Keresztes Ildikó: "Ki lát a máz mögé?" - Szily Nóra interjúja

"Depressziós" vagy, "kivasaltattad" az arcodat, a "zsírodat (ami nem nagyon létezik szerintem) ide-oda töltik..." - olvasgattam rólad az utóbbi időben.

Valami titokzatos férfiról is szó volt.

Sorold még!

Pszichiátrián feküdtem, nem is voltam nyaralni, azért vágattam le a hajamat, mert új életet kezdek. Miért? Meghaltam? Tényleg nem is tudom felsorolni az összes hülyeséget. Az a baj, hogy az internet terjedésével azt látom, hogy valaki a hasára üt, megír egy baromságot, és az a következő nap szétspriccel, megjelenik egy csomó másik helyen, és egyszerűen nem tudok mit csinálni.

Mennyi saját mondatod volt a megjelentekhez képest?

Azt hiszem, egy kezemen meg tudom számolni: öt. Körülbelül ennyi volt az elmúlt félévben.

Hát ehhez képest...

Számomra azért meglepő az egész, mert 25 éve ebben a szakmában dolgozom, és ilyesmiket még nem tapasztaltam pár éve. Egyrészt nem voltam a bulvár szereplője, nem is törekedtem rá. Sőt! Tudom, hogy a szakmámmal együtt jár a megjelenés a sajtóban, de fontos, hogy ennek legyen egy határa. Semmi bajom nincs a jópofa bulvárral, de amikor öv alá ütnek, azt már nem tűröm. Úgy látszik, hogy teljesen elszabadult a pokol, mert régebben, ha készítettek egy interjút, akkor azt visszaküldték, hogy ellenőrizhessük a tartalmát, pontosságát. Így etikus, és működött is ez a szabály. A legdurvább, hogy nem mondok semmit, nem is találkoztunk soha, és valaki kitalál valamit és leírja. Most leginkább ez zajlik.

Te csendet szerettél volna az utóbbi időben? Hagyjanak békén?

Egyrészt csendet akartam, másrészt nem szerettem volna, hogy olyan dolgok jelenjenek meg, amik nem igazak. Mert nyilván azok az emberek, akik nincsenek ebben a szakmában, és megvesznek egy újságot, hajlamosak elhinni azt, ami abban van. Azért szeretek inkább élőben megszólalni, hogy ilyenkor az én számból hallják az igazságot, mert amúgy bármit le lehet írni.

Dühös vagy?

Igen, bár ez nevetséges is talán. A barátaim mondják: "Te hülye vagy, hát pont neked kellene a legkevésbé felidegesítened magad, hiszen benne vagy és pontosan tudod, hogy miről szól ez az egész!" De ezek a dolgok mégis hajlamosak tönkretenni a napjaimat, mert utálom a hazugságot.

Akkor ez most egy komoly szembesülés volt...

Nem beszélve arról, hogy egy művésznek ez hitelrontás is. Mit gondolnak rólam azok, akik állandóan azt olvassák, hogy össze vagyok törve, pszichiátrián fekszem, lecsúsztam anyagilag - ami mind nem igaz! Ugye abból indult ki ez az egész, hogy van egy magánéleti válságom november óta, de ez bárkinél előfordulhat! Nyilván az én életem érdekesebb, mert ismert vagyok. Annak idején kikényszerítették belőlem ezt a vallomást, elmondtam, és ezzel le is zártam a nyilatkozatot az életemnek erről a részéről. Nem gondolom, hogy napi szinten be kellene számolnom bárkinek is, hogy épp mi van. Innen indultak el az idióta találgatások, ráadásul úgy, hogy a férjem még annyit sem mondott, mint én. Mégis újságírók zaklatják nap mint nap. Volt olyan, hogy ültünk az anyósomnál, és én vettem fel a telefonját, mert láttam, hogy ugyanaz hívja, aki hónapok óta üldözi, és én üvöltöttem vele, hogy "Még mindig nem veszed észre, hogy hat hónapja próbálkozol, és Laci nem nyilatkozik? Nemcsak az újságodat fogom beperelni, hanem téged magánemberként is - zaklatásért!"

Elég volt.

Igen, de így sem állnak le. Tényleg pert kellene indítanom, de erre se energiám, se időm, se idegrendszerem nincs. Nonszensz, hogy ezzel foglalkozzak ahelyett, hogy próbára járjak, énekeljek, játsszak, elmenjek vidékre fellépni.

Az is tény, hogy ez az egész azóta pörgött fel nagyon, amióta az ország egyik legemblematikusabb műsorába kerültél, pedig művészként addig is léteztél.

Ez így van.

Több mint 2 millió ember látott a képernyőn, és elindult a lavina.

Ez az egyetlen rossz dolog, ami az X-Faktorral járt. Az összes többi, amit kaptam, arról csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni. A közönség szeretete, odafigyelése, rajongása, tisztelete, a műsoron belül átélt emberi és szakmai élmények által én csak gazdagodtam. Megért minden időt és energiát. Pusztán ez a fajta bulvárszereplés az egyedüli olyan szegmense az egésznek, amit köszönöm szépen nem kívánnék, nem kérek belőle.

Érted, hogy miért? Mi lett belőled?

Én ugyanaz vagyok, aki voltam! Inkább a mentalitást nem értem, hogy miért jó mindig a hazugságokat tupírozni, miért jó egy emberről leírni egy csomó olyan dolgot, ami nem igaz? A 10 százaléka volt valóságos mindannak, amit az elmúlt félévben olvashattál rólam.

Vajon miért jó, hogy a fájdalmon kezdtek el csámcsogni?

Nem tudom. Talán mert egy negatív nép vagyunk. Szerintem az embereknek inkább valami pozitívumot kellene üzenni. Lehet, hogy valakit megnyugtat, ha kiderül, hogy egy ismert embernek is vannak problémái, és ő is küszködik bizonyos dolgokkal? Én nem hiszem, hogy a rossz dolgokból lehet építkezni. Persze szoktam mondani a mentoráltjaimnak is, hogy a kudarcból néha többet lehet tanulni, mint a sikerből, na de hát van egy határ! Lassan én is azt a képet kezdem látni magamról, miközben sikeres vagyok, egyre több munkám van, egyre több helyre hívnak. Ez a valóság, és van az imidzs, amit kreáltak, hogy lecsúsztam. Ja, még azt is olvastam, hogy ki kellett költöznöm a luxusvillából és valahol egy 30 négyzetméteres lakásban élek a város peremén. Jelentem: nem költöztem sehová, nem feküdtem pszichiátriai klinikán, nem vagyok depressziós, nem vagyok magam alatt, jól vagyok, csinálom a dolgomat.

És a "fájdalom ráncainak kivasalása"? Nevezetesen hogy plasztikáztattad magad?

Sosem voltam ráncosodó alkat. Nyilván telnek az évek fölöttem is, de nem vasaltattam ki semmit - maximum a ruhámat! De ez is olyan téma, mint a depresszióm. Valaki most olvasta, hogy 10 évvel ezelőtt megírták rólam, és most előszedték, mintha aktuális lenne. Ezzel a szépségklinikával is két éve vagyok kapcsolatban, mint ahogy sok más céggel is. Ott van a logójuk a lemezemen, a honlapomon. Az arcomon látszik, hogy nincs kivasalva, az orrom nincs felvarrva a homlokomra, a mellem a vállamra - össze kell hasonlítani a képeimet az elmúlt húsz évben, és látni lehet a valóságot. Életemben nem vagdostattam föl semmit magamon. Nem azért mert elítélem! Ha úgy fogom megítélni, hogy szükség lenne rá, jól esne, akkor megteszem, de jelen pillanatig még semmit nem varrtak följebb, mint ahol volt, de elborzaszt, hogy egy privát ügy kapcsán meddig mennek el. Hihetetlen!

Ha fájdalmad van, azzal inkább elbújsz?

Én nem vagyok könnyen túl a gondjaimon, fájdalmaimon pontosan azért, mert nagyobb érzelmi amplitúdón élek, mint sokan mások. Azt szoktam mondani, hogy valószínűleg egy átlagember nem él meg soha ilyen magasságokat, viszont ilyen mélységeket sem, mint én. Amennyire van a fent, nálam annyira van a lent is, de az élet megy tovább, és egy csomó olyan dolog van az életemben, ami nagyon jó, és csak hálát adhatok a Jóistennek, hogy ennyi mindent kapok. Tökéletes nyilván nem lehet az én életem sem, de szerintem ez mindenkinél így van. A baj után pedig föl kell állni.

Mennyit mész, dolgozol? Hisz az a hír is járja, hogy gyakorlatilag kipukkadtál.

Igen. Ha összeroppantam volna és kórházban feküdnék, akkor valószínűleg nem beszélgetnénk itt, és az elmúlt hónapokban nem csináltam volna annyi mindent. Év végén megjelent a legújabb lemezem " A démon, aki bennem van" címmel, ami ebben az évben kezdett kiteljesedni igazán, eljutni az emberek tudatáig, hisz időm sem volt vele foglalkozni. Két éve nem játszottam a színházban az X-Faktor miatt, most tavasszal volt bemutatóm, a Hajmeresztő, ami egy interaktív krimikomédia. Szerencsére el tudtam vállalni. Volt egy komoly hathetes próbaidőszakom, ha össze lettem volna omolva, nem tudtam volna végigcsinálni. Olyan jó újra játszani, mert már nagyon hiányzott az életemből a színház. A zenekaromban is történt változás: egy teljesen új csapattal épp május elsején lesz a Tabánban az első koncertünk. Amúgy járom az országot, és most voltam Erdélyben is. Zilahon például iszonyú jó volt látni, hogy a műsor végén a közönség állva tapsolt. El is bőgtem magam, annyira megható volt a szeretetük. Ráadásul készülök Horváth Attila nagykoncertjére is, ahol vendég leszek. Láthatod, hogy a 24 órából 24-et jövök-megyek, és nem gondolom, hogy egy lepukkant, lecsúszott elmebeteg erre képes lenne. Ha én valóban padlón vagyok, akkor nem megy. Akkor bezárkózom, de utána, mint egy főnixmadár fölkelek, és kezdem elölről.

A munka terápia is - nem?

Terápia mindenképpen abból a szempontból, hogy olyankor nincs időm törni a fejem. Ahogy leállok, és nem kell hatékonyan koncentrálnom valamire, akkor rögtön elkezd pörögni az agyam. Az egyik gombot kikapcsolják, a másikat meg be. Amúgy is eléggé önmarcangoló vagyok. Folyamatosan küzdök a világgal, az élet értelmével, miért csinálom ezt az egészet, hova vezet ez? De lehet, hogy mindenki így van ezzel, csak nem mindenkit kérdeznek meg róla. Ilyen szempontból nehéz néha magammal, de másrészt azt gondolom, hogy velem nagyon könnyű létezni és dolgozni.

Fegyelmezett vagy?

Igen. A sportból hoztam az önfegyelmet, a betyárbecsületet. Bár úgy tűnhet, hogy egy hisztis nő vagyok, de ez nem igaz. Nagyon nagy a tűrő- és az állóképességem. Eddig azt tapasztaltam, hogy szeretnek velem dolgozni a zenésztársaim és a színházi kollégáim is. Mindenki tudja és csinálja a dolgát. Jó együtt és kész. Egyébként erre a harmóniára törekszem is. Nem nagyon maradok ott sehol, ahol nem érzem jól magam, mert azt gondolom, hogy az élet hátralévő része elég rövid ahhoz, hogy rosszul érezzük magunkat.

A magánéletedről vállaltad, hogy ez a harmónia megbomlott, de hova teszed? Az élet velejárójaként tekinted?

Lehet, hogy az egész azért van, hogy megtanuljam, ez nem egy tragédia, hanem az élettel jár, bár nem tudom, hogy mi jön utána. Lehet, hogy ez egy tanulási folyamat mindkettőnknek arra, hogy aztán sokkal jobb legyen. Ha valaki 25 évig együtt van ugyanazzal az emberrel - ez nem bizonyít valamit? Az, hogy most lett egy szakadék, majd meglátjuk, hogy mire jó. Lehet, hogy arra, hogy egyszercsak egy másik dimenzióba kerüljön a kapcsolatunk, vagy lehet, hogy eddig tartott, eddig volt szép. Ezentúl is megyünk tovább egymás mellett, csak nem ebben a szerepkörben, hanem másként. Azt gondolom, hogy ez a fajta kapocs, ami köztünk van, egy életre szól. Hogy milyen formában? Azt nem tudom még, de most nem is akarok erről beszélni. Majd a jövő megadja a választ. Mi mindig le tudtunk ülni, és meg tudtuk beszélni a dolgainkat és azt gondolom, hogy ez ezután is így fog történni, de ahhoz senkinek semmi köze, hogy a mi válságunk miért van. Engem se érdekel a másé.

Csak épp ez indította el a találgatásokat.

Akkor találgassanak. Leírtak egy csomó hazugságot annak kapcsán is, hogy nincs gyerekünk. Miközben én azt gondolom, hogy ha valakik együtt vannak 25 évig, és nem lesz gyerek - akkor annak két oka lehet. Az egyik, hogy nem lehet, vagy az, hogy nem akarják. És akkor mi van? Az a baj, hogy az emberek többsége ezt még mindig nem tudja elfogadni, valami halálos bűnnek képzeli, hogy valaki azt meri mondani, hogy nem akar gyereket. Ha akartunk volna, lett volna! Mindketten egészségesek vagyunk. Szerintem egy párkapcsolat szét tud menni akkor is, ha az egyik fél szeretne, a másik nem. Na de erre nem vár senki 25 évet, már elnézést! Nekünk nem az volt a feladatunk. Hogy jönnék én ahhoz, hogy bíráljak egy nőt, aki mondjuk 30 négyzetméterre, a nyomorba szül tíz gyereket? Akkor senki se bíráljon engem, hogy nekem miért nincs! Egyébként sem vagyok egy ítélkező típus, az emberek fölött pálcát törő alkat, mert nem tudhatom, mi az igaz. Ki lát a máz mögé?

Ezzel szembesültél most. Sokan ítéletet alkotnak, bár nem tudják, mi van a felszín mögött.

Igen, mert senki nem tudja a valóságot. Mindenki képzelődik, aki szeret, az nyilván együttérez, aki meg nem, az lehord mindennek.

Lehet ebben irigység is.

Irigység? 99 százalékban! Ezzel is szembesülnöm kellett. Sokan, ha látnak valakit, akinek jól megy, sikeres, dolgozik, teszi a dolgát - akkor elkezdik utálni, mert a saját sikertelenségük, boldogtalanságuk okát látják benne. Kivetítik rá. Abba nem gondolnak bele, hogy miközben otthon ülnek és kommenteket írnak, ezeket az energiákat saját magukra, saját boldogulásukra is fordíthatnák. Attól nekik nem lesz jobb, hogy engem szapulnak, nekem pedig se kevesebb fellépésem, se kevesebb pénzem nem lesz. Én ugyanúgy megyek és teszem céltudatosan a dolgomat. Eljárok próbára, előadásra, fellépésre, ha csinálod, annak van eredménye, ha csak otthon ülsz és "nagy" véleményed van mindenről, abból nem sül ki semmi.

Talán azért is mertek hozzád közel férkőzni, mert mindig felvállaltad az érzéseidet a műsorban.

Igen. Megtalálták a támadási felületet. Ha vannak ellenségeim, azok nyilván tudják, hogy mi az érzékeny pontom, és oda lőnek folyamatosan, mert azt gondolják, hogy akkor leterítenek, összecsaphatják a tenyerüket, és én majd összeomlok. Én nem fogom megadni azt a boldogságot senkinek sem, hogy az én tetememen diszkózzon. Voltak nagyon rossz periódusaim. Biztos még lesznek is. Voltak az életemnek olyan mélypontjai, amikor azt mondtam, hogy ennél lejjebb már nincs. Viszont van följebb is. Én hiszek a Jóistenben, és abban, hogy minden embernek a végén el kell számolnia, mit is csinált az életében. Ha felállítasz egy mércét magadnak mindenféle szempontból, nem azt mondom, hogy tökéletes leszel, mert nyilván nem lehetsz az, de legalább igyekszel. Bennem borzasztóan megvan a törekvés arra, hogy ne ártsak senkinek, életemben nem tettem keresztbe egy szalmaszálat senkinek.

A leltár rendben van esténként?

Én abszolút bele tudok nézni a tükörbe. Ha ott állva magamat kellene szembeköpni - milyen érzés lenne? Nyilván mindenkinek mások a szempontjai. Lehet, hogy valaki hazudik 24 órán keresztül és fel sem merül benne, hogy mi ezzel a baj. Én nem tudnék így élni. Így hát, ha azt gondolom, hogy lesz közölni valóm a magánéletemről vagy bármiről velem kapcsolatban, azt majd én döntöm el, hogy mikor és mit mondok el.

Tehát, ha olvasok rólad valamit, hívjalak föl, hogy igaz-e?

Hívj, bár te úgyis tudni fogod, hogy mi igaz és mi nem...

Elindult az Ez zsír! fogyókúrás- és életmódprogramunk! REGISZTRÁLNI SZERETNÉK! Csatlakozz hozzánk iWiW-en és Facebookon!