fashion week Sarah Jessica Parker Leslie Mann Mena Suvari mustra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A héten nem lettünk szerelmesek egy ruhakölteménybe sem, csalódás azonban ért bennünket, nem is egy. Következzen a Life.hu heti stílusmustrája. 

Visszafogott vagy feltűnő?

Tavaly a vaskos láncok és feltűnő ékszerek hódítottak, idén azonban ellenpólusként felütötték a fejüket a leheletvékony, visszafogott kiegészítők. A Vámpírnaplók sztárja, Kat Graham az előbbire, Sarah Jessica Parker pedig az utóbbira voksolt. Túlzás lenne azt állítani, hogy bármelyikőjük is hibázott, hiszen mindketten olyat viseltek, ami valóban passzol az egyéniségükhöz.

Forrás: AFP

Vastag vagy vékony - melyik lánc tetszik jobban?

Hasvillantás - ahogy tetszik

Aki eddig nem mutatta meg gondosan edzett hasizmait, a héten az is pótolta az elmaradást. A legszolidabb Shakira volt, aki mindössze egy leheletnyit mutatott a hastájékából. Mena Suvari már merészebb volt: a színésznő remekül állította össze a szettjét. A legvagányabb természetesen ki más is lett volna, mint a biszex szupermodell, Cara Delevingne. Tőle nem is vártunk nagyon mást!

Forrás: AFP, Northfoto

Kinek megy jobban a hasvillantás?

Hibázni néha kell

Amy Adams színésznő stílusáért rajongunk, pláne ha dögös és szexi cuccokat választ. A héten azonban sikerült egy olyan rémunalmas estélyit felvennie, amiben még ráadásul idősebbnek is tűnt a koránál. Amy, kérünk szépen, maradj a színeknél! Debra Messing is mellélőtt a minap: a már magában is díszes ruhához túl sok volt a hatalmas fülbevaló és az ormótlan lábbeli.

Forrás: AFP

Ki hibázott nagyobbat?

A hét kaméleonja

Meg sem lepődünk azon, hogy Rihanna egyik nap még visszafogott, fiatal nő alig sminkben és szolid ruhácskában, másnap pedig már díva eszméletlen frizurával, zöld rúzzsal és egy enyhén szólva is sokat mutató csipkecsodával. Épp ezért imádjuk a stílusát!

Forrás: AFP

Melyik stílus áll jobban Rihannának?

Újra sokkol Miley Cryus http://www.life.hu/trend/20140502-miley-cyrus-alig-visel-valamit-a-tongue-tied-videoban.htmlMiután már láttuk meztelenül, egy vasgolyón hintázni Miley Cyrust, azt hittük, nem lephet meg bennünket semmivel. Tévedtünk. Trend--Kopaszra váltott Tóth Gabi?http://www.life.hu/trend/20140502-toth-gabi-enekesno-meresz-frizuraval-jelent-meg-a-debreceni-stadion-megnyitojan.htmlAz énekesnő is fellépett május 1-jén Debrecenben, a Nagyerdei Stadion átadásán. Trend--Az alakformáló fehérneműk kora - ezt vesszük a ruha alá 2014-benhttp://www.life.hu/trend/20140430-divat-es-trend-fehernemutrend-2014-ben.htmlVisszafogott, kényelmes, kicsit sem harsány - nagyjából így jellemezhetnénk a 2014-es fehérneműdivatot. A klasszikus melltartó-bugyi párokon kívül a legtöbb fehérneműcég előrukkolt alakformáló kollekciókkal, és ezek már alig emlékeztetnek a Brideg Jones-féle mamabugyikra. Mutatjuk is a kínálatot!Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.