Sipos Péter: "Cukrásznak készültem, aztán nézd meg, mi lett belőlem!"

A válaszaidat olvasva persze kuncogtam, de közben az jutott eszembe - nálad már munkaköri leírás, hogy mindenre poént mondasz?

Nem azért adtam ezeket a válaszokat, mert kényszeres viccelődő vagyok, hanem mert az efféle kérdőíveket nem veszem komolyan. Gondoltam, akkor már úgy töltöm ki, ahogy nekem tetszik. Legyen benne fricska.

Amúgy elvárják tőled a színpadon kívül is, hogy vicces legyél?

Szerintem, igen. Megyek a közértbe - "Miért nem nevetsz?" - kérdezik. De hát mit nevessek azon, hogy vettem egy kiló kenyeret? A másik állandó kérdés: "És a többieket hol hagytad?" Ezt hallom akkor is, ha nyaralni megyünk, vagy ha körülnézek egy cipőboltban. Azt gondolják, hogy mindenhová nyolcan megyünk? Persze ez nem panasz, hisz kedvesek az emberek, de néha kicsit nehéz, hisz nekem is van rossz napom...

Mégis, ha összefutunk, mindig azt érzem, hogy árad belőled a derű.

Lehet, de igazából nem vagyok bohóckodó típus. Persze van, mikor elkap a gépszíj, de alapvetően ki kell találni a szereplés folyamatát, tehát elég sok munka előzi meg. A Sztárban sztárban is rengeteget gyakorolok. Ülök a gép előtt, énekelek, ordítozok, grimaszokat vágok - ez a felkészülés része. Nem bohóckodás, hanem munka. Bohóckodás majd akkor lesz, amikor színpadra kerül a produkció.

Az Irigy Hónaljmiriggyel egy-egy produkció gyengeségét poentírozzátok, ergo paródia születik. Itt nem az a feladat. Nagyon más a dolgod. Miben más az átlényegülés?

Ugyanúgy le kell venni a fazonokat, a stílust, csak nem kell eltúlozni, elnagyolni. Olyan, mint a karikatúra és a rajz közötti különbség. A karikatúra is hasonlít, csak ott direkt nagy fület, gülüszemet rajzolsz. A portrénál pedig ugyanazok maradnak az arc arányai.

Karikaturistából átmentél portrérajzolóba?

Gyakorlatilag igen. Bár azt gondolom, hogy attól is függ, milyen feladatot kapunk. Bocelli sose lesz paródia, de Zoltán Erika nem lehetett más, hisz férfiként kellett őt alakítanom. Vagyis a karakteren is múlik, mi az, ami vicces lesz, és mi az, ami komoly.

Rengeteget léptek fel a csapattal - mi az, amire a létező pörgés mellett igent mondasz?

Szeretek kipróbálni dolgokat, de igyekszem a saját komfortzónámon belül maradni. Nem hiszem, hogy elvállalnék egy színházi prózai szerepet, mert nem vagyok színész. De talán egy musical beleférne. Sok mindennel próbálkoztam például az üzleti életben is, de rájöttem, hogy ahhoz tök hülye vagyok. A zenekaron belül sem intéztem soha se a papírmunkát, se a szerződéseket, inkább a kreatív részével és az énekléssel foglalkoztam. Amíg a velem egyidősek már üzleteket nyitottak és tudják, hogyan működik a könyvelés, mik a jogszabályok, mellettem elment ez a 24 év, mert állandóan a színpadon bohóckodtam. Fogalmam sincs az egészről. Azt mondják, a suszter maradjon a kaptafánál - én elvagyok egy mikrofonnal!

Tanultál te egyáltalán énekelni?

Sosem. Egyszer voltam egy gégésznél, mondtam neki, hogy itt meg ott fáj... Kérdeztem, hogy elmenjek-e énektanárhoz, de ő azt mondta - "Ne, ha eddig jó volt!" Ha megfigyeled, vannak, akik tök jól énekelnek, aztán elmennek egy színházhoz, és elveszítik a saját stílusukat. Kiölik a rockénekesekből a rockot, és attól kezdve csak egy lesz a sok közül. Elmegy a hangja vagy legalábbis más lesz.

Neked melyik az igazi hangod? Annyifélének hallottalak már. Milyen dalt kéne írjak neked?

Biztos, hogy rockot. Két és fél éve van egy zenekarom, a Triász. Cserháti Zsuzsától a Pokolgépig mindenfélét énekelünk egy szál zongorával. Nagyon jól kiegészítjük egymást és tényleg torkunk szakadtából üvöltünk a saját hangunkon. Olyan dalokat adunk elő, amiket szerettem fiatal koromban, és amiket a Mirigyben nem játszunk. Egyre több a rajongónk, mindig telt ház van a kis klubunkban - nagyon élvezem!

Azt mondtad, énekelni nem tanultál. Mikor derült ki, hogy muzikális vagy?

Cukrásznak tanultam, és amikor hátul mosogattam, közben mindig énekeltem. Sokszor átszóltak a szomszédból, hogy szeretjük, amikor a Péter énekel, de azokat az irgalmatlan visításokat ne erőltesse! Vasárnap jöttek a vendégek és kiesett a kanál a kezükből, amikor a húslevest ették. Mondhatjuk, hogy ott próbálgattam a szárnyaimat.

Van a családban zenész?

Nincs, viszont apukám nagyon szépen énekelt. Mindig ő volt a bulik középpontja. Csodálatos tenor hangja van, szerintem tőle örököltük az öcsém is, meg én is. Engem sokáig nem érdekelt a zene, de aztán megnéztem az Illés "A koncert" című filmjét és másnap beiratkoztam dobtanárhoz. Ma sem tudom, miért. Sose voltam Illés-rajongó, de megfogott az a hangulat és kitaláltam, hogy rockdobos leszek. Aztán lett is egy-két amatőr együttesünk. Később hívtak az Osszián együttesbe, akik az Interpop Fesztiválra készültek. Ott futott be Zoltán Erika, a PaDöDő, a Zizi Labor. ’86-ot írtunk. Csak aztán jött a kötelező katonaság, ami minden zenekart tönkretett. Amúgy azért kezdtem el énekelni, mert amikor dobos voltam, sose találtunk normális énekest. Kitaláltuk, hogy csinálunk egy demofelvételt, ami úgy készült, hogy a zenei alap a szekrény tetején lévő hangfalból szólt, én álltam a szoba közepén, a másik magnó pedig a másik sarokban volt. Mikrofon nélkül ordítoztam, hallatszott az előre felvett zenei alap és a másik magnóval rögzítettük az egész keverékét. Persze ez még a kazettás magnók időszaka.

De hova képzeljelek? Kazettás magnók a szoba sarkaiban. De hol volt a szoba? Kertvárosi srác vagy, vagy a lakótelepen kószáltál?

Panelban nőttem fel. Az első lakásunk egyszobás volt, fürdőszoba nélkül. A folyosó végén volt a közös vécé. Aztán a konyha végébe építettünk egyet. Apukám egy kelmefestő, vegytisztító üzletet üzemeltetett Solymáron, anyukám meg közértes volt. "Közért oviba" jártam... Aztán hatévesen elkezdtem sportolni. Négy évig úsztam, de nagyon monoton volt egyedül lenni a gondolataimmal, és emlékszem, hogy a 3 ezer pillangózás közben is dalok jártak a fejemben. Úgy jobban telt az idő. Aztán jött a vízilabda, majd a kenu, amíg a zene el nem rabolt. Elkezdtem dobolni, és abbahagytam a kenuzást. Állítólag jól ment, és az edzőm a mai napig emlegeti,hogy mekkora tervei voltak velem. Az öcsém mindenben követett, ő ifjúsági bajnokságig vitte. Egyébként azzal a csapattal azóta is összejárunk.

Jó, hogy a csapatot említed. 24 éve együtt a banda. Volt, hogy évi 400 fellépésetek volt. Ez eleve elképesztő, de ha belegondolok abba, hogy azon túl is mennyi időt töltöttetek együtt! Nincs még egy ilyen zenekar. És nem robbant szét, nem tartottatok szünetet sem. Hogy lehet ennyit kibírni együtt, de tényleg?

Ha rossz kedved van, a többiek átlendítenek, ez az egyik. A másik, hogy mi nem görcsölünk rá semmire. Nem vettük komolyan az első 10 évet, mentünk a magunk feje után, buliztunk, nem bánkódtunk és nem feszültünk azon, hogy sikeresek legyünk, hanem csak történtek velünk a dolgok. Ez az első időszak annyira meghatározta a zenekar hozzáállását, hogy gyakorlatilag a mai napig így élünk. Arról nem beszélve, hogy valaki egyszer azt mondta, a háromemberes brigádok hamar szétmennek, mert mindig van kettő, aki fúj a harmadikra. A nyolc, az már olyan, mint egy kerék. Nyolc küllő nem billeg, hanem gurul. Lehet, hogy döcög néha, de mégis halad. Az is fontos, hogy nincsenek óriási elvárásaink egymással szemben. Nem erőltetjük, hogy mindenki mindenhez értsen, hanem mindenkinek azt az oldalát erősítjük, vagy azt bízzuk rá, amiben jobb. Ha az egyiknek a szervezés megy, akkor csinálja azt, de ne foglalkozzon a szövegírással! A másik jó a rímekben? Faragja azokat!

Gondolom, már folytatni tudjátok egymás mondatait.

Igen. Azt hiszem, hogy mi nagyon különlegesen élünk. Ha elmegyünk egy celebpartira - tudod -, mindenki helyeskedik mindenkivel, és egyszer csak az történik, hogy a nyolc ember elkezd összeszivárogni, és megint csak egymással beszélgetünk, holott amúgy is reggeltől estig együtt vagyunk. Van egy kódolt nyelvünk, és úgy tudunk kibeszélni embereket - akár úgy is, hogy ott van a kör közepén -, hogy ő is jókat röhög, pedig róla beszélünk. Vicces, bár csak mi tudjuk!

Azt mondod, sokszor volt szerencsétek. Szerinted létezik mázli? Esetleg meg volt írva ez a sors? Ha belegondolok, hogy honnan indultál, indultatok és hova jutottatok...

Alapvetően nem hiszek a spiritualitásban, de valami mégiscsak lehet. Hiszen sok évvel ezelőtt belépett egy pali az ajtón a kelmefestő üzembe, és beszédbe elegyedtek az apámmal. "Mi újság van?" "Megyek, nyitom Harkányban a cukrászdámat, de nincs cukrászom." Mire apám: "Itt a fiam, épp mossa a szőnyeget. Gyere csak ki! Ez az úr cukrászt keres." Elmentem hozzá dolgozni, és bár csak egy hónapot dolgoztam ott, de megismertem a feleségemet, akivel azóta is együtt vagyunk, és lett két gyönyörű gyerekünk. Valahogy vannak sorsszerű dolgok. Ha ez a véletlen nincs - akkor nem ismerem a feleségemet.

Ő Petit ismerte meg, a cukrászt.

Abszolút. Pénztáros volt, én meg kevertem a fagyit, tehát kollégák voltunk. Nem az történt, hogy hozzáment egy sztárhoz, hanem hozzáment egy csávóhoz, aki néha elment zenélni. Aztán gyakrabban ment el zenélni, aztán minden nap elment zenélni...

Te a hagyományos családmodellben hiszel?

Abszolút. Mosom a kocsit, a garázst, a teraszt, grillezek, bográcsozok, az asszony takarít, főz, meg neveli a gyerekeket. Visszük őket iskolába, tesszük a dolgunkat, persze!

Semmi nagyravágyás? Szuperkocsi, csillogó karóra, jakuzzi... Hogy állsz a státuszszimbólumokkal? Már megengedhetnéd magadnak, hogy legyenek.

Abból a korból már kinőttem, hogy mit tudom én, milyen kocsim legyen. Csajozni már nem kell az autó. Olyan kell, ami megbízható. Gyönyörű óráim vannak, de mind kamu. Semmi pucc. Értéktelen, nem érdekel.

Nem fontosak a külsőségek?

Most már, így 47 évesen, biztosan nem. Lehet, hogy 25 évesen számított volna, de akkor még hiába nem voltam jóképű, úgy is elkeltem! Most már minek? Én a gyerekeimnek szeretnék félretenni. Iskolára, esetleg egy-egy kis lakásra. Aztán oldják meg az életüket ők is maguk. Ahogy én is tettem. Ez a jelenlegi cél.

Hasonlítanak rád?

Nagyon más a két gyerek. A nagyobbik csöndes, nyugisabb, a kicsi pörgősebb. Most elkezdtek zenélgetni, de ki tudja? Meglátjuk. Én sem tudtam még annyi idősen, hogy mi leszek. Cukrásznak készültem, aztán nézd meg, mi lett belőlem!

Szeretnivaló Sipos Peti! Maradjon is így! Kívánhatom ezt? A csapattal együtt.

Igen, mert én ezt szeretem csinálni. Bárhol jól tudom érezni magam. Azért jó, mert minket szeretnek az emberek. Tudod, van aki megosztó. De minket nem bántottak soha. Gondolom, ha nem szeretnének, nem hívnának meg annyifelé. Sokszor fáradtak vagyunk, de ha két napig nem találkozunk, már hívjuk egymást, hogy menjünk el együtt valahova. Jól érezzük magunkat egymás társaságában. Nekünk ez egy életforma, és én ezt nagyon élvezem. Ameddig csak lehet!