Gigi Hadid 19 éves, és már bevette a divatvilágot - tudj meg róla mindent!

Gigi Hadid modell kifutó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az 1995-ös születésű amerikai modell seperc alatt vette be a kifutókat, és ma már a legnagyobb világmárkák is a lábai előtt hevernek. Fiatal, szexi, egyáltalán nem csontsovány, ellenben karcsú és nagyon nőies, nem mellesleg a legnagyobb fiatal sztárokkal bandázik éjjel-nappal. Gigi Hadid nevét 2015-ben érdemes lesz megjegyezni, meg is mutatjuk, miért. 

Gigi Los Angelesben született, édesapja palesztin, édesanyja pedig egy holland modell volt, így nem csoda, ha ez a szakma tőle sem áll messze. Sőt, húga, Bella is modellkedik már egy ideje. Valószínűleg az is nagy előnye volt a fiatal lánynak, hogy szülei válása után édesanya hozzáment az ismert zenei producerhez, David Fosterhez, így a szépségen kívül minden adott volt ahhoz, hogy Gigi sikeres legyen.

Hugával, Bella Hadiddal Forrás: AFP

Modellkarrierje kétévesen indult, ekkor fedezte fel a Guess társalapítója, Paul Marciano. Már gyermekként ő volt a márka egyik modellje, és ez mostanáig így van. A szőkeség szerepelt még Tom Ford kampányában és a Sports Illustrated magazinban, majd a híres 2015-ös Pirelli naptárban. Idén pedig olyan ikonikus nők, mint Christy Turlington és Adriana Lima után ő lett a Maybelline szépségnagykövete.

Forrás: Maybelline

Így tartja magát formában Gigi

A malibui szépség rutinos lovagló és röplabdajátékos, emellett rendszeresen bokszol. Sőt, még okos is - nemrég fejezte be egyetemi tanulmányainak első évét az Eugene Lang College The New School for Liberal Artsban, ahol pszichológiát tanul.

A 2014-es februári New York Fahion Weeken a Desigual és a Jeremy Scott show-n, majd szeptemberben a Marc Jacobs bemutatón mutatta meg magát a kifutón.

Forrás: AFP

Ma már szinte nincs olyan, a legmenőbb modelleket egyesítő lista, ahol az ő neve ne bukkanna fel. Legjobb barátnői között ott van Taylor Swift, Kendall Jenner, Karlie Kloss - mostanában velük bandázik.

/1501/Gigi_2015122133847

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.