A pizsama nem hálószobai öltözékként kezdte karrierjét: így lett az utcaiból otthoni viselet


Néhány éve a különös divathóbort lángolt fel a street fashion világában: pizsamát, vagy legalábbis ahhoz nagyon hasonló ruhát kezdtek utcán hordani. Ami egy különc trendnek tűnt, valójában visszatérést jelentett a gyökerekhez, ugyanis a pizsama története kényelmes utcai ruhákkal kezdődött, valahol Dél- és Közép Ázsia párás lankáin. Mégis, hogyan jutott el hálószobáinkba? Ennek jártunk utána.

Nyugat-Kína vadregényes tájain járunk i. e. 1000 körül, melyet lovas nomád törzsek népesítenek be. A könnyed lovaglás érdekében egy deréknál megkötött, bő nadrágot kezdtek viselni, mely olyannyira bevált, hogy a perzsákon keresztül egész Ázsiában elterjedt. A perzsa nyelven csak pāy-jāma néven emlegetett ruhadarab tükörfordításban azt jelenti „lábruházat”.

Ehhez a kényelmes nadrághoz Indiában a kurta néven emlegetett bő szabású, gallér nélküli inget kezdtek viselni, mivel a szubkontinens forró, párás éghajlatán ideális hétköznapi viselet volt. Ez a szett a mai napig kedvelt utcai viselet Síva népének körében, ám a koncepció olyan jól működött, hogy az európaiak is átvették.
A nagy földrajzi felfedezések nyomán a 17-18. században nagyobb számban jelentek meg európaiak, elsősorban angolok Indiában. Mivel a korabeli férfidivat nehéz, merev zekét, több réteg alsóruhát és csizmát írt elő, a meleg, szubtrópusi éghajlaton ez felért számukra egy kínzással. Néhány brit előkelőség ugyan hazavitt magával egy-egy pizsamát, ám a selyem borsos ára miatt ez mintegy évszázadig luxuscikknek számított.
Amikor azonban Anglia gyarmatosította Indiát, a helyi tisztségviselők kurtát és pizsamát kezdtek viselni az ottani viszonyokhoz teljesen alkalmatlan öltöny helyett.
A brit gyarmatosítókon keresztül aztán Európában is elterjedt a pizsama, több más ázsiai ruhadarabbal egyetemben. Igaz, nem utcai, hanem otthoni viseletként, ahonnan a pizsama történetének útja egyenesen a hálószobába vezetett.
Mielőtt a pizsama letaszította volna trónjáról, az emberek hálóingben, illetve hosszú ingszerű hálóruhában hajtották álomra a fejüket. Azonban a viktoriánus kor előkelő férfiúi elkezdték a kényelmesebb, maszkulinabbnak tartott pizsama viselését, melyet a 19. század végén beinduló tömeggyártás tette slágertermékké. Tudniillik, mielőtt textilgyárak ontották magukból a férfi pizsamákat, továbbra is csak az elit számra elérhető luxustermék volt.
A kontinentális Európában aztán az I. világháború végén terjedt el angol és amerikai hatásra, melyet az akkor első aranykorát élő Hollywood is népszerűsített.
Az 1920-as években egy időre visszatért a gyökerekhez, amikor olyan francai divattervezők, mint Coco Chanel utcai, szabadidős ruhaként kezdték forgalmazni. Különösen népszerű volt a „strandpizsama”, mely egy bő szabású nadrágkosztüm volt, a kényelmi divat előfutáraként. A második világégés azonban megálljt parancsolt a divatnak, a gyártók pedig olyan praktikus, olcsó anyagokból készítették a pizsamát, mint például a pamut.

Különös, de a női divatban viszonylag későn, csak az 1950-es évek elején terjedt el ez a kétrészes hálóruha, addig foggal-körömmel ragaszkodtak a hálóinghez. Ennek oka a társadalmi változásban keresendő: a konzervatív légkörben az egyszerű pizsama szemérmesebb viselet volt a mélyen dekoltált, gyakran túlszexualizált hálóingnél. Így vált a huszadik század végére az énidő és öngondoskodás jelképévé.
Ha a divattörténetet körforgásnak tekintjük, úgy tűnik, hogy a pizsama története nemrég járt körbe egy hurkot. Utcai viseletként indult, később otthoni ruha, majd éjszakai darab lett, hogy aztán a divattervezők újra felfedezzék benne a nappali ruha előnyeit.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.