Cipőmánia az ókortól napjainkig - Avagy miért imádják a nők a lábbeliket?

Az időszámítás előtt 8000 körül már megjelentek az első cipőnek mondható darabok. Természetesen a praktikum vezérelte az első lábbelik kialakulását, hiszen védeni kellett a lábakat az időjárás viszontagságaitól, a kövektől, a talaj egyenetlenségeitől. A talpra kötözött kéreg vagy bőr, ami a cipő ősi alakja volt, sokkal könnyebb járást tett lehetővé. Ebből a korból még nincsenek biztos információink arról, hogy díszítették-e a cipőket, bár jól tudjuk, hogy a praktikum nem sokáig járt egyedül az emberiség történelmében, szinte azonnal hozzákapcsolódott az esztétikum is.

Amit biztosan tudunk, az az, hogy az ókori Görögországban és az ókori Rómában is megmutatkozott a rangkülönbség a lábbeliken. Minél magasabb rangú volt valaki, annál díszesebb cipőt, illetve sarut hordott, különösen a nők, akiknél a gazdagon hímzett, gyöngyökkel kirakott darabok is megjelentek.

A középkorban a gótika stílusjegyei nemcsak az építészetben, hanem a cipődivatban is megjelentek. Minél csúcsosabb volt egy cipő, annál elegánsabbnak számított. A trend kifulladásával pedig az udvaribolondoknak maradtak az elképesztően hosszú, csúcsos cipők, amit még egy csengővel is megkoronáztak. A reneszánszban aztán megjelentek az első, hétköznapokon is viselt magasított talpak. Egyébként ennek megalkotását is praktikus okok vezérelték, tulajdonképpen az utcán folyó szennyvíz áthidalására szolgáltak. Sokszor a 15-20 cm-t is elérték, lehetővé téve, hogy ne legyen koszos a nők lába és ruhája. Később, a 18. században Japánban a gésák kezdek el ehhez hasonló, csak már teli talpú fazonokat hordani, ami már igencsak hasonlított a mai faltform cipőkre. Hiába, nincs új a nap alatt.

Európában a barokk időszakában jelent meg és terjedt el a magas sarkú cipő. Az oka feltehetően egy perzsa küldöttség volt, ők ugyanis már régóta használták ezt a megoldást, amivel nem csúszott ki a kengyelből a lovasok lába. Mint a legtöbb divathóbort, ez is a nemesek körében kezdett el terjedni, igazán híressé XIV. Lajos tette, aki mindössze 162 cm volt, ezért 10 centis sarkakat kezdett viselni. Különösen megkedvelte a piros magas sarkút, aminek a viselését meg is tiltotta az alacsonyabb rangú körökben. Szépen lassan a nők is átvették a magassarkú-hóbortot, és kialakult az a megkülönböztetés, miszerint a női sarkak a tűsarokra kezdtek hasonlítani, míg a férfiak vastagabb sarkakon egyensúlyoztak. Végül a 18. századra kopott ki a férfidivatból a magas sarok, és egy időre a női divatból is eltűnt. A 19. század közepén, a fényképezés feltalálásával tért vissza, majd a világháborúk miatt újra visszaszorult a trend a hétköznapi viseletben. A II. világháborút követően azonban olyan erővel tért vissza, hogy azóta is töretlen a sikere, a női báj és elegancia megtestesítője lett. A pin-upos tűsarok minden korban klasszikus viselet, miközben a trendek folyamatosan változnak, hol kisebb, hol magasabb sarkakon állnak, hol platformokkal egészülnek ki.

Habár a tűsarok manapság is a nőiesség megtestesítője, már pontosan tudjuk azt is, hogy milyen problémákat okozhat. Így a minőség minden eddiginél fontosabb lett, ráadásul manapság egy sportcipő is ugyanolyan értéket képviselhet, mint egy híres tervező magas sarkúja. A cipő mindenesetre az emberiség egész történetén átívelő divathóborttá vált, az öltözködés fontos része, így a ruhák stílusával, a trendekkel, ez is folyamatosan változik, és akárcsak az ókorban, manapság is sokat elárul a viselőjéről.