kapcsolódás teszt barátság
Micsoda? Kérdések barátoknak? Pontosan, hiszen az, hogy mennyire erős a barátságotok, abból is látszik, hogy mennyire ismeritek egymást. Ehhez hoztunk pár fontos kérdést.

Megoszlanak a vélemények arról, hogy egy embernek hány legjobb barátja lehet. Vannak, akik szerint egyszerre csak egy, mások a többre voksolnak. Bármelyik tábort is erősítsd, most letesztelheted. Léteznek beszélgetésindító kártyajátékok, amiknek célja, hogy jobban megismerjétek egymást, mi most azonban arra vagyunk kíváncsiak, mennyi mindent tudtok egymásról. Következzenek hát azok a kérdések barátoknak, amikkel megbizonyosodhattok a kapcsolatotok erősségéről.

mennyire ismered a barátodat - kérdések barátoknak
Kérdések barátoknak, avagy ez a barátságteszt nem csak mókás, de tanulságos is.
Forrás: Shutterstock

Egyszerű, mégis furfangos kérdések barátoknak

Bár a tudomány már kiszámolta, hogy mennyi barátra van szükséged, a minőség mégsem a számokban rejlik. Gyerekkori vagy felnőtt barátság? A lényeg, hogy megértsétek egymást, öröm legyen találkozni a másikkal és jól szórakozzatok. Persze az se mellékes, ha ki tudjátok önteni egymásnak a lelketeket, és érzitek, hogy mire van épp szüksége a másiknak. A barátság minősége nem függ az időtől, se attól, hogy milyen gyakran tudtok találkozni.

Legyen akár, egy, akár több, a legjobb barátnő jellemzései között gyakran szerepel a kis-szerelem, amikor annyira tökéletes az összhang, mint egy remekül működő párkapcsolatban. Vajon annyira erős barátság van köztetek, hogy ez akár rátok is igaz lehet? Pár kérdés elég hozzá, hogy megtudjátok.

A barátságtesztet többféleképpen is kitölthetitek. Csinálhatjátok úgy, hogy külön-külön válaszoltok a kérdésekre, és elkülditek őket egymásnak, majd átbeszélitek. Ugyanakkor össze is ülhettek, akár még karácsony előtt, hogy egy forró csoki vagy forralt bor társaságában teszteljétek egymást. Bármelyiket is válasszátok, a humorotokat ne hagyjátok a táskátokban, és semmiképp se sértődjetek meg a válaszokon!

erős barátság, barátságteszt
Reméljük van olyan erős a barátságotok, hogy  a barátságteszt után így fogtok ölelkezni.
Forrás: Shutterstock

Mennyire ismered a barátodat? Barátságtesztünkkel most kiderül!

Mi az, amivel még a világból is ki lehetne kergetni?

A legjobb barátod nem csak azt tudja, miért rajongsz, hanem azt is, hogy mi idegesít a leginkább.

Milyen a kapcsolatod a szüleiddel?

Erre csak akkor fog tudni válaszolni, ha bizony képes voltál előtte elég mélyen megnyílni.

Milyen típusú pasik jönnek be neked?

Kanadai favágó vagy latin szépfiú? Egy legjobb barátnő pontosan tudja, hogy ki a te típusod.

Mi tesz igazán boldoggá?

Erre sok jó válasz érkezhet, kezdve egy szuperül összeállított reggeli szettől egy meglepetés utazásig. 

Mi a kedvenc...?

Ide helyettesítsétek be azt, amire kíváncsiak vagytok. Ital, étel, könyv, film, lehet bármi a kérdőmondat végén.

Hogy iszod a kávét/teát?

Cukorral, tejjel, édeskével, esetleg napszaktól függ? Bár a csillagjegy is árulkodó lehet, abból is jól látszik, hogy ki a legjobb barát, ha erre a kérdésre tudja a választ.

Mi szerepel a bakancslistádon?

Nem kell felsorolni az egészet, elég csak egyet mondani.

Mennyire erős a barátságotok?

Az igazán mély barátságok nem függnek időtől és tértől, hiszen az ilyen kapcsolódást akár kis-szerelemnek is nevezhetjük. Tehát nem az számít, hogy hány kérdésre tudtátok a választ, hanem az, hogy még közelebb hozott-e titeket egymáshoz. 

Olvass még több érdekességet a barátsággal kapcsolatban:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.