Amikor a vásárlás rémálommá válik – Történetek azokról, akik kiborultak a plázában

Lili, 27, marketinges

"Mivel az ünnepek előtt rengeteg munkánk van, így számomra a karácsonyi készülődés nem az év legjobban várt időszaka. Általában a karácsony előtti napon esek be egy plázába, hogy megvegyem mindenkinek az ajándékát. Anya, apa, tesó, unokatesó, unokaöcsi, unokahúgi, nagymama, nagypapa, nagynénik, nagybácsik – nagy a család.

Már 4. órája talpaltam a plázában, miután lenyomtam egy stresszes munkanapot, a kabát alatt már izzadtam, mint egy ló – ki érti, hogy miért fűtik 100 fokosra a plázákat? –, és nagyjából a századik boltba mentem be a kezemben tele zacskókkal. Persze ebben a boltban sem találtam semmit, ami ár-érték arányban megfelelő lenne. Aztán negyedóra nézelődés után lendületesen a kijárat felé vettem az irányt. De nem becsipogott a kapu? Lefagyva álltam a zacskókkal a kezemben, miközben hangosan kiabálva szaladt felém a biztonsági őr. Mondtam neki, hogy semmit sem vásároltam, úgyhogy ez valami véletlen lehet. Tényleg az lehetett, hiszen befelé semmi gond nem volt. A biztonsági őr odébb kísért, majd megkért rá, hogy pakoljak ki a táskámból és a zacskóimból. Közben persze a kíváncsi tekintetek ránk szegeződtek, én pedig tágra nyílt szemekkel bámultam rá, hiszen tényleg már vagy 15 zacskó volt nálam, de a biztonsági őr továbbra is határozottan magasodott fölém, így nem volt más választásom.

Nagyjából egy félórás procedúra után kiderült, hogy az előző boltban vásárolt pénztárca a hibás, így elnézést sem kérve engedett utamra a biztonsági őr. Én pedig teljesen megalázva éreztem magam, így fogtam magam, és befejezve a vásárlást, kivonultam a plázából. Aztán persze rájöttem, hogy teljesen üres a hűtőm, és muszáj bevásárolnom, ha enni szeretnék valamit, így könnyeimmel küszködve mentem vissza a plázába, hogy a száz csomagommal átverekedjem magam a legnagyobb emberforgatagon, bevásároljak néhány élelmiszert, aztán a vásárolt holmik terhétől végleg könnyek potyogjanak végig az arcomon. Alig vártam, hogy hazaérjek...”

Anna, 32, PR-asszisztens

"Évek óta minden szabadidőmet legszívesebben a plázában töltöttem. Semmi sem tudott úgy feldobni, mint a vásárlás. Bár visszagondolva, ez nem is csoda. A munkám rengeteg stresszel járt, a barátaimmal nem tartottam a kapcsolatot, pasim nem volt. Egyedül a plázában éreztem igazán jól magam, ott éreztem magam teljesnek. Jól ismertem a kedvenc boltjaimban az eladókat, habár csak felszínes kapcsolatban álltunk, de mégis mindig jólesett az a pár kérdés vagy kedves szó, amit tőlük kaptam.

Persze rendszeresen egy csomó holmit vásároltam, cipőket, ruhákat, táskákat, kiegészítőket, minden pénzemet erre költöttem. Egyszerűen nem tudtam mást tenni. Nap mint nap úrrá lett rajtam a pénzköltési és a birtoklási vágy. És minden alkalommal beleszerettem valamibe. De még ha csak egy-egy dologba... Tucatjával vásároltam össze olyan holmikat, amiket aztán nem is viseltem, valójában szükségem sem volt rájuk. De nem tudtam mit tenni, a kényszer vezetett. Ha boldog voltam, ha szomorú voltam, rögtön tudtam a megoldást: irány vásárolni.

Egy ilyen alkalommal történt meg a következő eset. Szombat délutáni csúcsidőben vásárolgattam. Sorban álltam az egyik kedvenc üzletemben a kasszánál. Előttem még öten, mögöttem vagy tízen. A szokásos lelkiismeret-furdalásomat próbáltam elhessegetni. Végre odaértem a kasszához, már csak egy vásárló, és én következem. Az összeg több tízezer forint fölé rúgott, ez engem is meglepett kissé, de »a héten már nem veszek semmit«, mondtam magamnak, és odaadtam a bankkártyámat az eladónak, aki hiába próbálta leemelni a pénzt róla, nem sikerült. Mögöttem már hallottam, hogy háborognak a vásárlók, és csak hebegtem-habogtam, fogalmam sem volt róla, hogy mi történik.

Végül minden ruhát visszavettek, én pedig a rosszalló tekintetek kereszttüzében hagytam el a boltot. Fejvesztve rohantam haza, hogy felbontsam az elmúlt fél évben kipostázott banki papírokat, amiket soha nem mertem kibontani. Kiderült, hogy a kártyámat már letiltották, ugyanis elképesztő adósságot halmoztam fel rá. Én azt gondoltam, hogy még sok százezer forint van a bankszámlámon. Sokkot kaptam, de ez észhez térített. Elhatároztam, hogy sürgősen változtatnom kell, amit a magánéletemben kell kezdenem. Azóta mindenben a kiegyensúlyozottságra törekszem, és boldog vagyok.”