Papp Gergely: "Egyszer csak azt vettem észre, tényleg jól érzem magam abban, amit csinálok"

Eddig te mentél házhoz. Kedves tőled, hogy engem az otthonodban fogadsz, de ígérem, nem fogok itt éjszakázni! Amúgy te jól alszol mostanság? Hogy érzed magad az átmenet időszakában?

Nagyon jól. Ezt a szakaszt vártuk. Nagyon stresszes másfél éven vagyunk túl, itt az idő, hogy kifújjuk magunkat. A váltás szele érezhető volt, mert nem akartuk már ebben a formában továbbcsinálni. A műsort nagyon szeretnénk folytatni, csak más feltételek között, és az alapötlet továbbfejlesztésére is több ötletünk van már.

Rögtön a szakmára vonatkozó választ adtál, de engem érdekelne, hogy milyen a sokéves biztonságból kilépni. Talán magamból indulok ki. Engem volt, hogy megijesztett egy-egy korszak vége.

Képzeld, én sokkal lelkesebb vagyok a megújulás lehetőségétől, mint amennyire a búcsú fájhatna. Öt éven át vezettem az Aktív című műsort, amit nagyon szerettem, mert kényelmes, kiszámítható munka volt, de igazán soha nem volt az én világom. Tökéletes háttérország, de ha választanom lehet, akkor sokkal szívesebben használom a riporteri énemet, minthogy műsorvezető legyek. Most jött el a pillanat.

Pedig olvastam, hogy jó 15 évvel ezelőtt, amikor kezdő voltál, gyakran elhívtak, te pedig szívesen jártál castingokra, nagyon vágytál a képernyőre. Végül is sikerült, de mégsem a nagy show-k élén.

Nem titok és hiábavaló volna tagadni, hogy én is - mint oly sokan, akik tévézni szeretnének - láttam annak idején, hogy kiket hordoz tenyerén az ország: a néző, a hentes, a wellness-szállodás. Azokat, akik műsorvezetőként a csatorna arcai voltak. Az időszak, amiről beszélünk, 1997-98, vagyis a kereskedelmi televíziók indulása. Én a Fókuszban kezdtem. Egészen más volt, mint ma. Holló Márta, Marsi Anikó, Batiz András, Kolosi Péter voltak a műsorvezetők. Testközelből láttam, hogy mit jelentett akkor sztárnak lenni. Velük lehetetlen volt végigmenni az utcán.

Vágytál arra az életre, ami akkor nekik dukált?

Persze! Azt gondoltam, simán beférek ebbe a társaságba. Akkor a szponzorkocsik, ingyen utazások, ajándék ruhák időszaka zajlott, amikor tényleg kizárólag haszna volt ebből a képernyősöknek. Olyan rajongás vette őket körül, ami ma már elképzelhetetlen. Amire mindenki vágyik, aki gyerekként a csillogásra áhítozik. Azóta minden más lett. A fényképezős mobiltelefonok világában jó, ha megúszod, hogy kínos fotók készüljenek mondjuk egy szórakozóhely WC-jében. Ma már szánalmas, balkáni sztárvilág van Magyarországon, megjelent a celeb fogalma, összemosódik, hogy ki az és ki nem, és az is, hogy ki akar az lenni és ki határolódik el tőle. Miközben érthető, hogy a nagyközönség számára nincs nagy különbség azok között, akik a tévében láthatók. Én riporternek, újságírónak tartom magam, erre képeztek ki, ezt tanultam. Az vagyok, aki a tévében dolgozik, néha látszik, de a szó itthon kialakult értelmében nem vagyok celeb, mint mondjuk egy valóságshow-hős.

A televíziózás is megváltozott és az álmaid is. Zavar, hogy nem egészen úgy alakult, ahogy elképzelted?

Ebben a másfél évtizedben mindig voltak lehetőségeim. Először igazán a Naplóban éreztem, hogy a helyemen vagyok. Tíz évvel ezelőtt ahhoz a csapathoz tartozni felemelő érzés volt. Az évek múlásával lassan el is engedtem, hogy show-műsort kéne vezetnem. Be kellett látnom, hogy abban talán tényleg nem én lennék a legjobb. De rájöttem, hogy már nem is az érdekel. Én riporter vagyok, a szó klasszikus értelmében. Manapság ennek már nincs olyan nimbusza, mint amikor annak idején a kedvenceimet - Szilágyi Jánost, Kepes Andrást - néztük. Ma egy űr tátong ennek a műfajnak a helyén. Tudod, amikor műsorvezető akar lenni az ember, elkezd mintákat figyelni, követni azt, hogy mit vár el a közönség. Jó volt felismerni, hogy nekem már nagyon nem kell semmilyennek lennem. Az a legjobb, ha olyan vagyok amilyen valójában - minden esendőségemmel, botladozásommal vagy olykor a pimaszkodásommal együtt. Szépen fokozatosan magától kialakult...

... hogy ki vagy te a képernyőn.

Egy új műfajt megteremtő, kicsit műsorvezető, kicsit riporter lettem. Elindultunk egy saját hangvétellel, saját műfajban, és azt vettük észre, hogy szeretik az emberek. Nagyon jó visszajelzéseket kapunk. Ezért a réges-régi kép már fakó.

És megúsztad. Mármint azt, hogy bulvárfigura legyél.

Az igazat megvallva annyira érdekes sem vagyok, amit szintén nem bánok.

Pedig gyereknek az lehettél! Egyetemi tanár édesanya, József Attila-díjas költő, rádiós édesapa, no meg egy sikeres dokumentumfilmes báty. Te voltál a fekete bárányka. Kis túlzással - a tökéletesek között a szabálytalan.

De ezt nem éreztették velem. Megvoltak az erényeim. Jó sportoló voltam, könnyebben létesítettem barátságokat, én voltam a társaság bohóca... Igaz, hogy nem voltam jó tanuló, voltak magatartásproblémák, hiányzás, késés, de más területeken voltak sikereim. Aztán következett a nagy fordulat, amikor felvettek egy francia egyetemre Párizsba. A szüleim nem kerestek rosszul, de ha az összes pénzüket odaadták volna, akkor is éhen halok, úgyhogy lábra kellett állnom. Szerencsére többen voltunk, összetartottunk, de az az időszak tényleg komoly maflás volt. Nélkülözés, egy lukban laktam... Viszont elkezdtem tanulni, és az egyetemen jöttek a megerősítések. Ott nem voltam annyira meghökkentő és megosztó. Valamelyest talán az ottani, francia hangulatból is ragadt rám valami, amitől kicsit más vagyok, mint a kollégáim.

Már a múlté az a vibráló, nagy csajozó srác?

Bizony, az régen volt... Már egy negyvenes pasi vagyok, családapa, férj. 10 éve vagyok együtt a feleségemmel. Más az utam. Az életem sok területére igaz, hogy egyszerűen elkezdtem örülni annak, amim van, és nem kesergek azon, ami nincs vagy ami lehetett volna. Nincs hajsza.

És a Pimasz úr a feleségével megy házhoz, hiszen Judit fogja a kamerát. Pedig tanítónő volt, amikor megismerted...

... aztán elment szülni, és mire visszament volna, megszüntették az iskolát, ahol egyébként imádott tanítani. A másik, felkínált iskolában viszont nem akarta tovább folytatni. Épp akkor - 2010-ben - vezették be az Aktívnál, hogy a riporter kezelje a kamerát is. Én nem akartam, semmi kedvem és semmi adottságom nincs hozzá, és mivel neki volt érzéke, és forgattunk is már korábban közösen, úgy döntöttünk, hogy együtt csináljuk tovább. A vezető operatőr a többiekkel együtt betanította, és aztán már a Napló anyagokat is közösen forgattuk. Juditnak nagy szerepe van abban, hol tartok most. A lényével vezetett rá egy csomó dologra, és én nagyon hálás vagyok. Ha ő nincs, ha ezt az egészet nem kezdjük el, akkor én ma egy srác vagyok, sőt, már csak voltam az Aktívból. De mellette valahogy észrevétlenül úgy alakultak a dolgaim, hogy egyszer csak azt vettem észre, tényleg jól érzem magam abban, amit csinálok, tényleg az lehetek, aki vagyok. És szakmailag is nagyon jól működünk együtt. Ő nemcsak a kamerát fogja, hanem vág, zenéket válogat, szuper ötletei vannak. Imádok rácsodálkozni arra, hogy megint valami újat látok meg abban a nőben, akivel 10 éve együtt élek, mindenféle görcsösség vagy eltervezett szerepjátékok nélkül. Képes újra és újra meglepni.

Jó ezt hallgatni...

De nem szeretnék álomvilágot festeni! Mind a ketten tudjuk, hogy ez egy nagyon törékeny és sérülékeny egység, de eddig elég intelligensek és bölcsek voltunk ahhoz, hogy működjön. Pedig annak idején én elleneztem legjobban, hogy férj és feleség egy helyen dolgozzon. De most azt érzem, hogy az életem minden területén a helyemen vagyok és boldog tudok lenni attól, amit elértünk. Imádom az otthonunkat, mindennél többet ér, hogy együtt vagyunk, mert hárman - a kisfiunkkal együtt - vagyunk egymásnak a legjobb társaság.

És most épp időtök is van egymásra. Azt mondtad, konkrétumokat nem mondhatsz a jövőről. De már sejted?

Több, számomra értékes szakmabéli várja, hogy fogunk-e együtt dolgozni. Annyi megerősítést kaptunk, hogy van értelme egy picit hátradőlni, elcsendesedni és megvárni azt a hullámot, amire érdemes felszállni. Olyan dolgot szeretnénk csinálni, amire büszkék lehetünk, és nem kell semmilyen szempontból megalkudni. Már nem akarok olyanokkal és arról beszélgetni, ami nem érdekel. Nem akarok 4 perces dialógusokat levezetni egy stúdióban, de show-műsorra sem vágyom, még akkor sem, ha azért jár a címlap. Nyilván megbirkóznék egy olyan feladattal is, de én nem az a figura akarok lenni, aki meg tudja oldani, hanem az, akin látszik, hogy élvezi amit csinál és abban valamitől egyedülálló, de legalábbis megjegyezhető. Érdekes, hogy 5 éven át voltam nap mint nap az Aktív műsorvezetője, de mégsem azt jegyezték meg az emberek. Én a Pimaszúr vagyok, aki Ottalszik. Imádom ezt a szabadságot - a megfogalmazásban, az emberek kiválasztásában, a műfajban... És nagyon jó érzés, hogy ezzel most élhetünk is. Én nem munkát keresek, hanem a saját formátumunknak akarom a legjobb helyet megtalálni. Senkinél nem jutott eszembe kilincselni azóta és erre büszke vagyok. Szeretek úgy fogat mosni - lehet, hogy ez még a Csernus hatása -, hogy közben büszkén nézek a tükörbe. Nem beletörni akarok a mókuskerékbe, hanem megújulva továbbmenni. Mindig érdekelt, hogy mennyit érek. Hamarosan meglátjuk, de egy darabig még itthon alszom. Azt remélem, hogy csak egy darabig...