Gyógyító történetek – A feldolgozhatatlannak tűnő élethelyzetek leküzdése

A történetmesélés nem csupán az egymáshoz való kapcsolódás egy fontos eszköze, hanem lehetőség is egy felnőtt, egy gyermek számára, hogy megküzdjön nehéz helyzetekkel, vagy feldolgozzon bizonyos eseményeket az életében. A saját történetek átkeretezésének jótékony hatásáról Vépy Viktória pszichológus, mediátor beszélt nekünk.

Mi a történet?

Olyan cselekvés, amelynek van eleje, közepe és vége – vagyis szerkezete. Az eseményeknek – amelyek időbe vannak ágyazva – vannak kiváltó okai és következményei. Ezek értelmezése azonban legtöbbször az egyénen múlik: ő ad egy-egy történésnek pozitív vagy negatív színezetet.

Az életünkben bekövetkező eseményeket értelmezzük, és közöttük összefüggéseket keresünk. Arról, ahogyan egy-egy eseményhez érzelmileg viszonyulunk, sokat elárul az, ahogyan mesélünk róla. A történetek lehetőséget teremtenek arra, hogy az egyén általuk leírja önmagát, és a világhoz való viszonyát. Sőt módot adnak arra is, hogy az egyén változtasson ezen a viszonyon.

A kifejezések, amelyeket használunk, meghatározhatják a gondolkodásmódunkat. Bizonyos történetek, mesék segítenek abban, hogy lássunk magunk előtt példákat bizonyos élethelyzetekre, konfliktusok feloldására. Mások szavakat adnak, amivel leírhatjuk, amit érzünk, és képessé tesznek arra, hogy beszéljünk a problémáinkról.

A mesék a szimbólumok nyelvén szólnak a gyermekekhez, és útmutatót adhatnak bizonyos problémák megoldásához, mint amilyen például a testvérféltékenység vagy a szülőtől való elválással kapcsolatban megélt félelem feldolgozása (Jancsi és Juliska). A főhőssel való azonosulás révén az édesanyával szemben olykor megjelenő harag bűntudat nélküli megélésének lehetősége (Hamupipőke). A félelmekkel való szembenézésre és a sikeres megküzdésre való ösztönzés megtapasztalása (A hétfejű sárkány). A mese hatással van a személyiségfejlődésre. Oldja a feszültséget, segíti a belső képek kialakítását, fejleszti a gyermek szókincsét. Támogatja az erkölcsi és esztétikai nevelést.

A probléma jellegétől, az elakadás mélységétől és az egyén fogékonyságától függően széles spektrumon kínálkozik lehetőség a szakmai alkalmazására.

Mivel a valóság pszichológiai szempontból olyasvalami, amit az egyén önmaga számára alkot meg, a történetek jó lehetőséget adnak arra, hogy az átkeretezés révén másként értelmezzük bizonyos fejezeteit az életünknek.

Vegyünk például egy apróbb bosszúságot okozó eseményt a közelmúltból. Vajon milyen címet adhatnánk ennek a jelenetnek? Milyen szerepet töltöttünk be benne? Kit alakítottunk? Milyen további szereplők jelentek meg benne? Ők mit tettek hozzá az eseményhez? Ők hogyan mesélnék el azt, ami történt? Mi lehet az oka annak, hogy ők ezt így élték meg? Egy külső megfigyelő hogyan mesélne a történtekről? Miért láthatta ezt ő így? Számos kérdés, amely segíthet abban, hogy egy általunk megélt helyzetre más szemmel is rá tudjunk nézni.

Az emlékezeti képeink ugyanis nem puszta pillanatfelvételek a múltból. Sokkal inkább egy, a jelenben működő, a képek újra összeállításán alapuló, alkotó folyamat eredményei. Az emlékeinket nem visszakeressük egy tárolóban, hanem időről időre újraalkotjuk őket. Ennek köszönhetően lehetőségünk van a megélt életeseményeket átkeretezni, azokat más színben látni. Ez pedig a jövőnk alakulására is hatással lehet, mivel az új tapasztalatokat a korábban megélt események fényében értelmezzük: így értjük meg a világot, s benne önmagunkat.

Kellemetlen élmények, veszteségek, traumák, amelyekben egy közös van: nem lehet őket meg nem történtté tenni. Azon azonban, ahogyan tekintünk rájuk, ahogyan értelmezzük őket, módunkban áll változtatni. Egy szerettünk elvesztése például érzelmileg különösen terhelt időszakot jelent. A bénító fájdalom, az intenzív hiányérzet, és a jövővel kapcsolatos félelmek mellett azonban a szeretet, a hit, és az erő is ott van bennünk. Fontos, hogy ez a saját történetünk mesélése során tudatosuljon bennünk, és később belső erőforrásként támogatást jelentsen nehéz helyzetekben.

Az életünkben bekövetkező eseményekre sorscsapásként vagy épp a változás lehetőségeként is tekinthetünk: az, hogyan viszonyulunk az életünkhöz és benne önmagunkhoz, a legtöbbször rajtunk áll.