Gyurkó Kati, védikus asztrológus szerint különleges, királyi kapcsolat van a nővérem, Anna és köztem. Úgy nevezik, hogy Mahendra, és egy embernek 200 ismerőséből csak eggyel van ilyen erős kapcsolata.

Kati ezzel mondott is újat, meg nem is, mert inkább csak megerősítette, amit mindig is éreztünk. Olyan, mintha részei lennénk egymásnak, mintha egy pici belőlem mindig Annával lenne, és fordítva. Olyan mély szereteten alapuló, színtiszta, érdekektől mentes kapcsolat ez, hogy bár bizonyos élethelyzetekben, esetleg el is távolodtunk egymástól, akár fizikailag, akár lelkileg - végül mindig visszatalálunk egymáshoz.

Peller Mariann és testvére, Anna közt különleges, királyi kapcsolat vanFotó: Szabó Gábor/Origo

Van olyan ember az életedben, aki tényleg szinte mindent tud rólad?

Aki a bizalmasod, akiről pontosan tudhatod, hogy soha nem fog elárulni, és akkor is a támaszod lesz, amikor úgy érzed, az egész világ összeesküdött ellened. Valaki, aki akkor ráz fel, vág pofon, és közli veled, hogy „teljesen kifordultál önmagadból, pedig ez a fiú/lány nem érdemel meg téged!", amikor mindenki más inkább sajnálkozva hallgat. És aki előtt bármikor vállalod a gondolataidat, vagy épp a zokogásba fulladó érzéseidet.

Fűzhet ilyen kapocs baráthoz, barátnőhöz, szülőhöz, nagyszülőhöz, a gyermekedhez, a párodhoz, vagy akár távolabbi rokonhoz.

Az én életem leghosszabb, és legőszintébb kapcsolata egyelőre a nővéremhez fűz. Hiába imádom a férjemet minden lehetséges módon, és beszélhetek meg vele mindent, amit csak szeretnék, a nővérem akkor is ráver majdnem 27 évet.

Ő ugyanis ennyivel többet volt mellettem ebben az életemben, és ennyivel több mindent éltünk át együtt. Egy szemvillanásból tudjuk, mit gondol vagy érez a másik. Senkivel nem tudtam olyan őszintén őrjöngve veszekedni a legkisebb apróságon, hogy a végére zokogva boruljunk egymás vállára, miközben versengve kértünk bocsánatot egymástól.

,,Az én életem leghosszabb, és legőszintébb kapcsolata egyelőre a nővéremhez fűz"Fotó: Szabó Gábor/Origo

Akár veszélyes is lehet egy ilyen kapcsolat, mert a másik pontosan tudja, hogy mivel bánthatja legmélyebben a másikat. Természetesen nem véletlen, hogy ki is lesz a testvérünk. Az ilyen kapcsolat mindig feladatokkal és tanulságokkal terhelt, mondhatjuk, hogy karmikus. Állítólag az a jellemző, hogy a testvérek már életük elején, egymáson tanulják meg a versengést, féltékenységet, védekezést (és a közelharcot), de akár az összetartást, lojalitást, védelmezést és feltétlen szeretetet is. Persze, vannak ennél sokkal súlyosabb karmák is. És olyan is előfordul, hogy a testvérek tényleg imádják egymást, nem veszekszenek, egymás legjavát szeretnék, és ezért el is követnek mindent – ezt nevezik jutalomjátéknak, amikor ténylegesen jutalom gyanánt születtek egymás mellé, mert már mindent megtanultak ezen a téren.

Ha visszagondolok a gyerekkorunkra, hááát, imádtuk egymást, és csüngtünk egymáson, de azért adtam is és kaptam is eleget. És tényleg a nővérem lett az egyik oka a megfelelési vágyamnak: jobban akartam teljesíteni például a suliban, mint ő. Azt hamar elfogadtam, hogy ő volt a nagyszüleink abszolút kedvence. Na, és persze, folyton megszívatott, - a kisebbet könnyű.

Hol Negrót csent, és rám fogta, hol használt étolajat itatott velem, mondván, hogy az tea, amit anya csinált reggel. Az egyetlen védekezési mód, amire emlékszem, hogy jól belekarmoltam. Belátom, nem volt szép, de hát ő se volt túl jó fej velem.

,,Ha visszagondolok a gyerekkorunkra, hááát, imádtuk egymást, és csüngtünk egymáson, de azért adtam is és kaptam is elege"Fotó: Szabó Gábor/Origo

Cserébe viszont úgy várt, mikor még anya pocakjában voltam, mint senki: puszilgatta, simogatta, beszélt hozzá(m). És állítólag, egy csepp féltékenység sem volt benne, soha, velem szemben. Ebből is látszik, ő érettebb lélek, és ő az egyik vezetőm is egyben. Van, hogy gyors-teszt szerűen teszek fel neki egy-egy kérdést, ezek többnyire jövőt firtató kérdések, és ő kapásból és zsigerből vágja rá a választ, ami eddig 100 százalékban igaznak is bizonyult. Mintha jobban tudná, mi lesz jó nekem, mint én magam.

Elképesztő megérzései vannak, és életem minden fontos pillanatában (na, jó, majdnem mindegyikben) ott volt mellettem.

Szorított, vagy csak velem együtt dobbant a szíve, az biztos, hogy sokat sírtunk egymásért, szerencsére többnyire örömünkben. Mióta mindketten anyák lettünk, és újra dolgozni kezdtünk, rettenetesen hiányzik. Annyira szeretném, ha több időnk lenne egymásra, de tudom, hogy ez most egy ilyen átmeneti állapot, egyszer ez is elmúlik. Addig viszont naponta beszélünk, ha csak röviden is, és jegyzetelem a mesélnivalókat neki.

,,Az biztos, hogy sokat sírtunk egymásért, szerencsére többnyire örömünkben"Fotó: Szabó Gábor/Origo

Egy biztos, a testvérünk az egyik legnagyobb tanítónk, ezért ha ellenszenvet érzünk is iránta, gondoljuk végig, mi válthatja ki (lehet, hogy valamelyik szülőnk hatása ez, mert látványosan megkülönböztet bennünket), és vonjuk le magunknak a tanulságokat. Még ha rettentő fájdalmasak is, arra biztos jók lesznek, hogy mi például igyekezzünk a gyerekeinket jobb testvérekké tenni.

Annak, hogy ő a testvéred, oka van, valamit meg kéne tanulnod általa. De a tanulás sokszor fájdalmas és nehéz, mert komoly sebeket kell feltépni, hogy valóban megértsük a sérülés miértjét. Azonban ha megértettük, könnyebb lesz elengedni, és megbocsátani. És ha erre a szintre jutunk, na, akkor tényleg megfejlődtük, amit meg kellett.