Titokzatos helyen él a népszerű magyar írónő: összesen hat ember lakja ezt a görög települést

Bucsi Mariann debütáló regénye, az Ébredés tavaly jelent meg, nemrég pedig a boltok polcaira került második kötete, az Érintés is. Mariann azonban nemcsak regényeket, hanem novellákat és cikkeket is ír, a történeteit jól ismerhetik a SHE.hu olvasói is, mivel rendszeresen jelennek meg írásai a Life.hu testvéroldalán.

Gurubi Ágnes, a nemzetközi sikereket elért Szív utca szerzője: Ha jól tudom, nem írónak készültél. Mi volt az az esemény, fordulat, ami végül az írói pályára „kényszerített"?

Bucsi Mariann: Egy idősek otthonában kezdtem a pályafutásomat, majd nagyon hosszú ideig a versenyszférában dolgoztam. Már régóta írok, de sokáig csak magamnak jegyeztem le a szerzeményeimet. Egyre több ember sorsa érintett meg, akiknek a történeteit kezdtem elraktározni. Alig egy hónappal azután, hogy a szigetre költöztünk, mintha megnyitottak volna bennem egy csapot. A rengeteg történet, ami az évek alatt elraktározódott bennem, szinte „követelte", hogy írjam le. Egy év leforgása alatt több, mint száz novellát írtam meg, közben pedig megérett bennem Ninett története, és elkészült az első regényem, az Ébredés, majd nem sokkal később az Érintés című novelláskötet. Az íróvá válás folyamatának az elején járok, mert még mindig elképesztő mennyiségű történet van bennem, jelenleg is két regényen és több tucat novellán dolgozom.

Zoltán Erika, énekesnő: Miért Thassos?

Bucsi Mariann: Lassan három éve, hogy eldöntöttük, hogy az embert próbáló menedzserpörgés után megpróbálunk regenerálódni, megállunk egy kicsit. Egyetlen feltételt szabtunk magunknak, hogy tengerparton éljünk. A Google-keresőbe beírtam, hogy „tengerparti ház eladó egész Európa", és megtetszett egy ház Thassoson. Bevallom, előtte nem is hallottunk erről a helyről. Ez december 21-én történt, 25-én pedig autóba ültünk és eljöttünk megnézni. Már amikor a kompon álltunk, és néztem a szigetet, éreztem, hogy megtaláltuk a tökéletes helyet. Fél év alatt elrendeztük a dolgainkat, és ideköltöztünk.

– Talán irigykedve gondolunk arra, aki a mindennapjait egy csodálatos szigeten tölti, amit megértek, mert nekem ez a sziget amellett, hogy alkotói paradicsom, egyfajta szerelem is. Különleges világ ez, hiszen nyáron vannak turisták, nagy a zsizsegés, de a szezonon kívül összesen hat ember él Skála Rachoníou-n. A szigeten nincsenek bulizós helyek, bevásárlóközpontok, mozi vagy színház. Itt tenger van, fák, hegyek, delfinek, madarak és megnyugtató, puha csend. Itt együtt él az ember a természettel. Az itt lakók befogadóak és segítőkészek, ami fontos is, hiszen itt tényleg egymásra vagyunk utalva.

Palotás Petra, 16 kötetes szerző: Milyen számodra az ideális közeg az íráshoz? Gondolok itt a helyszínre, a napszakra, kellékekre vagy akár a hangulatra.

Bucsi Mariann: Nagyon introvertált vagyok. Önmagában már a sziget ideális alkotóközeg, különösen a szezonon kívüli időszakban. A történeteim előbb bennem keletkeznek, és jó darabig velük vagyok, mielőtt leírom őket. Amikor azonban hozzáfogok az íráshoz, egyvégtében képes vagyok akár több, mint huszonnégy órán át is dolgozni. Csak és kizárólag tökéletes nyugalomban tudok alkotni, ilyenformán nem egy napszakhoz ragaszkodom, csak a zavartalansághoz. Az írás nekem maga a flow, így a hangulatom mindig adott hozzá.

Lontai Léna, az elsöprő erejű Könnyező liliomok című könyv szerzője: Honnan jönnek a történeteid? Hiteles minden, amit egyes szám első személyben írsz meg.

Bucsi Mariann: Különös folyamat nálam az írás. „Megjelenik" a szereplő és „elmeséli" nekem a történetét. Ez nem egyszerűen egy filmszerű élmény, hanem olyan, mintha velem történne meg. Érzékelem a környezetet, az illatokat, a hangokat, a szereplőm gondolatait és érzéseit. Aztán nincs más dolgom, mint leírni.

– Talán azért van ez így, mert hosszú idő óta érlelődnek bennem ezek a történetek. Az elszenvedett gyerekkori – majd később az ebből fakadó felnőttkori – súlyos traumák az empátia irányába tereltek. Talán túlságosan is empatikus vagyok, ami régebben nehézségeket okozott, de mára megtanultam, hogy a megfelelő mederbe terelve ez egy égi ajándék.

Pelesz Alexandra, 4 kötetes szerző: Az írásaidnak milyen arányban van valóságalapja – akár a saját életedből, akár a környezetedéből? Az igaz történeten alapuló novellából van több vagy a fikcióból?

Bucsi Mariann: A legtöbb írásom alapja valós történet. Természetesen úgy írom meg ezeket, hogy a személy kilétére ne derüljön fény. Sokszor több ember megélése hoz létre egy karaktert. Miután ezek a történetek megérnek bennem, addig dolgozom velük, amíg úgy tudom közölni, hogy sok hasonló helyzetben lévő ember is kaphasson általa. A kérdésed egyébként elgondolkodtatott, hogy van-e olyan írásom, amelynél nem a valóságból merítettem ihletet, és azt hiszem, nincsen. Van, hogy egy mondat, vagy két ember közti mozzanat indítja el bennem a sztorit, és van, amikor egy egész emberöltőnyi élet.

Takács Nóra, műsorvezető, a Hogyan legyek jó nő oldal alapítója: Mivel töltődsz fel, amikor elkészül egy-egy könyved?

Bucsi Mariann: Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy miközben írok, töltődöm is. Többféle kikapcsolódás van, ami sokat tud adni nekem, és szükséges is ezek váltakozása. Ami igazán feltölt, az a természet, akár csendes szemlélőként, akár valamilyen aktivitás formájában. Mindennap minimum 12 kilométert gyalogolok, és a tánc, valamint az olvasás is része a mindennapjaimnak. Igazi könyvmoly vagyok. De ki tud kapcsolni a főzés, a sütés, a takarítás, és fontos része az életemnek a meditáció is, ami szintén sokat ad nekem.

Borsa Brown, 23 kötetes szerző: Ha csak egyetlen dolgot változtathatnál meg a világban, mi lenne az?

Bucsi Mariann: Hogy a szeretet legyen az alapállapot, hogy az emberek a szeretet erejével, az ártani nem akarás szándékával és empátiával élhessenek. Azt szoktam mondani, hogyha minden egyes ember minden tette előtt feltenné magának azt az egy kérdést: „Ezzel a cselekedetemmel egyetlen érző lénynek sem ártok?", és csak abban az esetben cselekedne, ha a válasz „nem", akkor a világ sokkal jobb hely lenne. Nem elfeledve, hogy mi magunk is érző lények vagyunk.

Mimi Taylor, írónő, a NewLine kiadó alapítója: Két különböző típusú köteted jelent meg, az egyik egy regény, a másik novelláskötet, de mindkettőben nagy hangsúlyt fektetsz az érzelmekre, emberi kapcsolatokra. Mi a célod a történeteiddel?

Bucsi Mariann: Minden megérint, ami emberekkel, élethelyzetekkel kapcsolatos. Azt hiszem, sokkal több közös van bennünk, mint különbözőség, és mennyivel jobb lenne, ha erre összpontosítanánk. Mindannyian törekszünk a boldogságra, az egészségre, arra, hogy jól megoldjuk az élet kihívásait, mert fontos szeretni és szeretve lenni.

– Nyilván különféle utakon igyekszünk ezt megvalósítani. Vannak, akik például csak veszekedéssel, egymást bántva tudnak kapcsolódni másokhoz, de én szeretnék más lehetőségekez is mutatni. Az írásaim által széles érzelmi skálát járok be, és remélem, hogy ez másoknak segít az érzések megismerésében, kezelésében. Sokszor gondolom úgy, hogy kicsit olyanok vagyunk ebben a rohanó világban, mint akiknek újra kellene tanulniuk érezni.

– Az írásaimon keresztül, legyen az novella vagy regény, üzenetet szeretnék közvetíteni, felhívni a figyelmet olyan fontos kérdésekre, mint például a családon belüli erőszak és ennek következményei, megoldást mutatni, reményt adni, más írásaimmal pedig szép perceket és valós érzéseket kívánok nyújtani az olvasóim számára. Az érzést, hogy újra kezükbe akarják venni a könyvet, hogy egy-egy gondolatot bejelöljenek, újra és újra olvassák, és töltődjenek a szavak által, hogy érezzék, kaptak valamit, ami fontos számukra.

Ha olyan könyveket szeretnétek olvasni, melyek megérintik a lelketeket, akkor kattintsatok ide, ugyanis összeszedtünk pár kötetet, melyek nem hiányozhatnak a polcról.