Polyák Lilla gyermekei jól kijönnek új apukájukkal

Forrás: MTVA -
apuka Gömöri András Máté gyerekek Polyák Lilla
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A család együtt látogatott ki egy focimeccsre, és jól látható volt, hogy a gyerekek odavannak Gömöri András Mátéért.

Polyák Lilla, és 16 évvel fiatalabb szerelme pontosan azért állt ki a nyilvánosság elé, hogy ehhez hasonló közös programokat szervezhessenek. Hiába akarták lebeszélni őket egymásról, a jelek szerint remekül működik köztük a kapcsolat, és Lilla gyerekei is elfogadták az új apukájukat.

Forrás: MTVA

A két színész és a két gyerek együtt látogattak ki a Vasas-pályára, és egy családként élvezték a meccset - írja a Blikk. Máté remekül bánt a gyerekekkel, akik szinte el sem mozdultak a közeléből, együtt szemlélték a lelátóról az eseményeket. A színésznő a lap megkeresésére elárulta, hogy nem is akarnak bujkálni, és szeretik az ilyen közös programokat.

"Azért álltunk a nyilvánosság elé néhány hete, hogy ne kelljen bujkálnunk, hogy ilyen és ehhez hasonló közös programokon is részt tudjunk venni. Szerencsére a fiúk jól kijönnek Mátéval, és Zsolt új párját is megismerték már. Fontos, hogy tudják, attól, hogy a szüleik új párkapcsolatban élnek, számunkra mindig is ők lesznek a legfontosabbak" - mondta Polyák Lilla.

Roberto ínycsiklandó húsvéti menüje - Kétfogásos ízorgia az ünnepre hangolódvahttp://www.life.hu/csalad/20160317-rostas-robert-a-life-hu-sefje-csirkemajjal-toltott-dagado-es-husveti-tortat-keszit.htmlHa a húsvéti vendégváró falatokat már elkészítetted, akkor most jöhet egy kétfogásos ünnepi menü - kápráztasd el a családodat Rostás Róbert újabb különleges fiomságaival. A Life.hu séfje ezúttal egy főétel és egy ínycsiklandozó desszer receptjét hozta el neked. Család--Damu Roland intézetbe adná gyerekéthttp://www.life.hu/csalad/20160321-damu-roland-intezetbe-adna-gyereket.htmlDamu Roland és Edina gyermeke két hónap múlva fog megszületni, de máris veszélyben van.Család--"Remélem, Diana büszke ránk" - Őszintén beszélt édesanyjáról Harry herceghttp://www.life.hu/csalad/20160320-harry-herceg-edesanyjarol-diana-hercegnerol-beszelt.htmlDiana hercegné kisebbik fia, Harry herceg egy nemrég adott interjújában elmondta: reméli, könnyes szemmel néz le rá és testvérére, Vilmos herceg, és örömmel tölti el őt az, amit eddig elértek.Család--Mindenórásan is gyakorol a rúdtáncosnő - A netezők kiakadtakhttp://www.life.hu/csalad/20160319-terhesen-is-gyakorol-a-rudtancosno-cleo-hurricane.htmlCleo Hurricane néven vált ismertté, és azzal robbantotta fel a netet, hogy hónapos terhesen sem hagyott fel a rúdtánccal a 36 éves nő. Család--Tanulj tinó, ökör lesz belőled? - Avagy világsztárok érettségi nélkülhttp://www.life.hu/csalad/20160316-sztarok-akik-nem-vegeztek-el-a-kozepiskolat-nincs-erettsegijuk.htmlLehet, hogy nem tudnák megmondani, mi a kapcsolat az exponenciális és a logaritmusfüggvények között, sőt legtöbbjük valószínűleg egy Edgar Allen Poe-verset sem tudna elemezni. De nincs is rá szükségük. Helyette milliókat keresnek, és az egész világ a lábaik előtt hever. Következzenek azok a sztárok, akik a tanulás helyett a karriert választották. Család--Nyílt levél egy férfihoz, aki a pornót választotta a felesége helyetthttp://www.life.hu/csalad/20160318-nyiltlevel-az-exferjemhez-aki-a-pornot-valasztotta-helyettem.htmlNehéz kimondani, de valahol természetes, hogy a férfiak felrántják a szemöldöküket, ha egy csinos nőt látnak meg az utcán, vagy hogy odavannak a pucér csajos háttérképekért, és hogy előszeretettel néznek pornót a tévében és a neten. Az viszont egyáltalán nincs rendben, ha olyannyira jóllaknak ezekkel a mesterséges ingerekkel, hogy a saját párjuk már semmi vágyat nem tud gerjeszteni bennük. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.