Puzsér Róbert: "Én egy őrkutya vagyok" - Szily Nóra interjúja

Eddig inkább rétegműsorokat csináltál, amik aztán megszűntek, vagy épp téged tettek lapátra. Most rajtad a világ szeme. Érzel elégtételt?

Semmiféle elégtétel nincs bennem. Nem is azért csinálom. Azért vállaltam el, mert van egy sajátos közlési módszerem, és ezt eddig csak szűk platformokon tudtam kifejezésre juttatni. Most lehetőségem van belefújni egy sokkal nagyobb harsonába.

Nem szédítő a múlthoz képest egyszercsak milliókhoz beszélni?

Úgysem lehet felmérni, hogy hány emberhez beszélsz. Egy jó rádióműsort hetven-nyolcvanezren hallgatnak. Az is megszámlálhatatlanul sok. Most meg kétmillió? Egyikre sem készítette fel az embert sem az evolúció, sem a civilizáció, sem bármi egyéb a múltban. Ez nem volt lehetséges akár száz évvel ezelőtt sem.

De remélted, hogy ez eljön számodra mint lehetőség?

Föl sem merült bennem. Odáig nem jutottam el, hogy föltegyem magamnak a kérdést, jó lenne-e. Én annyira kereskedelmi inkompatibilis vagyok - úgy, ahogy vagyok -, hogy számomra teljesen elképzelhetetlen volt, hogy egy ilyen helyzet előálljon.

És amikor megszólalt a telefon, és castingra hívtak?

Annyira abszurd volt a felvetés, hogy azonnal nemet mondtam. Aztán gondolkodtam rajta egy hétig, és arra jutottam, hogy valószínűleg nagyon nagy hiba elvállalni, de alighanem egy kicsivel még nagyobb hiba lenne kihagyni.

Erre két indoklást kérek.

Miért nagy hiba elvállalni? Mert én nem vagyok műsorszám, és csilivili celeb sem. Nem vagyok egy bármilyen formátumba behelyettesíthető karakter. Én egy független szerkesztő-műsorvezető vagyok, ami azt jelenti, hogy saját szerkesztésű műsorokat gyártok. Mindig közszolgálati igénnyel teszem, akkor is, ha épp kereskedelmi médiumoknál dolgozom. Én szabom meg a kulturális normáit azoknak a médiaproduktumoknak, amiket létrehozok. Itt most erről lemondok. Kiadom a kezemből. Ez a múltban nem nagyon volt jellemző.

Ehhez képest miért mondtad, hogy nagyobb hiba lett volna, ha nem vállalod el?

Mert így óriási tömegek számára teszem elérhetővé azt a frontális, direkt, éles retorikát, ami a sajátom, és ami bántóan hiányzik a magyar nyilvánosságból. Azért vállaltam el, mert meggyőződésem, hogy sikerre lehet és kell vinni ezt a szerepet.

A szerep sikeréről beszélünk, vagy a tiédről?

Egy olyan médiaszolgáltatásnak a sikeréről beszélünk, amit jelenleg nem lát el senki az országban. Magyarországon nincs ún. "hard talk". Elképzelhetetlen. Nyugat-Európában és Amerikában van, de nálunk nincs nyilvános konfrontáció. Ehelyett a hatalmi és a médiakaszt körbe-körbe nyalja egymást. Nem a képességek számítanak. Ezért olyan ez a szakma, amilyen, borzasztóan hitvány színvonalú. Egyébként már-már tagadnám, hogy szakma. Mostanában nagyon sokan csinálnak velem interjút - a legtöbb riporterről elmondhatom, hogy az írástudatlanság határán van.

Kezdek szorongani...

Nem biztos, hogy ezt mindenkinek mondanám. Maradjunk annyiban, hogy nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez egy szakma. Elsősorban inkább egy üzletág. Olyan emberek vesznek részt benne, akiknek semmiféle kvalitásuk nincs, ami ezt indokolná. Szerintem az például egy fontos feladat, hogy azok a tehetségtelen közszereplők, akik ennek a felépítménynek a pillérei, ne legyenek többé sérthetetlenek. Ezekkel szembe lehessen szállni. Ki lehessen mondani, hogy meztelen a király. Ennek a folyamatnak valahol el kell kezdődnie.

Egy stílust, a "hard talk"-ot behozod, de nemcsak azt, hanem magadat is. Puzsér Róbert igent mondott a felkérésre. Miért?

Sokkal életszerűbben is fel lehet tenni ezt a kérdést. Nekem négy éve nincs fizető munkám, és egyszer csak kaptam egy ajánlatot egy olyan televíziótól, ahonnan a legkevésbé vártam. Két és fél évnyi ingyen rádiózás után azt mondhatom, hogy beérett a vetés.

Nem furcsa ez?

De, és nevetséges. Legyártottam kétszáz darab kétórás, vagyis négyszáz órányi rádióműsort, amibe extrém szellemi energiákat öltem, és egy fillért sem kaptam érte. Most bemegyek a tévébe, és azt mondom, hogy "Mi volt ez a hitvány szemét?!", és ezért fizetnek. Nincs semmiféle kapcsolat a teljesítmény és a jövedelem között. Ezek a fogalmak elváltak egymástól.

Eddig ezt is kritizáltad...

Ugyanezt gondolom továbbra is. Amit most csinálok, az nem a végállomás az életemben, hanem egy munka.

De milyen állomás? Eddig mentél a személyvonattal, amin még büfékocsi sem volt, tán néha még sín sem volt előtte. Most meg átszálltál a leggyorsabb expresszre. Azért ez nagyon más.

A legfontosabb az, hogy az ember mindig megtartsa az autonómiáját, a függetlenségét, a közérthetőségét, a közérdekűségét és az értelmiségi státuszát. Hogyha ezek megvannak, akkor nem kell elszédülni kétmillió embertől sem.

Az értelmiségi státuszt sokan mondják a magukénak...

...és nagyon kevesen őrzik meg.

Te hogy definiálod ezt egy kereskedelmi közegben, ami azért inkább a bulvárstátuszról szól, mint az értelmiségiről?

Nem szolgálom ki a bulvárigényeket. Ellentartok a bulvárnak. A Kádár-rendszerben cenzúra működött, méghozzá igen hatékonyan. Ma is van cenzúra - ezt hívjuk bulvárnak, és ha lehet, még hatékonyabb. Úgy tűnik, mintha a szólásszabadság legnagyobb fokú kiteljesedése lenne, miközben az egyetlen funkciója, hogy ne engedjen át semmiféle tartalmat. A Kádár-rendszerben a három "T": tiltani, tűrni, támogatni - arra szolgált, hogy azoknak az embereknek be lehessen tapasztani a pofáját, akiknek nem akarták, hogy hallatsszon a hangjuk. Ma senkinek se tapasztják be a száját, hanem banális ostobaságokat harsogó megafonokkal elsüketítik őt, és pontosan ugyanannyira nem hallatszik a hangja. Ez a bulvár.

De te is belesodródhatsz...

Amíg értelmesen beszélek, addig nem. Amíg érdemben reagálok a bejövő ingerekre, amíg nem az a téma, hogy van-e partnerem, vagy hogy hol nyaraltam.

Ezekről nem fogsz beszélni?

Soha. Inkább rohadjon ki a nyelvem a számból! Tagadom a bulvárnak a jogát a létezéshez, tagadom a saját magam érdekességét, mert hazugság, hogy Puzsér Róbert érdekes. Vagy ha érdekes, akkor mitől az? Mert én vagyok a Csillag születik egyik zsűritagja?

Szerintem korábban is az voltál.

Mégsem készített velem senki interjút, beleértve téged.

Azért mi beszélgettünk - igaz, magnó nélkül.

Csakhogy én nem lettem érdekesebb. Vagy régen is az voltam, vagy most sem vagyok az.

Igaz. Azt olvastam, hogy "bizarrnak" találtad, hogy felkértek.

Hát abszolút. A kereskedelmi televíziózás nem az én világom. Én egy őrkutya vagyok. Egy csahos kutya. A közvélemény előretolt állása. Nekem az a feladatom, hogy jelezzem, ha valami veszélyt érzékelek. Ha valami silány, hitvány, ízléstelen, hazug, álságos, képmutató, szemét, ócska, igénytelen, förtelmes vagy emberhez méltatlan. Világ életemben ezt műveltem, ezt képviseltem. Most meghívtak egy szórakoztató műsorba zsűrizni, de én kikötöttem, hogy csak akkor vállalom el, ha megkapom a számomra megszokott autonómiát, más szóval azt mondok, amit akarok. Nyilvánvalóan nem sérthetem a televízió gazdasági érdekeit, meg a jó hírnevét - ilyet nem is teszek, de a produkciókról pont azt mondom, amit gondolok. Ugyanazt csinálom, amit eddig. Voltak politikai, közéleti, később filmes műsoraim, és azokban kiabáltam, hogy a király meztelen. Most a sátoraljaújhelyi fingóművészről mondom el többé-kevésbé ugyanezt. Ezúttal nem én vagyok a szerkesztő, de több emberhez eljutok, és át tudom hangolni a társadalomnak egy részét a saját frekvenciámra. El tudom fogadtatni a létjogosultságát annak, amit közlök.

Az őrkutyaságnak?

Egyrészt az őrkutyaságnak, másrészt az őrkutyaság szempontjainak. Ki a betörő és ki a gazda? Ki a csősz és ki a vadorzó? Kire kell csaholni és kire nem kell? Ezek ízlésbeli és értékrendbeli szempontok. Az őrkutyaság szerintem egy fontos szerep, de az nem őrkutya, aki mindenre ugat, ami mozog, ahogy az sem az, aki csak a farkát csóválja. Jelenleg olyan kutyák teljesítenek őrszolgálatot, akiket sosem hallunk ugatni, csak talpat nyalni tudnak. Nyilván az a jó őrkutya, akinek megvan az értékrendje. Hát erre próbálom hangolni azokat, akik ez iránt fogékonyak, és azt gondolom, hogy vannak ilyenek.

Ez az értékrend honnan ered? Annak a bizonyossága, hogy a szimatod jó, hogy gyakorlatilag nem érzek kételyt egy megszólalásodban sem?

Nehezet kérdeztél. Számomra ez a napnál világosabb volt mindig. Már nem is emlékszem mióta, de folyamatosan azt érzem, hogy mindenki megőrült. Haláltánc. Ez az élményem. Mindenki egy kút körül táncol, körbe-körbe forognak, amíg el nem szédülnek, és sorban zuhannak bele a kútba.

Ha ezt le akarom fordítani, mi a haláltánc, Robi? Hazugságok önmagunknak? Önámítás?

A haláltánc az egyéniség pusztulása. Az egyéni szemlélet pusztulása. A televízió, a marketing, a tőzsde, a divat, a politikai hisztéria - ez mind a haláltánc. Amit a világ demonstrál, és hív, hogy gyere közénk, mert különben vesztes vagy! Mindaz a haláltánc, ami eltiporja az autonómiát.

Honnan tudod, hogy igazad van? Sokan gondolkozunk kritikusan, de többségünkben van egy fék.

Ezek polgári gátlások. Bennem nincsenek. Nézd, vannak olyan dolgok, amik a napnál is világosabbak. Merni kell kimondani - bátorság kérdése. Mitől lesz jobb a keddnél a szerda, ha félünk megfogalmazni az érzéseinket, a gondolatainkat?!

Néztem a műsort és az arcodat. Szinte rezzenéstelen. Mi jár a fejedben? Mit figyelsz?

Ez a felvételsorozat hat napon át zajlott, napi tíz órán keresztül. Amikor te ott látsz engem, akkor azt próbálom felidézni, hogy ki voltam én negyven-ötven-hatvan órával azelőtt. Nézek egy produkciót - mondjuk a tizenhetedik breaktánc-csapatot, és eközben tudnom kell, hogy ki volt az az ember, aki beült zsűrizni. Volt tizenhat pocsék produkció, és most látok egy jobbat. Szabad erre igent mondanom, vagy sem? Annyi rossz fellépő után az ember hajlamos a kicsit jobbra rábólintani. Holott simán benne van, hogy nem szabad, mert az még mindig nem elég jó. Mindegyik előadás során fel kell idéznem magamban azt a valakit, aki a zsűrizés előtt voltam, és hogy ezért a produkcióért ő kifizetne-e ezerötszáz forintot, hogy egy órán át nézze.

Tehát folyamatosan "visszanullázol".

Egyrészt vissza kell nullázni magam az eredeti Puzsérba, másrészt figyelnem kell arra, hogy ne befolyásoljon az, amit előzőleg a színpadon láttam. Ne kompenzáljak azért, mert korábban irgalmatlanul kemény voltam, vagy túl puha. Ezekre mind figyelni kell.

Semmi gátlás nincs benned, amikor azt mondod valamire, hogy hitvány?

A hitványról ki kell mondani, hogy hitvány. Különben miért vagyok a zsűriben? Könyörgöm! Ez a szó leír valamit.

De nem szokták használni, valahogy nehéz kimondani...

Ja, hogy nem szokták használni. Hát persze. Ezért van nekem létjogosultságom a tévében. Ha használni szokták volna, akkor nem lenne alapom arra, hogy szerepeljek. Akkor mit tudok én, amit más nem?

Amin viszont felbosszantottam magam: valahol azt mondtad, hogy neked a személyiség nem számít, csak a produkció, de hát te is a személyiségedből dolgozol!

Igen, de engem senki se szeressen a személyiségemért. Én nem a személyiségemet árulom. Én álláspontokat képviselek. Véleményt mondok. Erről beszéljünk! Ez legyen a téma, ne az én egyéniségem! Az egy váz. Egy keretrendszer. Nem érdemes sem figyelemre, sem rajongásra, sem szeretetre.

De szerintem ez nem így van!

Igazad van. Csakhogy amire te gondolsz, az nem a média világához tartozik. Az a barátság, a szerelem tárgyköre - és semmi köze a kettőnek egymáshoz, vagyis nem lenne szabad, hogy legyen. A magánszférát a bulvár sajnos kiárusította a médiának, de ebben én nem leszek bűnrészes. Az egyéniség, a személyiség fontos és jó dolog privát vonalon, de amikor valaki föllép, nekem nem szabad az egyéniségét vizsgálnom, és arra reflektálnom, mert azon nyomban korrupttá válok! Nekem a produkciót kell teljesen hideg fejjel, kritikusan figyelnem és értékelnem. "A személyisége olyan kedves, szelíd..." - az apám, vagy a nagyapám, akit nagyon szerettem szintén ilyen kedves volt, és nekem ez ezért tetszik. Talán meg se fogalmazom magamban. Talán ez csak tudat alatt hat. Nem is kötöm össze a kettőt. Tetszik ez a személyiség. Előhív egy jó érzést. Ezért jusson ő tovább? Mert valakire emlékeztet? Ezért essen ki valaki más? Ez maga lenne a korruptság. Egyéniséget díjazni, pontozni? Nem. Produkció van. Értékelés 10-es skálán pontos értékrend és jó ízlés szerint. Ha hétnél kisebb a szám, akkor nemmel szavazok, ha nagyobb, akkor igennel. Ilyen egyszerű.

Honnan van benned a bátorság, hogy például egy műfajról kijelentsd, hogy nulla?

Honnan van bennük a bátorság, hogy egy olyan műfajban, mint az operett egyáltalán fel merjenek lépni? Operettet előadni...? És még az én bátorságomra kérdezel rá?

De mégis létezik a Hajmási Péter! Privát mondhatod, hogy nem kedveled, de ettől még van.

Elég baj, hogy van. Régen el kellett volna tűnnie. Tudod, mi a véleményem? Nem az operett színvonala vagy hitványsága a kulcskérdés, hanem hogy beszélhessünk erről. Személy szerint gyűlölöm a "píszít", rettentően irritál ez a fajta korrektség. Úgy gondolom, hogy ez a világ, a televíziózás és a nyilvánosság jobb közeg lesz attól, hogy valaki kimondhatja azt, hogy az operett egy ördögtől való műfaj. Nem az a fontos, hogy mit gondolok róla, hogy jó-e az ízlésem, vagy rossz. Egy valami számít. Hogy egy olyan országban éljünk, ahol valaki, aki utálja az operettet, ezt kimondhassa nagy nyilvánosság előtt. Ha ezt megteheti, és nem hurcolják meg érte, akkor már egy jobb helyen létezünk. Mert szabadabb a beszéd, az ízlés, a véleménynyilvánítás. Miért kelljen nekem rossz ízlésű emberek kedvéért az operettet tolerálnom, amikor utálom? És miért utálom? Mert ízléstelen.

Szerinted...

Igen, én azt mondom, hogy ízléstelen. Nem bocsátom előre, hogy "szerintem", mert ez egy fölösleges töltelékszó. Onnan tudod, hogy szerintem van így, hogy az én szám mozog, miközben azt mondom, hogy az operett végtelenül korszerűtlen, hallatlanul giccses és alapvetően ízléstelen. Valaki más mondjon valami mást! Megteheti, és nem kell hozzáfűznie, hogy "szerinte".

Pár hete megy a műsor. Ha kilépsz az utcára, már felismernek? Másként reagálnak rád?

Ez vele jár.

Jó, ez közhely, de lesütöd a szemed, vagy kicsit legyezgeti a hiúságodat?

Olyan, mint az eső. Nem olyan, mint a sár, de nem is olyan, mint a Nap.

Mi a "Nap"?

Amikor olyan embereket találok, akikkel tudok együtt gondolkodni. Akikkel közös projekteket tudunk létrehozni. Barátok, munkatársak, akik ugyanazt a kultúrmissziót folytatják, amit én.

És a "sár"?

Amikor ostoba, sutyerák népek köpködik le az embert, de az, hogy felismernek, az se nem Nap, se nem sár - az olyan, mint az eső. Vizes lesz tőle az ember. Ennyi.

Ezt most milyen lépcsőfoknak tekinted az utadon?

Melyik az az út, amelyik az MTV-ből a Budapest Rádión keresztül elvezet az Echo TV-be, a Hír Tv-ből, a Budapest TV-n át a radiocaféba, onnan meg az RTL Klubba?

Ez a "puzséri út"... Megjósolható a következő állomás?

Melyikből jósoltad volna a következőt? Az Echo TV-ből mit jósoltál volna: Kuruc.infót vagy RTL Klubot?

Hát, én a Kuruc.infót nem jósoltam volna, de mire vágynál ezután?

Természetesen egy saját szerkesztésű műsorra. Ha rádióban, akkor a reggeli vagy a délutáni sáv lenne a legjobb, persze egy napi műsor keretében, ha pedig tévéről van szó, akkor egy országos csatornán volna jó heti egyszer megszólalni - lehetőleg este, és konfrontálódni, ahogy eddig is.

Gondolod, hogy a CSISZ segít ebben?

Ez ki fog derülni, de bízom benne, hogy igen.

Elgondolkoztál azon, hogy az országos ismertség miért nem jött össze korábban?

Mindent elkövettem azért, hogy ne egykönnyen jöjjön össze. Ezért lehet most valamiféle értéke annak, hogy megvalósult. Azt értsd meg, hogy ha a múltban bármit is tettem volna azért, hogy bekerüljek a mainstreambe, akkor az, aki most kétmillió ember szeme elé kerül, nem én lennék. És akkor nem is lenne értelme...

Mert alkukat kötöttél volna?

Mert olyan alkukat kötöttem volna, amikben magam is annyira deformálódom, hogy most vagy nem lenne mit mondanom, vagy nem tehetném meg, és ezt elfogadnám. Ott lenne a nagy nyilvánosság, és nem lenne a kezemben semmi, amit keresztültoljak rajta. Már évek óta arról beszélnék neked, hogy a hortobágyi palacsintát hogy sütöm, vagy anyámról mesélnék, vagy a nyaralásomról, a válásomról, vagy mit tudom én...

Biztos vagy benne, hogy nem fogsz?

Biztos.

Felhívhatlak, ha rajtakaplak?

Nem! Ha valami ilyesmit csinálnék, akkor ne hívjál fel, hogy "Robi, mit beszéltünk meg?!"- hanem egy fejszével csapjál fejbe! Erre kérlek!