Még a meztelenkedő Bella Hadidot is lenyomták a magyar modellek Cannes-ban

modell Palvin Barbara Mihalik Enikő Cannes Bella Hadid
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy minden évben, idén is a cannes-i filmfesztivál utolsó napjain rendezték meg az amfAR-gálát. A HIV-betegekért alapítvány támogatásával szervezett esten hemzsegtek a hírességek és a modellek, de közülük is kiemelkedtek a magyar szépségek.  

Míg Nicole Kidman, Diane Kruger, Karolina Kurkova és Lara Stone tollakkal, a villantásmániás Lady Victoria Hervey színes kövekkel, Uma Thurman nyakkendővel, Winnie Harlow és Bella Hadid áttetsző ruhával hívták fel magukra a figyelmet, addig a magyar modellek szépségükkel tündököltek a tegnap esti amfAR-gálán. Persze a minikből, és a már jól megszokott combvillantásokból sem volt hiány. A férfiak közül Jeremy Scott tervezőt kell mindenképpen megemlíteni, ő ugyanis egy fekete csipkeöltönyben jelent meg. Végül is ki mondta, hogy csipkét csak nők viselhetnek?

/1705/Bella20175269419

Hemzsegtek a kivillanó combok Cannes vörös szőnyegén

Tegnap este kezdetét vette a 70. cannes-i filmfesztivál. A május 28-ig tartó seregszemlét az Arany Pálma díj átadása zárja majd, de ne szaladjuk ennyire előre, hiszen addig még több vörös szőnyeges esemény is lesz, ahol több hollywoodi sztár is tiszteletét teszi. Nézzük, milyen volt a fesztivált megnyitó vörös szőnyeges bevonulás!
Ezért imádjuk a szeplőket! Emeld ki őket a sminkeléskorhttp://www.life.hu/trend/20170509-ezert-imadjuk-a-szeploket-emeld-ki-oket-a-sminkeleskor.htmlHa szeplős az arcod, akkor ne rejtegesd! Most ráadásul nemzetközi szépségtrend lett, láthattuk az idei párizsi divathéten is, hogy a smink központi elemévé vált a szépségpöttyök kiemelése. Trend--Ez lesz a legújabb trend? Felemás cipőkben járnak a celebek!http://www.life.hu/trend/20170508-felemas-cipokben-jarnak-a-celebek-ez-lesz-a-legujabb-trend.htmlA legújabb cipőtrend érdekes meglepetéseket hozott. Habár nem számít abszolút újdonságnak a felemás cipők viselése, hiszen az elmúlt években feltűntek egyszer-egyszer a vörös szőnyegen, most viszont újra nagy keletje lehet az extravagáns hóbortnak. TrendOrigoSokkoló menyasszonyiruha-trendek! Te bevállalnád valamelyiket?http://www.life.hu/trend/20170509-menyasszonyi-ruha-trendek-2018ra.htmlVégre bemutatták a 2018-as menyasszonyiruha-trendeket, amelyek bőven tartogattak meglepetéseket. Te bevállalnád valamelyiket az esküvődre? TrendOrigoNicole Scherzinger mellei külön életet élnek - Trendjelentés a Billboard Music Awardsrólhttp://www.life.hu/trend/20170522-trendjelentes-a-billboard-dijatadorol.htmlNicole Scherzinger cickói mellett Celine Dion vállai és Cher fellépőruhái lepték meg leginkább a nagyérdeműt a Billboard díjátadó gálán Las Vegasban. Mutatjuk is a részleteket! TrendAFP40 éves lett a vad angyal, Natalia Oreirohttp://www.life.hu/trend/20170508-40-eves-lett-natalia-oreiro-a-vad-angyal.html2000 márciusában, a legnagyobb szappanopera-kultusz idején kezdték el vetíteni hazánkban a Vad angyal című sorozatot, amit két évvel azelőtt kezdtek el forgatni Argentínában. A cserfes, nyitott szívű fiatal főszereplő, Natalia Oreiro minden tévénéző szívébe belopta magát alakításával, olyannyira, hogy 20 év után is a Vad angyal főcímdala jut eszünkbe a színésznőről, aki ma ünnepli 40. születésnapját. Trend--Bőrápolási és sminktippek, ha pattanásokkal küzdeszhttp://www.life.hu/trend/20170508-erre-figyelj-a-borapolasnal-es-sminkelesnel-ha-pattanasos-az-arcod.htmlHa a pattanások csak időszakos látogatóid, akkor egy kis odafigyeléssel meg is szüntetheted a helyes táplálkozással és napi ápolással. Ha állandó vendégeid, akkor mindenképp fordulj szakemberhez, mert gyulladásban van a szervezeted. Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.