Lélekbúvár: Előítéletekről, skatulyákról - Szily Nóra műsora

beszélgetés Lélekbúvár Szily Nóra skatulya előítélet Zimány Linda
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Skatulyák, sztereotípiák, előítéletek szövik át az életünket. Elszenvedjük és használjuk is őket. Miért alkotunk sémákat? Miért ítélkezünk? Mi van mögötte? Felházi Anett klinikai szakpszichológus, pszichoanalitikussal és Zimány Lindával beszélgettünk 2015 őszén a Lélekbúvárban.

Linda, te milyen ítéletekkel szembesültél leggyakrabban?

Z. L.: Két szó, ami alapvetően eszembe jut – a „buta szőke”, ami számomra már tényleg elég elcsépelt skatulyának tűnik, de időről időre megjelenik. Nyilván ezt lehet fokozni: biztos nem dolgozik, könnyű az élete, és folytathatnám…

Zimány Linda Fotó: Zsigmond László/Life.hu

F. A.: Tekintsük át az egész folyamatot, hogyan jut el az ember az előítéletességig. Normál funkciónk, hogy a világot rendezzük, hiszen rengeteg információ zúdul ránk, amikkel nem tudnánk mit kezdeni, ha valamilyen rendszert nem vinnénk bele. Ezért kategóriákat hozunk létre, ami azt jelenti, hogy hasonló tulajdonságok mentén csoportosítunk embereket. A példádból kiindulva létrejöhet a szép lányok kategóriája, de ugyanígy a roma gyerekeké, és sorolhatnánk a példákat. A kategóriákkal önmagukban még nem lenne baj, csakhogy gyakran a tulajdonságlisták hiedelmekkel bővülnek, amik inkább az érzelmeken alapulnak, távol vannak a tapasztalattól, általánosításokra, túlzásokra épülnek, és olyan merevvé válnak, hogy bizonyos csoporttulajdonságokat mindenkire érvényesnek találunk. Tehát egy túlzó általánosítás, merev sztereotípia jön létre, és ehhez már nem kell sok, pusztán egy értékítélet, egy attitűd – negatív vagy pozitív –, és abból lesz az előítélet.

A sztereotípia és az előítélet két pólus tehát, és ahogy merevedik, úgy megyünk az előítélet sémája felé.

F. A.: Minél merevebbek a sztereotípiáink, annál előítéletesebbek vagyunk.

14 éves korodban, a Britney Spears-hasonmásverseny révén lettél ismert, és az jutott eszembe, hogy némiképp magadra húztad a skatulyát, hiszen megjelent egy csinos, fiatal, szőke csaj, aki alapvetően a szépségével tűnt fel. Harcoltál az ítéletek ellen? Egyszer csak nyilván szembesültél azzal, hogy nem mindenki közelített teljes nyitottsággal feléd…

Z. L.: Én szinte a nyilvánosság előtt nőttem fel, és ezekkel az előítéletekkel vagy skatulyákkal egy ideig még nem szembesültem, de talán azért nem, mert nagyon fiatal voltam, és naiv, csak éltem az életemet, és nem is foglalkoztam ezzel. Aztán később, amikor kezdtem érni, nővé válni, kicsit befelé is figyelni és a belső értékekkel foglalkozni, akkor viszont rettenetesen elkezdett zavarni, és nem nagyon értettem, hogy miért történik ez. Hiszen megjelent egy 15 éves kislány, egy Britney-hasonmás, aki utána szépségversenyeket nyert, aztán adódtak az életében lehetőségek, hogy az agyát is használja. Múltak az évek, műsorokat vezettem, iskolába jártam – vagyis én elkezdtem változni, de az emberek véleménye megrekedt azon a szinten, ahol elkezdtem ismertté válni.

F. A.: Érdemes azon elgondolkozni, hogy miért történhet így. Hogy milyen skatulyákat állítanak föl az emberek. Ha belegondolunk, egy kamaszlánynak megbocsátható, hogy színésznősködik, Britney Spears-t játszik, vagy modellkedik, de az hogy még okos is legyen, azt azért nagyon nehéz bevételezni. Ezen a ponton ránézhetünk a saját irigységünkre, negatív érzéseinkre, mert ezek mentén kezdjük el a másikat leértékelni.

Felházi Anett Forrás: Facebook/Felházi Anett

Miért indul be a leértékelés? Általában az ítéletalkotásban van egyfajta gőg, hogy a másik kevesebb, rosszabb, mint én.

F. A.: Sok funkciója lehet ennek. Akár a bűnbakképzés, ami azt jelenti, hogy elkezdem a másikat felelőssé tenni a saját problémáim miatt. Kerítek egy csoportot vagy a csoportnak egy képviselőjét, hogy ő tehet mindenről, és minél távolibb és általánosabb, annál inkább okolhatom őt. Hozhatunk súlyos történelmi példát, ami egészen a holokausztig vezetett. Az, hogy van egy bizonyos embercsoport, akik miatt nekünk nagyon rossz, és a társadalmi válságok idején nagyon jól jön ez az elmélet, hogy…

…valakit felelőssé teszünk, valakiből ellenséget, bűnbakot csinálunk.

F. A.: Igen. A másik eset, amikor nagyon szorongóak vagyunk, és nem értjük a szorongásunk lényegét, ezért üldözőket találunk. Ő miatta szorongunk, ő fenyeget bennünket, tulajdonképpen a saját lelki problémánkat rakjuk ki, és projektálunk.

„Vetítek” a másikra? A saját önértékelésemmel van baj, az én sikertelenségem nyomaszt, és a másik tükröt, vagy legalábbis kontrasztot jelent.

F. A.: Azt gondolom, és reméljük, hogy így van, hogy Linda szép, okos és sikeres is, de ha én bizonytalan, frusztrált vagyok, vagy nem úgy mennek a dolgaim, akkor elkezdhetem őt irigyelni a saját hiányaim mentén. És hát valljuk be, az irigység nagyon kellemetlen, destruktív érzés, és elvezethet oda, hogy megjegyzéseket teszek rá, elkezdem őt leértékelni, vagy akár a média szintjén is céltáblává válhat egy ilyen személy. Ugyanakkor, hogyha egy kicsit empatikusabbak tudnánk lenni, és oda tudnánk figyelni az egyénre, aki más, mint a csoport összes tagja, akkor lehet, hogy nem gondolnánk így. Ha közel tudnánk – akár Lindát is – engedni, akkor el tudná mondani, hogy nem olyan egyszerű az ő élete sem, járja az útját, neki is vannak nehézségei…

Z. L.: Én csak arra tudok gondolni, hogy a sajtóban egy skatulyázott képet sokkal könnyebb eladni valakiről, és arról minél több bőrt lehúzni, mint mögé menni és megmutatni, hogy valaki milyen valójában. Az utóbbi időben próbáltam kicsit jobban feltárni, megmutatni a lelki oldalamat, de a legtöbbször azt tapasztaltam, hogy szinte mindig ugyanaz történik. Jönnek a sztereotípiákkal teli kérdések, és nekem folyamatosan cáfolnom kell. Egy idő után azt veszi észre az ember, hogy hiába minden szándék, hogy végre másról, máshogyan beszéljünk, nem nagyon talál rá terepet, fogadókészséget, legalábbis a bulvár szintjén, mert nem érdekel senkit.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

F. A.: Amit Linda mondott, pontosan megmutatja a sztereotípiák igazi természetét – a merevséget. Az információközléssel, felvilágosítással, tájékoztatással ezeket a sztereotípiákat nem tudjuk megszüntetni. Miután ezek nem a tapasztaláson alapulnak, hanem inkább hiedelemrendszereken, illetve az előbb említettük, hogy nagyon sok énvédő funkciójuk van, ezért ezek nem hatnak. A közelség, tehát a saját tapasztalat nagyon sokat számít az oldásukban. Ezt tapasztaljuk iskolai közegben, ahol sokat lehet tenni a prevencióért, például amikor különböző csoportokhoz tartozó gyerekek együtt vannak. Ott oldani lehet a sémákat. De nagyon számít, hogy ki milyen szemléletű, mennyire autoriter családban nő fel.

Akkor a gyerekkorig kéne visszamenni. Véleményt formálni, ítéletet alkotni először a szüleinktől tanulunk. Ha szülőként nem szeretné valaki, hogy a gyereke sematikusan gondolkodjon, akkor szerintem kételyre kellene tanítani a gyerekeket, és arra, hogy mindent több oldalról kell megvizsgálni.

F. A.: Kételyre és empátiára. Hogy az ember mögött van egy történet, és semmi sem fekete-fehér. De ehhez nekünk magunknak sem szabad előítéletesen és sztereotip módon megnyilvánulni, úgyhogy nagyon nehéz… Azt gondolom, hogy a társadalomnak nagy felelőssége van ebben, hogy mennyire használja a sztereotípiákat, vagy mennyire oldja őket. Például azokban az országokban, ahol tiltva van az előítéletesség, meg lehet figyelni, hogy a sémák csökkennek. Vannak olyan hatalmi beállítódások, ahol jól jön az adott vezetésnek, hogy az előítéletességet erősítse, hiszen sok agresszió ömlik bizonyos kiszolgáltatott csoportokra, és létrejön valamiféle hamis egyensúly, hogy a hibást mindig meg lehet találni.

Forrás: Facebook/Felházi Anett

Linda, azt mondod, hogy nem érted, miért nem változott a megítélésed, és miért nem tudtál igazán lazítani rajta. Milyen stratégiát választottál? Hajlamos lehet az ember kicsit zártabban élni vagy egy olyan világot teremteni maga köré, ahol nem kell ezekkel szembesülni.

Z. L.: Én most ezt élem, hiszen nem lehet mindenkinek megfelelni, és nagyon könnyű beleesni abba a hibába, hogy az ember annyira belemerül ezekbe a dolgokba, hogy a századik kommentelő megjegyzése is megbántja. Pedig nem kellene ezekkel foglalkozni, hiszen attól nekem nem lesz rosszabb vagy jobb életem, hogy egy számomra teljesen ismeretlen ember mit gondol rólam. Persze ezt így elméletben könnyű mondani, de közben meg azt gondolom, hogy a támadások személyiségtorzulást is okozhatnak. Az ember egy darabig bírja, aztán azt veszi észre magán, hogy egyre többet agyal azon, hogy miért csinálják ezt, és miért nem lehet ezen változtatni?

Fontos, amit Linda mond. Ellépve az ő történetétől, ha egy kisgyerek az iskolában azt éli át, hogy ő a kitaszított, megbélyegzett, vagy akár felnőttként a munkahelyén ezzel szembesül – a személyiségben mi indulhat be? Önmagát beteljesítő lesz a jóslat, vagy épp önértékelési zavart okoz?

F. A.: Pontosan. Linda jól bemutatta ennek a lélektanát, hogy a leértékelés minél erőteljesebb és minél közelebb kerül, beül az emberbe. Nézzünk meg egy kisgyereket – akinek még kialakulatlan az identitása. Például egy roma kisgyerek, aki amúgy is nehéz helyzetből jön, ha előítéletekkel találkozik, és nem ugyanazt, sőt sokkal kevesebbet várnak el tőle, akkor az a jelenség, amit említettél – az önmagát beteljesítő jóslat – egyre inkább az övé lesz, és be fogja bizonyítani, tudattalan módon, hogy ő tényleg nem tud teljesíteni.

Megírjuk a sorsát az ítéletekkel?

F. A.: Igen. Akár negatív, akár pozitív módon megfigyelhető ez a jelenség. Hallottam olyan esetet, hogy IQ-tesztet töltettek ki gyerekekkel, és az egyik nem a saját, hanem egy másik – nagyon magas – eredményét kapta meg. Azt gondolta, hogy az övé, és elkezdett extrajól teljesíteni. Vagyis a pozitív előfeltevések is óriási hatással bírnak. Ezért kellene tudatosítani, hogy milyen óriási a felelősségünk.

Bombera Krisztina: "Ha nem így csináltam volna, nagyon szégyellném magam"http://www.life.hu/sztarszerzok/szily-nora/20160323-szily-nora-interjuja-bombera-krisztaval.htmlAz egyik legklasszabb csaj, akit ismerek – igen, vádolható vagyok elfogultsággal, de vállalom! Tavaly ősszel jött haza Amerikából, azóta az ATV Híradóját és időnként a reggeli műsorát vezeti. Februárban a szóvivők bálján sajtódíjat kapott, aztán március 15-én a Szabad Sajtó Díjat is átvehette. Így reagált: „Minden újságíró kollégának gratulálok, aki a (bármiféle, sokféle) nehéz körülmények ellenére is tisztességesen végzi a munkáját: vizsgálja a tényeket, nem dobja sutba az érvelés szabályait, nem öli meg magában az empátiát, nem gyáva, nem opportunista, szabad és szuverén.” Szily Nóra--Lélekbúvár: „Közünk van mindahhoz, ami bennünk történik” http://www.life.hu/sztarszerzok/szily-nora/20160317-szily-nora-malek-andreaval-es-dr-buda-laszloval-beszelget-a-testunk-jelzeseirol.html„Mit üzen a tested?” címmel 2013-ban jelent meg Dr Buda László könyve, melyben az olvasható, hogy „bár saját testünk a leghűségesebb társunk életünk folyamán, a vele való kapcsolatunk gyakran megromlik, ellentmondásossá válik…” Nem figyelünk magunkra? Vagy csak nem jól tesszük? Mi lenne a hatékony kommunikáció módja? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Malek Andreával és a pszichiáter szerzővel. Szily NóraOrigoD. Tóth Kriszta: "Végre igazán magamat látom"http://www.life.hu/sztarszerzok/szily-nora/20160309-szily-nora-d-toth-krisztaval-beszelget-az-elmult-evekrol-smink-nelkulisegrol-hogy-hogyan-talalt.htmlEgy éve beszélgettünk, akkor második regénye épp a sikerlisták élén landolt, és épp nagy izgalommal készült saját blogmagazinjának elindítására. Azóta kiderült, hogy azzal is megtalálta a közönségét. Most márciusban „Hello, WMN” címmel a Mazel Tovban hetente beszélgethetünk, koccinthatunk vele és a csapatával. Nemcsak arra, amit az elmúlt egy évben elértek, hanem igazi példaképekre is. Hisz megalapították a „SzuperWMN” díjat, amit egy civil és egy közszereplő nő kap majd. Szily NóraFotó: Szabó Gábor - OrigoLélekbúvár: A kötődésről - Szily Nóra műsorahttp://www.life.hu/sztarszerzok/szily-nora/20160303-szily-nora-lelekbuvar-musoraban-a-kapcsolatokrol-azok-hianyarol-a-kotodesrol-beszelget-tari.htmlÚjabb fejezet – még mindig a párkapcsolatokról, illetve a hiányukról. Szingli, mingli – röpködnek a fogalmak, amelyek tán a 21. század új embereszményét jelentik? Vagy nem? Milyen tőről fakad az egyedül élés „járványa” – ha van ilyen? Juhász Annával, irodalmi estek háziasszonyával és Tari Annamária pszichoterapeutával beszélgettünk a Lélekbúvárban. Szily Nóra--Lélekbúvár: Generációs különbségek - Szily Nóra műsorahttp://www.life.hu/sztarszerzok/szily-nora/20160121-szily-nora-lelekbuvar-musoraban-szirmay-gergely-es-tari-annamaria-a-vendegek-tema-a-generacios.html„Bezzeg az én időmben…!” – szinte mindig elhangzik, ahogy az idősebb generációk szembesülnek a fiatalok életmódjával, szokásaival. Mostanság mintha nőne a távolság és gyorsulna a változás – nem csoda, az információs technológia átrajzolta az életünket. Hogyan tudunk egymás mellett és együtt létezni? Mik a feszültségek, a meg nem értés okai? Beszélgetőtársaim Szirmai Gergely videoblogger, filmkritikus, egyike azoknak, akikkel a YouTube először partneri szerződést kötött, és Tari Annamária pszichológus, aki a generációkról már több könyvet írt, legutóbb „Generációk online” címmel. Szily Nóra--Koós Réka: "Folyamatosan küzdök az idővel” http://www.life.hu/sztarszerzok/szily-nora/20151216-szily-nora-interjuja-koos-reka-szinesznovel-az-idorol-csaladrol-gyereknevelesrol.html„Több figyelmet fogok fordítani az elhanyagolt dolgokra…” – fogadta meg 2014 végén. Gondoltam, egy év elteltével rákérdezek. Hát, nem volt könnyű egyeztetni vele! Aztán november 19-én megvolt a Bepasiztunk premierje a Madách Színházban, és végre leltünk egy szusszanásnyi időt, és előadás előtt összefutottunk a New York Kávéházban. Szily Nóra--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.