Katalin hercegné nyilvános eseményen járt: így néz ki terhesen: fotó!

Katalin hercegné terhes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Katalin hercegné nem mutatkozott azóta nyilvánosan, hogy bejelentették a terhességet, de nemrég végre kimerészkedett, és szűk ruhában mutatta meg, mennyire is gömbölyödik a pocakja.

Szeptember elején jelentette be a királyi család, hogy nemsokára új taggal bővülnek. Katalin hercegné és Vilmos ugyanis a harmadik gyermeküket várják. A hercegné ezúttal sem úszta meg a kóros reggeli rosszulléteket, ezért a palota egyúttal azt is közölte, hogy Katalin nem vesz részt a hivatalos eseményeken. Úgy tűnik azonban, hogy a hercegné jobban van, mert nemrég megmutatta a terhespocakját.

Katalin hercegné a mentális egészségről szóló rendezvényen beszélget. Kicsit látszik már a pocakja Forrás: Getty Images

A mentális egészséggel kapcsolatos rendezvényre látogatott ki férjével együtt Katalin, azóta, hogy bejelentették a terhességet, most láthatjuk először. A hercegné egy kék, testére simuló ruhát viselt, amiben nagyon jól látszott, hogy már egy picikét gömbölyödik bizony a hasa!

Gyászol Katalin hercegné: elhunyt a tanítója, Anthony Gordon Lennoxhttp://www.life.hu/sztarok/20171011-gyaszol-katalin-hercegne-elhunyt-a-tanitoja-anthony-gordon-lennox.htmlKatalin hercegné annak idején, zöldfülűként nagyon sok ember segítségére szorult, hogy helyesen viselkedjen, és helyesen beszéljen. Utóbbiban segített neki Anthony Gordon Lennox, aki mindössze 48 évesen elhunyt. TV + Sztárok--Ambrus Attila többeket el akart tenni láb alól: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20171011-ambrus-attila-tobbeket-el-akart-tenni-lab-alol-video.htmlGarami Gábor PotyaUtas című műsorában mesélt Ambrus Attila, aki többek között arról is valott, hogy volt egy fekete listája, amin több ember neve is szerepelt...TV + SztárokOrigoElhagyta felesége a szexéhes világhírű filmes producert, Harvey Weinsteinthttp://www.life.hu/sztarok/20171011-elhagyta-felesege-a-szexehes-vilaghiru-filmes-producert.htmlBombaként robbant a hír, hogy a világ egyik leghíresebb filmes producere, Harvey Weinstein számos nőt zaklatott szexuálisan. Felesége is elhagyta. TV + Sztárok--Hat év várakozás után teherbe esett Kapócs Zsóka: így mesélt a történésekrőlhttp://www.life.hu/sztarok/20171011-hat-ev-varakozas-utan-teherbe-esett-kapocs-zsoka.htmlHosszú évek kemény küzdelme után vált valóra Kapócs Zsóka álma: édesanya lesz. TV + SztárokOrigoA kisfia szerint ez Győrfi Pál kedvenc testrésze: videó http://www.life.hu/sztarok/20171010-a-kisfia-elarulta-melyik-gyorfi-pal-kedvenc-testresze.htmlGyőrfi Pál nem úszta meg: amire egyszer a kislánya kínosan felelt, azt a kérdést most a kisfia is megkapta. TV + SztárokOrigoAradszky Lászlót álmában érte a halálhttp://www.life.hu/sztarok/20171010-aradszky-laszlo-almaban-hunyt-el.htmlAradszky László már nincs köztünk, 83 évesen távozott az élők sorából az énekes. A szomorú hírt a családja közölte, most pedig arról beszéltek, hogyan töltötte utolsó óráit a zenész, és hogyan érte őt a halál. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.