Téli verskvíz: felismered a magyar költők téli hangulatú verseit? 5-ből 3 már komoly teljesítmény!
2026.01.02.
Télen a világ mindig egy kicsit lelassul, de a nyári nagy pezsgés után ez talán nem is akkora baj. A lelkünk hajlamos a hideg hónapokban elmerülni a csendben, az emlékekben, időnként pedig a téli versekben. A magyar irodalom nagyjaiból különös érzéseket hozott elő a tél: nosztalgiával, melankóliával vagy romantikus stílusban reflektáltak verseikben erre az évszakra.
József Attilánál a tél az emberi lélek fagyosságára utal, amikor azt írja: „valami nagy-nagy tüzet kéne rakni”, hogy az emberek újra közelebb kerüljenek egymáshoz. Petőfi Sándor a vidéki táj csendjében fedezi fel a havas tél erejét, a természet nála egyszerre rideg és lenyűgöző képződményként jelenik meg egyik téli versében (A puszta, télen), ahol minden hópehely egy-egy elhagyott gondolat.
Forrás: Shutterstock
Kvízünk most arra hív, hogy újraolvasd a magyar költők téli verseit, és megtippeld, melyiket ki írhatta
Érdekes, hogy a tél Adynál kétpólusú: egyszerre szimbolizálja a magányt, a kiábrándultságot, a megtisztulást és az önvizsgálatot. A téli Magyarország című költeményében a hó alatt a sebek beforrnak, a vágyak újjáélednek. Ugyan nem vers, de Kosztolányi Dezső Édes Anna regényében a karácsonyi időszak kifejezetten vészjósló: Édes Anna békéje és higgadtsága csak látszólagos, valójában minden érzelem megfagyott már benne. A téli hideg itt csontig és lélekig hatol, a fagy nem más, mint az elidegenedés szimbóluma. Fekete István a Téli berekben Tutajos és Bütyök történetén keresztül mutatja be a telet, a pihenő természet erejét és a felnőtté válást. A téli időszak nem tragédiát, hanem biztonságot és nyugalmat közvetít.
Most pedig tedd próbára magad! Ha 5 téli magyar versből 3-at eltalálsz, az egyrészt arra utal, hogy képben vagy a magyar írók műveivel, másrészt pedig azt, hogy a tél téged egyáltalán nem hagy hidegen.
1/5 „Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, Hisz zúzmarás a város, a berek… Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni És rakni, adjon sok-sok meleget. Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni, Hogy fölengednének az emberek!"
2/5 „Hej, mostan puszta ám igazán a puszta! Mert az az ősz olyan gondatlan rosz gazda; Amit a kikelet És a nyár gyüjtöget, Ez nagy könnyelmüen mind elfecséreli, A sok kincsnek a tél csak hült helyét leli."
3/5 „A kicsi kocsma ablaka világos, Fehérvirágos, mint a temető, Hol a nap éppen vérködösen áldoz S a hold sápadt sarlója egyre nő."
4/5 „Beszélget a kályhánál a család, a téli alkony nesztelen leszállott. Mint áldozásra készülő leányok, csipkés ruhába állanak a fák."
5/5 Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak, nagy bánata van a cinegemadárnak."
