Hogyan hat az online társkeresés a szorongó emberekre és mit tehetnek ellene

A társkereséssel kapcsolatos kutatások rendre azt mutatják, hogy az online társkereső alkalmazások tele vannak szorongó emberekkel. Hogy ez annak köszönhető-e, hogy ezek az appok különösen vonzzák az aggodalmaskodásra hajlamos randevúzni vágyókat, vagy azért, mert a használatuk teszi szorongóvá az embereket, nem tudni. Egy biztos: a felhasználók között több a gyakran indokolatlanul sok félelemmel bíró társkereső, éppen ezért mindegy is, „mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás”, a lényeg, hogy ezek az úgymond szorongó emberek is képesek legyenek egészségesebb viszonyba kerülni a társkereső felületekkel.

A hagyományos randizás bizonytalanságai az online randiappok segítségével kiküszöbölhetőek, és ez egy amúgy is szorongó embernek igazi áldás lehet vagy lehetne. Egy 2020-as tanulmány szerint –amely a szociális szorongás, a depresszió és a randevúzási alkalmazások használata közötti kapcsolatot vizsgálta –, a mentális problémákkal küzdő embereknek, noha gyakran használják az alkalmazásokat, kicsi az esélyük arra, hogy ténylegesen kapcsolatot kezdeményezzenek. Így ők a Tinder és az ahhoz hasonló platformok negatív hatásait fokozottabban érzik, miközben nem tudják kihasználni az előnyeiket. Hogy miért?

Ha önmagam legjobb verziója sem kell...

Az online társkereső alkalmazásokban az a jó, hogy az ember olyannak mutatkozhat, amilyen szeretne lenni. Ez azoknak érdekes igazán, akiknek kevés az önbizalmuk, nem elégedettek a külsejükkel, attól tartanak, hogy ha a smink és/vagy filterek nélküli valóságot mutatják elsőre, akkor nem kellenek majd senkinek. Az appoknak ebben – és csak ebben – az értelemben az a hasznuk, hogy olyan beállítással, fényekkel, sminkkel, filterrel dolgozhatnak a felhasználók, amilyennel csak tudnak és akarnak. Ráadásul a pár évvel fiatalabb verziójuk önmaguk által kedvezőbbnek ítélt megjelenése olyan párjelölteket is bevonzhat, akiket amúgy koruknál fogva nem érdekelnének. Tapasztalatok alapján a férfiak és a hölgyek is gyakran élnek a fotók kipofozásának, önmaguk megfiatalításának lehetőségével.

A belső tulajdonságok közül is bátran beírhatja bárki azokat a személyiségjegyeket, érdeklődési köröket stb., melyek sosem voltak rá jellemzőek, így megalkotva a tökéletes társjelöltet. Mi van akkor, ha így sem jelentkezik senki, vagy csak alig néhány elhanyagolható partnerjelölt akad, aki randizna az amúgy is szorongó társkeresővel? Vagy, ha a tökéletesnek szánt férfi vagy nő karaktere mégis betalál néhány másik párkapcsolatra vágyónál, ám az előre jól kitalált, sokáig érlelt és fogalmazott üzenetek mégsem visznek sehova. Mi más lehetne, mint csalódás, de hatalmas. Hiszen, mit gondol ilyenkor az, aki eleve attól tart, hogy nem kell majd senkinek? Azt, hogy ha önmaga legjobb verziója sem kelendő, akkor mit szólnának hozzá, ha a valóságot látnák?

Tehát az előny hátránnyá vált. Mert, miközben egy véletlen találkozás, egy ital melletti beszélgetés, flört gyakran végződik úgy, hogy nincs folytatás, ami annyira mindenapos, hogy mindenki lazán kezeli és elfogadja, hogy „ez ennyi volt”, addig ugyanez online változatban jobban eltalálja azt, aki eleve megszeppenve vág bele a társkeresésbe. A ghosting valahogy rosszabbul esik, mintha csak nem adta volna meg a bárpultnál ülő szexi nő a számát.

Több idő van megismerni a másikat... Ja, nem!

Tegyük fel, hogy valaki vagy valakik úgy gondolják, hogy a profil mögött megbújó nő vagy férfi izgalmas lehet, üzenetet küldenek, hogy megismernék a szorongó társkeresőnket, aki majd kiugrik a bőréből, igazolódni látszik az online ismerkedésbe vetett hite. Kommunikáció kezdődik, ismerkedés, üzenetek jönnek-mennek, de valahogy sosem jön el a pillanat, hogy na, most már találkozzunk. Még egy kis időt kér és még egy kicsit vagy sokat az illető, hogy jobban megismerhesse a másikat és fordítva, ám a randevú elmarad. A másik fél inkább valamelyik másik tűzbe tartott vasat választja és randizik vele, a szorongó ember pedig örökre beleragad az online ismerkedés szakaszába.

Fantáziál róla, hogy találkozik majd az éppen aktuális valakivel, talán kicsit bele is szeret, talán a másikkal is elhiteti, hogy itt valami nagyszerű dolog készül, de a tettek mezejére sosem lép. Ismerkedik, csábít, amennyire online ez lehetséges, de randevúról szó sem lehet. Ez is egy csapda, amely boldog kapcsolathoz nem, csupán még több szorongáshoz vezet.

Van kiút a csapdából?

Persze, hogy van, különben miért is készült volna ez a cikk... Ám nincs hozzá instant recept. Ahhoz, hogy még több szociális szorongás helyett a javára tudja fordítani az appokat az ördögi körbe ragadt társra vágyó, először is fel kell ismernie, hogy amit csinál, nem szolgálja sem kapcsolati, sem mentális szempontból.

• Először is, jó tudni, hogy a szociális szorongás valamilyen szinten mindannyiunkban ott van, kinek több, kinek kevesebb jutott belőle. Minden embernek vannak úgymond hibái, „ jó és rossz” tulajdonságai. Vagy inkább nevezzük ezeket simán tulajdonságoknak, melyek közül néhány népszerűbbé tesz, néhány viszont mások számára kevésbé szimpatikus. Ez így van jól, senki nem tökéletes és nem is kell annak lennie. Ha ezt el tudja valaki fogadni alapvetésnek, amikor másokról van szó, magával szemben is megengedőbb lehet.
• Harcolj vagy menekülj! – a reakció, ami hasznos, ha valódi veszély áll fenn, ám teljesen haszontalan, sőt káros és szorongáshoz vezet, ha minden apróság miatt beindul az ösztön, hogy aztán végül minden esetben elkerüléshez vezessen – például a randihelyzetekben szorongó ember inkább nem is próbálkozik a találkozással, megmarad az ismerkedési fázisban.

• Az egyik legárulkodóbb jele az online társkereső appokkal kapcsolatos szorongásnak az azokkal eltöltött idő mennyisége. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy ezek az alkalmazások gamifikációs modell alapján készülnek, tehát a cél nem az, hogy megtalálva az igazit elszakadjon a felhasználó az apptól, hanem az, hogy minél tovább maradjon, minél gyakrabban használja. Éppen ezért, érdemes időnként ellenőrizni a felhasználás miértjeit: a társkeresőalkalmazás-kutatások kimutatták, hogy az érvényesülés vágya és a jobb önértékelés jelentős hajtóerő a randiappok használatában, különösen a szociális szorongásos és depressziós emberek esetében. A kérdés, hogy van-e bárki, aki tényleg azt szeretné, hogy egy társkereső alkalmazásból származzon az önbecsülése?

• Fontos, hogy észrevegye az ember, ha mindig ugyanott akad el a társkeresésben. Online sokkal könnyebb abba a hibába esni, hogy egész egyszerűen nem halad semerre egy lehetséges partnerrel a viszony. Észre kell venni, ha a húzogatásnál elakad a történet, vagy ha azon túl is jut, az üzenetváltásokat nem követi randevú. A szorongó elme túl sokat foglalkozik a jövőbeli kimenetellel, ami a lehető legrosszabb és a létező legjobb jövő is lehet. Hogy melyik lesz, azt senki nem tudja, amíg ki nem próbálta, de az csak akkor lehetséges, ha az ember megérti, hogy a szuper üzenetváltások, online csevegések még nem vetítik elő a boldog házasságot, sőt, legtöbbször a valóság nem is állhatna messzebb ettől az elképzeléstől.

• A szorongó emberek amiatt is aggódhatnak, ha a beszélgetések túlságosan meghitté válnak, ami ijesztővé válik számukra, hiszen nem akarnak túlságosan ragaszkodni senkihez, az ő fejükben ez egyenlő egy későbbi csalódás lehetőségével. Ezért keresik és mindig meg is találják a hibát a másikban – legyen az bármilyen csekély is –, ami miatt hirtelen elveszítik az érdeklődésüket az addig izgalmasnak tűnő partnerjelölt iránt. Mások a szorongás miatt túlpörögnek, túlzásba viszik a kommunikációt, az ismerkedés korai szakaszában túl sok üzenettel vagy túl sok intimitással bombázzák a másik felet, aki emiatt inkább eltűnik az online színtérről. Ilyen esetben sem a „húzogatós” appok jelenthetik a megoldást, inkább a bonyolultabb, egyúttal sokoldalúbb alkalmazásokat érdemes választani.

A legfontosabb azonban az, hogy senki ne felejtse el, hogy a – nem túlzásba vitt – szociális szorongás annyit jelent, hogy emberek vagyunk, akik félve lépnek ki a komfortzónájukból, ám, aki megteszi, az egyúttal a fejlődés útjára is lép.