Szexi dögnek öltözött Palvin Barbi Cannes-ban

modell Cannes 2013 Palvin Barbara
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Néhány napja tudtuk már, hogy Cannes-ba készül a gyönyörű magyar modell.

Palvin Barbi a L'Oréal szépségnagyköveteként vett részt a filmfesztiválon kedden délután, a Behind the Candelabra című film premierjén. Barbi tavaly egy romantikus, arany estélyiben bűvölt el bennünket, idén azonban egy ezerszer vadabb oldalát mutatta meg a szépség.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Az igéző szemű, vadóc modell ezúttal hanyagolta a csillogást, a nőies vonalakat, és maszkulinra vette a figurát: fekete, nagyméretű zakót, ceruzanadrágot és finoman áttetsző muszlinfelsőt viselt. A lazán leomló tincsek helyett ő is az idén virágkorát élő feltűzött hajra voksolt: a laza, tupírozott konty imádnivaló volt. Barbi azt is jól tette, hogy erős, füstöt sminkkel hangsúlyozta a szemeit, így még feltűnőbb lett a sztár tekintete. Barbi még puccos nagyestélyi nélkül is szexibb és nőiesebb volt, mint jó néhány világsztár.

Bugyiban hempergett Palvin Barbihttp://www.life.hu/legytrendi/20130516-lifenight-agyban-fekve-hempereg-egy-szal-bugyiban-palvin-barbara-modell.htmlKülönleges kép készült Palvin Barbirólhttp://www.life.hu/szepulj/20130504-palvin-barbi-magyar-modellrol-egy-graffiti-keszult-a-filatorigatnal.htmlPasija tette lapátra Palvin Barbithttp://www.life.hu/szeress/20130411-palvin-barbi-magyar-modellel-gimnazista-pasija-kristof-szakithatott.htmlMenyasszony lett Palvin Barbihttp://www.life.hu/legytrendi/20130409-palvin-barbi-modell-menyasszonyi-ruhaba-bujt-mert-a-rosa-clara.htmlSzingli lett Palvin Barbihttp://www.life.hu/szeress/20130405-palvin-barbara-modell-egyedulallo-lett-a-twitter-oldala-szerint.htmlLecsapott a világcég Palvin Barbirahttp://www.life.hu/legytrendi/20130327-palvin-barbara-magyar-modell-az-intimissimi-fehernemucegnek-pozol.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.