természetellenes ajakfeltöltés ajak
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy nemrégiben közreadott felmérés szerint New York utcáin sétálgatva már kétségtelenül kitűnik, hogy szinte minden második ember ajka természetellenes méretű, ami a plasztikai műtétek túlzásainak káros következménye. 

Az önbecsülés hiánya és a celebtrendek követése

A plasztikai beavatkozások legnagyobb része az önbecsülés hiányából adódik. Kizárólag azért fekszenek kés alá az emberek, mert elégedetlenek önmagukkal. Ezzel persze nem is lenne baj, ha megmaradna a természetes összhatás, de a tapasztalat szerint a legtöbb plasztikáztató rossz irányba halad: az egyre természetellenesebb külső felé. A szépségideálok hajszolásában a celebek által diktált trendek is rátesznek egy lapáttal, és ez már akkor sem vicces, amikor nem plasztikai beavatkozásokról, hanem különböző kihívásokról van szó, mint a Klylie Jenner challange volt két évvel ezelőtt. Manapság egyébként éppen Kylie Jenner szája számít etalonnak. A celeb azonban sokáig tagadta, hogy bármiféle beavatkozás miatt lennének dús ajkai, pedig teljesen nyilvánvaló volt mindenki számára, aki látta régebbi fotókon, hogy ezek az ajkak nem természetesen ilyenek.

Kylie Jenner az ajakfeltöltés előtt és utána Forrás: AFP

Hírességek, akik 22 éves koruk előtt plasztikáztattak

Hollywoodban minden a szépségről és a tökéletességről szól. Ezt hajszolja a legtöbb celeb, ráadásul egyre fiatalabb korban fekszenek kés alá, amiért nincsenek megelégedve magukkal. Íme, néhány híresség, akik tinédzser korukban kezdték a plasztikázást!

Milyen az ideális?

A felmérésben részt vett önkéntesek válaszai alapján úgy tűnik, hogy az ajakméretet 50 százalékkal szükséges növelni ahhoz, hogy az ideális méretet elérjük – saját szemünkben. De nemcsak az a fontos, hogy mennyire növeljük az ajkak méretét, az alsó és felső ajkak egymáshoz viszonyított aránya is fontos.

A plasztikázott ajkak akkor tűnnek természetesnek, ha az alsó és felső ajak aránya ugyanaz Forrás: Thinkstock

Az ajkakat számítógépes technika segítségével alakították különféle méretűvé, és a megkérdezetteknek el kellett dönteniük, melyek tűnnek számukra a legtermészetesebbnek. Az eredmények azt mutatták, hogy a két ajak megfelelő aránya volt igazán döntő a vélemények szempontjából, így ha az alsó ajkat fel is töltötték nagyobbra, de a felső is hasonló arányban lett megnövelve, a hatás természetes maradt.

Vagyis a plasztikázott ajkak akkor tűnnek természetesnek, ha az alsó és felső ajak aránya ugyanaz, mint a műtét előtti állapotban volt. Ha a műtét során a felső ajkak mérete túl nagy lesz, vagy akár az alsó ajak sokszorosan vastagabb a felsőnél, az illető arca nem lesz természetes.

A leginkább pornófilmjéről és egy tiniterhességekről szóló valóságshow-ban való szerepléséről elhíresült celeblány, Farrah Abraham ajkai például közel sem sikerültek természetesre:

Farrah Abraham Forrás: Twitter/Farrah Abraham

Azt viszont tényleg nem szabad elfelejteni, hogy ha az alsó és felső ajkak aránya ideális, akkor is nevetségesen fest, ha valaki a háromszorosára növeli az ajkai méretét. Geronazzo Mária például nemcsak felül, alul is virsli szája nem a legszebb látvány:

Geronazzo Mária Forrás: rtl.hu

A 10 legtorzabb plasztikaőrült, akik soha nem fognak leállni

Eddigi tapasztalataink szerint, aki egyszer belekezd a plasztikázásba, az nem tud leállni. Egyre többet akar változtatni magán, ami néhány esetben olyan elképesztően beteges formát ölt, ami már az emberi test megcsúfolásával egyenlő. Mutatjuk is a 10 talán legfanatikusabb plasztikáztatót, aki valószínűleg soha nem fog leállni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.