internetes zaklatás iskolai megfélemlítés cyberbullying Instagram
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Te mit tennél, ha az interneten találnál egy bejegyzést, melyben gyermeked külsejéről lehet szavazni? „Csúnya, vagy sem?” Ezt a kérdést egy 10 éves kislány fotója alá írták kortársai.

A Mia-Lilit korábban is csúfolták és megalázták osztálytársai a súlya miatt. Egyszer a hasát is megpaskolták, és bántó módon felhívták figyelmét a szerintük borzasztó kövérségére. A szülei úgy döntöttek, emiatt elköltöznek Londonból. Folyamatosan dicsérték lányukat, és lassan úgy érezték, sikerült helyreállítani gyermekük önbecsülését. Aztán egyik este édesanyja, Corrinia egy barátjától kapott egy linket, melyben ez fogadta:

Mia-Lili Bennett Internetes zaklatás áldozata lett az Instagramon Forrás: Instagram/puggirl123456

Döbbenten ült a számítógép monitora előtt, egyszerűen nem akarta elhinni, hogy a gyerekek képesek ekkora gonoszságra. Felháborodását aztán szomorúság követte, nem tudta ugyanis, hogy lánya tud-e erről. Másnap reggel vívódott, hogy szóba hozza-e a dolgot, de végül megtette. Amikor a 10 éves Mia-Lili meglátta a posztot, sírógörcsöt kapott, alig tudták lenyugtatni.

Aznap a kislány nem akart iskolába menni, csak annyit mondott, hogy szeretné, ha ez az egész már véget érne.

A múltban megtört gyerek most egy újabb, még megszégyenítőbb megaláztatással szembesült. Szülei felváltva, folyamatosan mellette voltak, féltek, hogy öngyilkos lesz.

A cyberbullying a zaklatás egy olyan aljas formája, mely elől nincs menekvés. Míg korábban az iskolából hazaérve Mia-Lili fellélegezhetett, most azzal a tudattal feküdt az ágyában, hogy ismerősök és ismeretlenek is mind rajta nevetnek.

Szülei azonnal írtak az Instagramnak, hogy töröljék a bejegyzést, ami szerencsére hamar meg is történt. A család feljelentést is tett. A helyi rendőrség szóvivője elmondta, hogy a vizsgálat folyamatban van.

Corrinia minden szülő figyelmét szeretné felhívni, hogy igenis ellenőrizzék, mit csinál gyermekük az interneten, kísérjék figyelemmel, hogy hová regisztrál, és milyen képeket tölt fel.

Az internetes zaklatáshoz felhasznált képet Mia-Lili Instagram-oldaláról töltötték le, melyet nem sokkal a regisztrációt követően, a szülők kérésére – mivel úgy érezték, túl fiatal még hozzá – a lány törölt. Sajnos későn.

Mia-Lili Bennett édesanyja, Corrinia Bennett Forrás: ITV

A lány visszavágott zaklatóinak

Mia-Lili pár nappal az eset után édesanyja elé állt, és azt mondta:

Az önismeret lehet a fegyvered a zaklatással szemben; videó

Az iskolai szekálás lényege az erőegyensúly megtörése. De ez az élet bármely területére ráhúzható, nem csupán a fiatalok konfrontálódására. Remek példákat mutat arra a videó, hogy miként lehet leállítani egy zaklatót. Ám fontos, hogy a gyermek/felnőtt valódi önbizalmat nyerjen, hogy valóban ne számítsanak mások lealacsonyító és gúnyos megjegyzései. Ehhez pedig elengedhetetlen az önismeret.

Pár nappal ezelőtt Mia-Lili és anyukája a Good Morning Britain reggeli műsorában meséltek erről a mélyen elszomorító esetről. A kislány – akin látszott, hogy már jobban van – arra a kérdésre, hogy mit gondol az instagramos szavazásról, ezt válaszolta:

Mia-Lili nagyon szerencsés, hogy családja kiáll mellette, és nem bagatelizálják el az internetes megfélemlítés, zaklatás tényét. Azoknak, akik a már többször is említett szavazást feltöltötték, felelniük kell majd tettükért.

Azóta rengeteg bátorító üzenetet kapott, melyben leírták, hogy ne foglalkozzon a rosszindulatú megjegyzésekkel, hiszen ő egy kedves, bátor és csinos kislány.

Mia-Lili Bennett pár nappal az eset után édesanyja elé állt, és azt mondta: „Nem hagyom, hogy nyerjenek!” Forrás: ITV

Egy fiatal gyermek még nem érzi át tettének mélységét, ugyanakkor remek érzékkel választják ki társaik közül a gyengébbeket, és ezután már csak a felnőtt hatása vethet véget egy zaklatási folyamatnak. Ami egy apró heccnek indult, akár tragédiába is torkollhat. Korábban már beszélgettünk Tarr Andrea szociálpedagógussal az iskolai és az internetes megfélemlítésről:

Senki sem érdemli meg azt, hogy megfélemlítsék! Joga van egy fiatalnak ahhoz, hogy biztonságban érezhesse magát a saját kortársai körében. Ezzel foglalkozni kell, erről beszélgetni kell otthon és az iskolában is. Nagyon sokszor azt gondolják, hogy árulkodás, ha felfedik ezt a problémát, segítséget kérnek. Ez is egy tévhit. Ez nem árulkodás, hanem segítségnyújtás a másiknak. Nem neki kell megoldani és elintézni ezt a problémát, mert kamaszként nem ez a feladata, hanem külső, felnőtt segítséget kell kérni. (...) A teljes cikkért kattints IDE.

Érdemes gyermekünkkel egy nyugodt pillanatban leülni, és átbeszélni, hogy mit is okozhatnak a Mia-Lili történetéhez hasonló esetek. Fontos megértetni vele, hogy azok is felelősek, akik félrenéznek, a zaklatásnak pedig csak felnőtt segítséggel lehet véget vetni.

Egy középiskolai tanár kitálal diákjai és saját problémáirólhttp://www.life.hu/csalad/20180117-egy-kozepiskolai-tanar-elmondja-diakjai-es-sajat-problemait.htmlHa a gyerek rossz jegyeket visz haza, a szülők egyből a tanárt hibáztatják érte – biztosan nem tanít jól, túl szigorúan osztályoz, kipécézte magának a gyereket... stb. A tanárok megítélése messze sem olyan, amilyennek lennie kellene. Sokan úgy vélik, hogy aranyéletük és rengeteg szabadidejük van, hiszen már délután 1-3 óra között befejeződnek a tanórák és ott van a nyári szünet is. Azonban mint sok mindenben, ebben is téved a közvélemény. Család--Szexuális zaklatás a munkahelyen – Ismerd fel a zaklatót, és tégy ellene!http://www.life.hu/csalad/20171016-szexualis-zaklatas-a-munkahelyen-ismerd-fel-tegy-ellene.htmlA munkahelyünkön számos elvárásnak kell megfelelnünk; a munkatársakkal és a főnökünkkel szemben egyaránt. A Harvey Weinstein-ügy kapcsán előtérbe került a munkahelyi szexuális zaklatás. Ezeket azonban gyakran maguk az érintettek sem kezelik olyan komolysággal, mint amilyennel kellene. Akaratlanul is alapot szolgáltatva ezzel a zaklató felbátorodásának. Miként ismerhető fel a szexuális zaklatás a munkahelyen, mit tehetsz ellene? Ezekre keressük a választ. CsaládOrigoEgy iskolai megfélemlítés, melyben az áldozat majdnem öngyilkos letthttp://www.life.hu/csalad/20180713-egy-iskolai-megfelemlites-tortenete-melyben-egy-gyerek-majdnem-ongyilkos-lett.htmlEgy aggódó és egyben mélységesen felháborodott édesanya osztotta meg velünk 14 éves fia történetét, akit osztálytársai évek óta terrorban tartanak egy budapesti iskolában. A zaklatott gyermekben már az öngyilkosság gondolata is felmerült, mint lehetséges menekülés a napi atrocitások elől, miközben az intézmény próbálta felelősségét és részvételét az ügyben minimálisra csökkenteni. CsaládOrigoAz év végi bizonyítványosztás eltűnt és öngyilkos gyerekeket hagyhat maga mögötthttp://www.life.hu/csalad/20180620-ev-vegi-bizonyitvanyosztas-eltunt-es-ongyilkos-gyerekek.htmlA bizonyítványosztásokkor megugranak a diákok körében elkövetett öngyilkosságok és eltűnések. Sokan félnek megmutatni, a nem az elvárt szerinti jegyeket tartalmazó „füzetet”, ezért egyszerűen nem mennek haza, vagy rosszabb esetben megölik magukat. Ezeken a végtelenül szomorú megoldásokon azonban nem szabad meglepődni, ismerve a fiatalokra nehezedő nyomást, a tanárok és a szülők hozzáállását. CsaládOrigo„Segítség, agresszív a gyerekem!” – Kezeld, különben véged leszhttp://www.life.hu/csalad/20180528-segitseg-agressziv-a-gyerekem-gyereknevelesi-tippek.htmlAmikor egy gyerek agresszíven viselkedik a szüleivel, a kortársaival, vagy épp a játékaival, sok szülő megrémül. Ha nem otthon látja, akkor vajon miért „ilyen”? Ez a probléma, komoly konfliktusforrás, nem csupán közösségben, de családon belül is. CsaládOrigo9 gyereknevelési módszer, mellyel jobb szülő lehetszhttp://www.life.hu/csalad/20170824-9-gyereknevelesi-modszer-jobb-szulo-lehetsz.htmlA gyereknevelés kemény dió. Lehet jól, és lehet még jobban csinálni. Mi most ebben segítünk Neked! A gyermeki önállóság az, hogy bízzon magában, bele merjen vágni új tevékenységekbe; ez az egyik legnagyszerűbb dolog, amit megtaníthatsz neki. CsaládThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.