Peller Mariann Gáspár Lacival beszélgetett

Miért kezdtél el a hit felé fordulni? Miért volt szükséged kapaszkodóra?

A szüleim hívő keresztények voltak. Én nem, soha nem szerettem beállni a sorba. Magamtól jutottam el odáig, hogy elkezdtem keresni Istent. Lehettem olyan 13-14 éves, akkor volt egy két évig tartó, viszonylag nehéz szakasza az életemnek: akkoriban nem mertem esténként elaludni. Úgy kezdődött, hogy álmomban rájöttem, hogy álmodom, felébresztettem hát magam, de valójában nem ébredtem fel, hanem megrekedtem az álom és az ébrenlét között. Feküdtem az ágyban, mindent láttam, hallottam, ami körülöttem történt, de nem bírtam megmozdulni, és nem bírtam megszólalni. Olyan nyomasztó érzés volt, mintha valaki ráült volna a mellkasomra.

Féltél?

Nagyon. Akkor kezdtem el igazán félni, amikor ugyanígy álom és ébrenlét között meghallottam, hogy apu azt mondta anyunak: „Te, menj már be, nézd meg ezt a gyereket, nagyon nyöszörög!” Kiabálni akartam, anyukám odajött, fölém hajolt, de úgy látta, hogy alszom, hát visszament apuhoz. Másnap elmondtam nekik, hogy ezt álmodtam, ők pedig megdöbbenve mondták, hogy ez nem álom volt, pontosan így történt. Attól kezdve elkezdtem keresni Istent. Mindenkinek, aki csak szembe jött, elmeséltem a bajomat, hátha tud segíteni. De emiatt félni kezdtek tőlem, mert a romák azt mondják, ilyenkor boszorkányok ülnek rajtad. Elkezdtem imádkozni, és szerintem Isten akkor látta, hogy én őszintén keresem őt.

Végül mi segített?

Találkoztam keresztény emberekkel, nekik is elpanaszoltam a bajomat, mire az egyikük azt javasolta, hogy legközelebb, amikor ezt átélem, mondjam azt, hogy „Sátán, távozz tőlem, Jézus Krisztus gyermeke vagyok!” Éjszaka megint jött a lidércnyomás, eszembe jutott a mondat, kimondtam magamban, és abban a pillanatba, mintha elfújták volna, elmúlt az egész! Azóta tudom, hogy tényleg van Isten és akkor, ott megsegített engem. Attól kezdve sokat olvastam a Bibliát, talán az az egyetlen könyv, amit kiolvastam. (nevet)

Gyakoroltad is a hitedet?

Én akkor is azt gondoltam, hogy nem az a lényeg, hogy közösséghez tartozz, vagy templomba járj. Magadba, a szívedbe kell beengedned őt, te vagy a templom. Ha benned van Isten szelleme, akkor arra kell vigyáznod, hogy a te templomod olyan maradjon, hogy ott maradhasson Isten szelleme.

Ezt adod át a gyerekeidnek is, Laci?

Igen, látszik az egész életemen ez a hitvallás. Még akkor is, amikor nehéz helyzetbe kerültem, ez a hit mindig erőt adott. Például, amikor kiderült, hogy anyukámnál rosszindulatú daganatot találtak, akkor sem kétségbeesve imádkoztam, hanem erőt éreztem magamban. Abban a másodpercben tudtam, hogy meg fog gyógyulni.

Volt még olyan élményed, ami bizonyosságot adott, hogy Isten valóban létezik?

Ilyen volt a Megasztár vigaszágas fordulója is. Két jelet kértem – mert a Bibliában is így olvastam –, nehogy azt mondjam majd, hogy csak véletlen volt. Az egyik jel az volt, hogy ismerje el a zsűri, hogy hibázott, amikor nem juttattak tovább az előző fordulóban. A másik pedig, hogy mondja azt minden versenyzőtársam, amikor megkérdeznek bennünket, hogy én jussak tovább. Mind a két jelet megkaptam, ezért amikor a végén kiderült, hogy én jutok be, én már csak eljátszottam, hogy örülök, mert tudtam, hogy be fogok jutni.

A rendíthetetlen hiteddel másokra is hatással vagy?

Egyszer ByeAlex egy forgatáson Istennel viccelődött, én pedig rászóltam. Akkor azt mondta, ő nem hisz Istenben, ateista. Meséltem neki sok mindent, többek között azokról is, amikről neked, míg végül Alex azt mondta: „Laci, amióta ismerlek téged, azóta én is kezdek hinni Istenben.” Szerintem ez nagy dolog.

Mesélj egy kicsit a párodról is, hosszú út vezetett hozzá, hiszen ő a már a harmadik asszonyod...

Életemben először most mondhatom el azt, hogy boldog vagyok, és ez már öt éve tart. Én még sosem voltam boldog. Többször hittem, hogy szerelmes vagyok, de csak akkor jöttem rá, hogy nem voltam az, amikor megtapasztaltam az igazi szerelmet. Ezért is nagyon hálás vagyok Istennek.

A gyerekeid születésénél jelen voltál?

Ott voltam mindig. Mirit is én fogtam először a kezemben, megvan az első pillanat, amikor hozta ki a nővérke, megérezte, hogy ott vagyok, és kicsit felemelte a fejecskéjét. Mindenki csodálkozott, hogy milyen erős. Lacika születésének pillanatára is emlékszem, amikor fogtam a karomban, és azt mondtam neki: „Ne félj, sosem hagylak el!” Mert akkor már tudtam, hogy a kapcsolatunknak vége, csak a gyerek miatt maradtunk együtt. És emlékszem arra is, hogy Noelkának először mit mondtam. Azt mondtam: „Köszönöm, hogy jöttél!” Amikor kiválasztottuk a nevét, szerintem az is Istentől jött. Azt hittük, hogy lány lesz, akkor Csenge lett volna. Kiderült, hogy fiú, és jött az első gondolat: Noel. Tudod, mit jelent? Csak utólag néztük meg. Azt jelenti, Isten születése. Úgyhogy én tudom, hogy Noel Isten áldása, aki beleszületett az életünkbe.