Michael Lohan Eddie Murphy család Hollywood Bobby Brown Jude Law édesapa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pontosítunk: hogy az alábbi fickók közül egyik sem az édesapád! Hollywood jó néhány olyan hírességet kitermelt már, akikből – a családjuk legnagyobb szerencsétlenségére – lepukkant, léha, nemtörődöm apukák lettek. Nos, most belőlük válogattunk. 

Michael Lohan

Lindsay Lohan hároméves volt, amikor a szülei először elváltak. (Később ugyanis újra összejöttek, majd ismét válás lett a kapcsolat vége.) Szóval az alkoholista és kokainfüggő apukának többször meggyűlt a baja a törvénnyel, és a családjával sem volt mindig túl rózsás a kapcsolata. A válás után nem volt hajlandó fizetni a gyerektartást, majd az után, hogy ő kényszerítette bele Lindsay-t gyerekként a show-bizniszbe, amikor Lindsay-nek is alkohol- és drogproblémái lettek, saját magán kívül mindenki mást hibáztatott érte.

Michael Lohan – az alkoholista és kokainista apának a törvénnyel is meggyűlt a baja. 2011-ben barátnője, Kate Major elleni erőszakos viselkedése miatt tartóztatták le Forrás: AFP

Matthew Knowles

Beyoncé édesapja és egyben exmenedzsere, Matthew Knowles sosem volt egy tipikus mintaférj. Számos nőügye napvilágot látott már, az egyikből pedig egy szerelemgyermeke is született, akiről viszont nem akart gondoskodni. Továbbá azzal is megvádolták, hogy meglopja saját világhírű lányát, így végül kirakták Beyoncé menedzsmentcsapatából.

Matthew Knowles és Beyoncé Forrás: AFP

Bobby Brown

Bobby Brownról mint apáról és férjről sokat elmond, hogy felesége, a legendás Whitney Houston és közös lányuk, Bobbi Kristina Brown is véget vetett az életének. Jó, azért ez így eléggé ki van sarkítva, de tény, hogy sosem volt egy mintacsaládfő. Az énekesnővel való házassága előtt is apuka volt már, három házasságon kívüli gyermeke is született exbarátnőjétől, viszont túl nagy felelősséget nem vállalt értük, egyebek mellett a gyerektartást sem fizette. A kokainfüggő Bobby Brown káros hatására vezetik vissza, hogy a 2000-es években már Whitney-ről is azt beszélték, hogy kábítószerezik. 1993-ban született egyetlen közös gyermekük, Bobbi Kristina, azonban miután 2007-ben Whitney Houston elvált férjétől, Bobby ismét nem jeleskedett apaságból, ugyanis gyerektartást neki sem volt hajlandó fizetni. A tartozásai miatt börtönben is ült.

A mindent felemésztő nagy szerelem – Bobby Brown és Whitney Houston. Manapság a fogai közti ikonikus szünetről lehet felismerni a jócskán kikerekedett egykori sztárt Forrás: AFP

Jude Law

A nagyon tehetséges és nagyon sármos színész ez idáig egy feleséget, két lánykérést és öt gyereket tudhat a háta mögött. Sadie Frosttal kötött házasságából született három legidősebb gyereke, majd két különböző nőtől további két gyermeke is született.

Jude Law a Dom Hemingway című film főszerepében egy frissen szabadult, lecsúszott gengsztert alakított. Reméljük, ő nem jut idáig Forrás: AFP

Vélhetően Jude-ot lepte meg a legjobban, amikor az egyik egyéjszakás kalandja, egy új-zélandi modell, Samantha Burke 2009-ben azt állította, hogy a vele töltött görbe este után bizony teherbe esett. A hölgyemény később apasági vizsgálatot harcolt ki a bíróságon, és bizonyította, valóban Law az apa. A színész már a hír hallatán előrebocsátotta, hogy nem akar részt venni negyedik gyermeke nevelésében, és kizárólag anyagi támogatást hajlandó nyújtani neki.

Ki ne emlékezne Jude Law és Zimány Linda kocsmai alakítására... az biztos, hogy nem ilyen felvételeket szeretnénk a családi albumba Forrás: Youtube

Eddie Murphy

A Dr. Dolittle-filmek sztárja még Jude Law-t is lekörözi – ez az igazi teljesítmény! Eddie Murphynek négy anyától összesen nyolc gyermeke született. Az apuka felelőtlenségét leginkább az egykori Spice Girltől, Mel B-től született gyermeke sínylette meg. A pár 2007-ben, a baba születése idején már nem volt együtt, és a szakítást Murphy nem túl diszkréten intézte: egy holland tévéműsorban üzent az akkor már várandós Mel B-nek, ráadásnak még azt is megjegyezte: „Nem tudom, kié ez a gyerek, majd ha megszületik, megmondja a DNS-teszt.” Nos, a DNS-teszt szerint az Angel Iris nevű kislánynak egyértelműen Eddie az édesapja. És hogy mi volt az apuka reakciója az eredményre?
Mel B a gyermeke születése után azt nyilatkozta, hogy Eddie Murphy egyszer sem látogatta meg a lányát, sőt, még gyerektartást sem fizet.

Eddy Murphy jobban bízhatna magában, mint egy DNS-tesztben. Mel B-től született kislánya igazi angyal Forrás: AFP, Instagram/Mel B

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.