Peller Mariann: "Nem nyitom ki lelkem fiókjainak háromnegyedét, mert rettegek, hogy mit találok bennük"

Sokkal inkább úgy érzem, óriási lehetőséget kapott ebben az életben, hogy ezt a karma kört megtörje és lezárja. Az kétségtelen, hogy nem volt könnyű dolga a férfiakkal, mert bár Mónika igazán nőies nő, az az anyai minta, ami a génjeiben is kódolódott, erősebbnek bizonyult a tipikus női szerepeknél. Gondolok itt az alárendelt, befogadó, elfogadó, lágy, csöndes, szolgálatkész nőiségre. Még bőven lenne lehetősége és ideje is arra, hogy megtörje ezt a karmát, ha szeretné, de nem vagyok biztos benne, hogy nem érzi jól magát a határozott irányítói szerepben. Miért is ne érezné, hiszen az sem rosszabb, csak más.

Amikor például Kati azt mondta Mónikának, hogy a sorsa sok olyan helyzeteket produkál, amikben megtanulhatja az önállóságot, ő azonnal visszakérdezett: „még ennél is önállóbb legyek, mit kell még ezen megtanulnom?!" Akkor megértettem, hogy ő teljesen másként szemléli a saját életét. Az ő szemszögéből valóban feleslegesnek tűnik tovább tanulni az önállóságot, hiszen folyamatosan egyedül kell helyt állnia. De ha az ember felteszi a spirituális szemüveget, és úgy próbál meg kívülről rátekinteni a saját életére, akkor észreveheti az ismétlődő jeleneteket, amik újra és újra visszatérnek, amíg új megoldást (viselkedési formát, reakciót) nem találunk a megoldásukra.

Mindehhez az kell, hogy merjünk szembe nézni a saját hibáinkkal is. Egy asztrológiai elemzésnek nem arról kell szólnia, hogy a jó tulajdonságainkat kidomborítja, és azokat, amelyek az életünket, a fejlődésünket hátráltatják, elhallgatja. Nem! Pont abból tudunk tanulni, ha tudatosítjuk magunkban, hogy mi, hol hibáztunk? Mi az a csapda, amibe újra és újra belesétálunk, mert mindig az első, rögződött, ösztönből jövő, de hibás viselkedési formát választjuk? Komoly tudatosságra, odafigyelésre, szemfülességre van szükség, hogy önmagunkat, és ezt a viselkedési mintát nyakon csípjük, majd megváltoztassuk. De nem lehetetlen ez a dolog!

De csöndesen bólogattam, és igyekeztem megjegyezni mindent, amit fontosnak éreztem, különös tekintettel azokra az állításaira, amiket végképp nem éreztem igaznak. Csak hogy egyet említsek: azt mondta, sokkal több és mélyebb negatív gondolatot, érzelmet hurcolok magamban, mint amivel szembe merek nézni. Nem nyitom ki lelkem fiókjainak háromnegyedét, mert rettegek, hogy mit találok bennük. Nem gondoltam, hogy ez így van, de korábban egy gondolat beleégett az agyamba. Müller Pétertől származik, és ez a lényege: amikor úgy érzed, hogy ez egy kicsit sem igaz rád, na, akkor légy résen, mert ott van a kutya elásva, csak túlságosan az egód irányít, és nem vagy hajlandó szembe nézni a valósággal!

Nem baj, ha vannak rossz tulajdonságaink, gonosz gondolataink, fájdalmas sértettségünk, sebeink, melyeket nem hagyunk begyógyulni. De jót akkor teszünk önmagunkkal, ha ezekkel is szembe merünk nézni. Miután leírtam őket, olyan volt, mintha a kezemen keresztül kifolytak volna belőlem. És ezzel felszabadult egy csomó hely az újaknak, amiknél ügyelni fogok, hogy elsősorban jó, pozitív gondolatok és érzések legyenek.