Divatbotrányok: A Minaj-hadművelet

2013.04.06. 21:22

Nicki Minaj nagy lépésre szánta el magát. Megkomolyodik, már ami a külsejét illeti. Így a rapper nemcsak stábot, de gardróbot is robbant. A Life.hu Divatbotrányok sorozatában ezen a héten Minaj kisasszony extrém összeállításaitól búcsúzunk, mégpedig egykori trendi csapatának legnagyobb túlkapásaival.

Sztárral balhézott Nicki Minaj



A trinidadi származású rapper már bakfis korában tudta, hogy ő nem állhat be a sorba. Kislányként még ámulva nézte, hogy a nők mindössze bájaikkal hogyan képesek ujjaik köré csavarni a férfiakat. Sokáig azt hitte, ez a siker titka. Idővel azonban úgy döntött, ő bizony a túlfűtött szexualitást kispadra küldi és bebizonyítja, hogy a siker enélkül is lehetséges. Bár a szándék figyelemre méltó, mindez mégis hiú ábrándnak bizonyult. Ugyanis az énekesnő, illetve stábja nemcsak az extremitást, de a merész villantásokat is túlzásba vitte. Így nem is csoda, ha a "szexi" jelzővel csak ritkán illetik. Talán éppen ezt hiányolja már a kisasszony?

Forrás: AFP

Lakkszerkó és türkiz rúzs, popsivillantás és risza. Nicki Minaj persze a Stupid Hoe klipjében is kitett magáért. Az énekesnő elárulta, ebben a számban, akárcsak a Pink Friday: Roman Reloaded egész albumán a vezető szerepet férfi alteregója vette át, a Barbie-imidzs pedig háttérbe szorult. A klip egyébként a szakmától pozitív kritikákat kapott, azonban a rajongók többsége felháborodott. A nézettség már fél nap alatt elérte az egymilliót, de a rajongók erősen bírálták a látottakat. Véleményük szerint inkább horrorba illő, mint mulatságos a kisfilm.

Egy korábbi klipjében, melyet Willow Smith-szel közösen forgatott, plüssállatok fejéből készült bizarr "ruhakölteményt" viselt.

Az egyértelmű, hogy a botrányos szettek versenyében Minaj kisasszony abszolút dobogós. A 2011-es Grammy-gála egyik háziasszonyaként például tetőtől talpig leopárd mintában mutatkozott, sőt, a tupírozott, platinaszőke hajára is ez a minta jutott.

Forrás: AFP

A fűző sem maradhatott ki a repertoárból, újragondolva persze. Kétségtelen, hogy az énekesnő pompomos kreációja az egyik legemlékezetesebb darab, melyben az egyik divathéten kapták lencsevégre szintén 2011-ben.

Forrás: AFP

Az elmúlt években az énekesnő olyan gyakorisággal váltogatta hajszíneit és frizuráit, mint más az alsóneműjét. Haja a szivárvány valamennyi színében pompázott már, ha csak pár óráig is. Hosszú vagy rövid, göndör vagy egyenes, platinaszőke vagy citromsárga, rózsaszín vagy kék, átmenetes vagy éppen kétszínű, ő már mindet kipróbálta.

Forrás: AFP

Nicki Minaj mellei főszerepet kaptak


Nicki Minaj azonban megelégelte a harsány színű rúzsok, extravagáns frizurák és nevetséges ruhák kombinációit. Ezért fogta magát és menesztette az egész stílusteremtő stábját. A sztár, akit leginkább extrém megjelenéséről ismernek a zenei világban, most végre bosszút állt a külsejéért felelős gárdán és búcsút mondott mindazoknak, akik éveken át bazári majmot csináltak belőle. Kirúgta stylistját, sminkesét és persze a fodrászát is. Ezt azért sajnáljuk, hiszen Minaj kisasszony bohócszerű karaktere üde színfoltja volt a zene és a divat világának is. Exhibicionizmusa és extremitása azért biztosan szolgál még némi csemegével a közönségnek. Legutóbb viszont, korábbi önmagához képest, meglehetősen visszafogottan jelent meg. Pár centis lenövés és pattanásig feszülő ruhácska. Ez volna az új Minaj-jelenség?

Forrás: AFP

Forrás: [origo]Kövesd a StílusZsarut a Facebookon!


A StílusZsaru mindig figyel és rajta tartja a szemét a sztárokon és stílusikonokon, valamint azok ruháin is. Követi a legdurvább stílusbakikat és elkalauzol a divat világába.


IRÁNY A FACEBOOK ÉS A STÍLUSZSARU OLDAL!



Divatbotrányok: Teltek és észveszejtően szexisekhttp://www.life.hu/legytrendi/20130327-divat-es-szepseg-a-lifehu-divatbotranyok-sorozataban-duci-szepsegek-freja.html Divatbotrányok: Courtney Love, a zűrös özvegyhttp://www.life.hu/legytrendi/20130319-a-lifehu-divatbotranyok-sorozataban-courtney-love-muveszno-kurt-cobain-ozvegye.html Divatbotrányok: Karl, a divatistenhttp://www.life.hu/legytrendi/20130314-a-divatbotranyok-sorozatban-karl-lagerfeld-divattervezo-a-divatszakma-es-a.html Divatbotrányok: Pirelli újratöltve (18+)http://www.life.hu/legytrendi/20130226-a-lifehu-divatbotranyok-soorzataban-a-pirellinaptarak.html Divatbotrányok: Sztárgardrób gót módrahttp://www.life.hu/legytrendi/20130220-a-lifehu-divatbotranyok-sorozataban-a-heten-a-got-stilus-szerepel.html Divatbotrányok: Plasztikázott címlapokhttp://www.life.hu/legytrendi/20130215-divatbotranyok-kinos-cimlapfotok-az-elmult-evekbol-victoria-beckham-divattervezo-es.html Divatbotrányok: Kéjelgés a plakátokonhttp://www.life.hu/legytrendi/20130122-divatbotranyok-sorozatban-a-meresz-kampanyok-es-a-kejelges-szerepelnek-illetve.html
Nicki Minajdivatsztárénekesnőmegjelenésbotránypopsztársmink