrel

Fotó: Mudra László/Origo -
Sarka Kata Hajdú Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hajdú ezúttal elmondta, miért szakított.

Hajdú Péter Sarka Katával való szakítása után jó ideig egyedül volt, azonban egy helyes fiatal lány személyében ismét rátalált a szerelem. Bár a kapcsolat tiszavirág életű volt, tévés csak jókat tud mondani Eszterről. Egy helyes, jófej embernek tartja, akinek a lelke és az étrékrendje is a helyén van. Egyetlen dolog nem stimmelt csak köztük, az időzítés. Péter még el sem vált, a fiatal lány pedig családra és gyerekekre vágyott, amit a sztár egyelőre senkinek sem tud megadni.

Hajdú Péter: „Most már kezdem összeszedni magam...” Fotó: Mudra László/Origo

"28 éves, neki férjre és gyerekre van szüksége, én pedig még el sem váltam. Nem adhattam meg neki egy saját családot. Egyelőre nem kívánok újra megnősülni, és nem tervezek még egy gyereket" - árulta el Hajdú a hot! Magazinnak.

Annak idején, amikor Katával szakított elmondta, hogy nem akar házasodni és újra egy olyan kapcsolatba belemenni, ahol nem lehet önmaga:

"Még egyszer nem megyek bele egy béklyókkal teli kapcsolatba"

Baukó Éva ismét megmutatta - Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170910-bauko-eva-ismet-megmutatta-foto.htmlHol van már az alkoholproblémákkal és gyógyszerekkel küzdő egykori VV szereplő? Baukó Éva összekapta magát és új életet kezdett. Nem csak külsőleg de belsőleg is harmóniába került önmagával.TV + Sztárok--Robbie Williams pornófilmekkel marad hűségeshttp://www.life.hu/sztarok/20170909-robbie-williams-pornofilmekkel-marad-huseges-vallomas.htmlRobbie Williams hét éve vette el gyönyörű kedvesét. Házasságuk kiállja az idők próbáját- ez a titkuk.TV + SztárokÖrdög Nóra virágot kapott - Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20170909-viragot-kapott-ordog-nora-foto.htmlÖrdög Nóra és férje, Nánási Pál romantikus hétvégén vannak Toszkánában. Egy ismeretlen illető pedig virágot hagyott a kocsijukon... TV + SztárokCooky sikeres repülős vizsgát tett - Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20170909-cooky-sikeres-repulos-vizsgat-tett-foto.htmlCooky nem csak a rádiózásban, de a repülésben is jelesre vizsgázott.TV + SztárokOrigoAleska élete első kiállításáról mesélt - Videó!http://www.life.hu/sztarok/20170909-elete-elso-kiallitasarol-meselt-video.htmlAleska bár a pornóiparban kezdte és ott is szerezte hírnevét, messze jutott : ma már saját kiállítása is van. TV + Sztárok--Gombos Edina és családja így tölti a hurrikán előtti napokat - Videóhttp://www.life.hu/sztarok/20170909-gombos-edina-igy-tolti-a-hurrikan-elotti-napokat-video.htmlHamarosan eléri Florida partajit is a félelemetes hurrikán, melyet Irma névre kereszteltek. Gombos Edina és családja jelenleg ebben a térségben él és alaposan felkészültek az elkövetkező napokra... TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.