kisgyerek szexualitás pszichológia nevelés maszturbáció
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Általános tapasztalat, hogy a gyerekek testük felfedezése közben a nemi szerveikkel is megbarátkoznak. Az érintés lesz az első inger, amely segítségével ráébrednek, hogy különlegesen érzékeny területen kalandoznak. Később - bár az érintés megmarad - más módon is szeretnék felfedezni testük szemérem övezte tájait, tükör segítségével, vagy még később játszópajtás közreműködésével.
nemi szervéöningerlésönkielégítés



Istockphoto
Istockphoto


Kínos kérdés a szülők szerint

A szülők jelentős része zavarba jön, amikor először tapasztalja a kicsinél az erotikus késztetést, amikor először döbben rá, hogy amit lát, az nem öncélú hintázás, lovacskázás vagy ringatózás, hanem gyermeke éppen szexuálisan ingerli magát. A zavart aztán szinte azonnal elutasító magatartás követi - a mai napig nehéz meggyőzni a szülőket arról, hogy amit a gyerek tesz, az fejlődésének természetes része, és hacsak nem ölt kóros méreteket, akkor alig van teendő vele kapcsolatosan.

Így aztán sokan azonnal rászólnak a gyerekre, egészen pontosan felszólítják arra, hogy amit tesz, azt azonnal hagyja abba. A kicsi viszont nem érti a reakciót, hiszen amit érez, az kellemes, ahogy azt is érzi, hogy a cselekedete nem bűn. Ám minél többször fut bele szülei - vagy más felnőttek - elutasításába, annál hamarabb és annál erősebben kapcsolódik össze majd benne a szexualitás a szégyenérzettel és a bűntudat érzésével.

Istockphoto
Istockphoto

Kérdezd a témában szakértőnket, Gazdag Enikő pszichológust!



Természetes jelenség a pszichológus szerint

szexuálpszichológiamaszturbálás

Éppen ezért a kérdést okosan kell kezelni: az önkielégítés negatív minősítése nélkül kell felhívni a gyerek figyelmét arra, hogy bármennyire is kellemes, amit érez, bizonyos helyzetekben esetleg zavarba hozhat vele másokat, és megértetni vele, hogy nem illendő egy barátokkal elköltött vacsora közben ingerelnie magát. Helyes magatartás ilyenkor megpróbálni más tevékenység felé irányítani a figyelmét, ahelyett, hogy rászólnánk.

Lelki okok a mértéktelenség mögött

Egy kisgyerek, ha a nap jelentős részében mással sem foglalkozna, csak szexuálisan ingerelné önmagát, akkor sem okozna kárt magában. A mértéktelenség kérdését nem is testi oldalról kell megközelíteni: a túl gyakori maszturbálásnak valószínűleg lelki okai vannak. Amikor az önkielégítés minden más tevékenységet felülír, amikor nem játszik és keveset kommunikál a kicsi, továbbá, ha szinte minden helyzetre az a reakciója, hogy önmagához nyúl, akkor ezt minden bizonnyal egyfajta pótcselekvésként teszi, vagy eszközként használja például a feszültség oldására.

Istockphoto
Istockphoto


A kóros méreteket öltő önkielégítés mögött nagy valószínűséggel a szülőkkel való nem kielégítő érzelmi kapcsolat állhat. Amikor például úgy érzi, nem szeretik, ilyen módon szereti, jutalmazza ő saját magát, illetve a családban lévő feszültségeket - amelyek rá is hatással vannak - a kellemes érzéseket ajándékozó öningerléssel enyhíti.

Ha túl sokat fogdossa magát

Amennyiben a szülő úgy érzi, hogy a gyermeke túlzottan sok figyelmet szentel a nemi szervének, tanácsos szakemberhez fordulnia. Ha a gyerek megfelelő mértékben nyitott a külvilágra, sokat játszik, érdeklődik, vannak hasznos külön programjai - úszás, torna -, akkor nem csak a maszturbálás jelentheti az egyetlen örömforrást, így normális keretek között maradhat ez a tevékenység.

Mit tanácsol a pszichológus?

Gazdag Enikő, pszichológus szerint a kisgyerekkori maszturbálás teljesen normális jelenség, ám ebben a korban már nem szerencsés, ha a szülővel egy ágyban alszik a gyerek, és az ellenkező nemű testvérrel sem ajánlatos egy szobában lakniuk. Fontos emellett, hogy a szülő szemtől szemben is jól kezelje a helyzetet: ha észreveszi, hogy a kicsi a nemi szervével játszik, beszélgessen el vele erről, természetesen az ő szintjén. Arról érdemes beszélni, amire a gyerek kíváncsi, vagy amire rákérdez, a túl sok információ összezavarhatja, mivel valószínűleg nem érti majd meg. Fontos hangsúlyozni előtte, hogy természetes dologról van szó, ami azonban nem mások szeme elé való, és a higiéniás szabályokról is tanácsos szót ejteni. Büntetni vagy tiltani a dolgot semmiképpen sem szabad, hiszen ez kihathat a későbbi szexuális magatartásra.

LIFE MAGAZIN: Gyerekkori maszturbáció

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=TE7yV2nB5MyWHsUd

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!


Szex nélkül évekig - Te meddig bírnád?http://www.life.hu/szeress/szex/20110124-szex-nelkul-evekig.htmlMegdöbbentő! A szexszel így hosszabbíthatod meg az életed!http://www.life.hu/szeress/szex/20110121-szex-az-aktiv-szexualis-elet-a-hosszu-elet-titka.htmlSzobatisztaság két hét alatt - Így neveld a gyereket!http://www.life.hu/anyaskodj/kisbabadvan/20110210-szobatisztasagra-neveles-a-bilitol-a-veceig.htmlÁtok vagy áldás a zsenialitás?http://www.life.hu/anyaskodj/mariskolabajartok/20110204-zseni-gyerekek-atok-vagy-aldas.htmlKorábban halnak a mai gyerekekhttp://www.life.hu/anyaskodj/mariskolabajartok/20110128-csokken-a-varhato-elettartam-a-gyerekkori-elhizas-miatt.htmlHisztis és kezelhetetlen? - Így neveld a gyereket!http://www.life.hu/anyaskodj/ovisoklettetek/20110126-alapszabalyok-a-gyermeknevelesben.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.