Az Ebola hatásos ellenszere a szappan?

Forrás: Thinkstock -
betegség ebola egészség vérzéses járvány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Amíg kontinenshatárokon, vagy legalábbis országhatáron kívül dúl a járvány, nem igazán valós a fenyegetettség érzése. A Life.hu a fertőző betegség kitörése óta figyelemmel kíséri annak útját és a legfontosabb állomásokat.

Ebola a kapuk előtt?

A hazai egészségügyi hatóságok szerint nem kell világjárványtól tartani, valamint Európa és hazánk is felkészült az esetleges fertőzéses esetek kezelésére és a járvány terjedésének megakadályozására. Mivel az afrikaitól jelentősen eltérő kulturális viszonyokkal rendelkezünk, fejlettebb az egészségügyi ellátórendszerünk, össze sem lehet hasonlítani az általános közegészségügyi helyzetet az afrikaival, és mivel felkészült járványügyi felügyelettel rendelkezünk, jóval kisebb az esélye az Ebola gyors terjedésnek. Az ÁNTSZ honlapja hasznos információkat közöl arról, hogy egy fertőzésveszélyes országba utazás alkalmával milyen, a személyes higiéniával kapcsolatos magatartással kerülhetjük el azt, hogy magunk is megfertőződjünk. Bár erre vonatkozóan további utasításokat nem leltünk, valószínűleg a tanácsok arra az esetre is vonatkoznak, ha a fertőzés nem idegen országban, de hazai környezetben fenyegetne minket.

Forrás: Thinkstock

Miért terjed ennyire gyorsan Afrikában az Ebola?

A Life.hu a tavaly Kinhshasában (a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában) önkéntes munkát végző Babai János televíziós újságíróval készített interjút. Az afrikai egészségügyi helyzetről, az ott élő lakosság egészségügyi szokásairól, a temetkezési szertartásokról kérdeztük. Az Ebola-járvány gyors terjedése ugyanis összefüggésben lehet az ott élő lakosok gyér egészségügyi ismereteivel és egészségügyi kiszolgáltatottságával. Tavalyi riportunkban János már tett említést minderről:

„Arra a szívet-zsigereket tépő nyomorra, a szagokra, az éhező, haldokló gyerekek látványára, amivel ott szembesültem, nem tud semmi felkészíteni. Sokkoló.
Az egészégügyi ellátás a nullával egyenlő. Amikor láttam, a helyi ellátóhelyen az ápolónő vérrel és szövetcafatokkal szennyezett eszközzel akarja tisztítani a sebet, elmenekültem. De így is elfertőződött a sebem.”

Forrás: AFP

János szerint a jelenlegi járvány gyors terjedése, függetlenül attól, hogy Afrika melyik részén ütötte fel a fejét, valóban szoros összefüggésben van a nyomorgó emberek egészségügyi ismereteinek teljes hiányával, valamint azzal, ahogy a halálhoz, a halottakhoz viszonyulnak:

„Fontos tudnotok, ahogy az én tapasztalataim a szegénynegyedekben élő emberekkel kapcsolatosak. A teljesen nincstelen, tanulatlan, nyomorgó és kiszolgáltatott emberekről beszélek, akik felnőttként is gyermeki tudatlanságban élik a mindennapjaikat. Akik egyik napról a másikra élnek, jövőképük nincs, és mindent, amit eléjük hoz az élet, sztoikus nyugalommal fogadják. Az éhezést, a betegséget és a halált is. A nyomor azonban nyomor Afrika minden területén – és a nyomorgó emberek mentalitásában nincs megfogalmazható különbség, éljenek Afrika bármely földrajzi pontján is. Ahol én voltam (Kisnhasa), államilag szervezett egészségügyi ellátás nincs. Magánpraxisok ugyan léteznek, de azok a szegény emberek számára megfizethetetlenek, a segélyszervezetek által fenntartott egészségügyi pontok pedig nem képesek kiszolgálni a nyomorgó tömegek igényeit. Káosz van. Az egyszerű afrikai emberek tudása saját testükről, egészségügyi állapotukról, vagy arról, hogyan előzhetnének meg betegségeket nulla. Nem tudnak védekezni, mert nem tudják, mi ellen kellene védekezni és azt hogyan kell megtenni. A járványok terjedését pedig különösen könnyűvé teszi, hogy az afrikai emberek fontos kommunikációs eszköze az érintés. Mindenkit 'megtapogatnak', ez a köszönés, a szeretet, az elfogadás része. Az érintés, vagy hogy egy mocskos 'tömegközlekedési eszközön' test testnek feszül, teljesen normális. Ahogy az is, hogy a kiszuperált buszokból átalakított tömegközlekedési járgányokban az ablakot, a kaszniból kivágott, borotvaéles peremű lyukak helyettesítik. Ezer helyen sérülnek az emberek és kenik össze vérrel a tárgyakat, egymást. A helyi 'kórházak' előtt betegségtől függetlenül várakoznak nagy tömegben, a földön ülve az emberek. Együtt várakozik a maláriás a bokatöröttel, a vérhasban szenvedő az éhhalál szélén lévő várandós anyukával. Bárki bárkit megfertőzhet. Elkülönítés nincs.
A temetkezési szokások is lehetőséget nyújtanak a fertőzések terjedésének. A halottak eltemetése alapvetően a család dolga. (Most természetesen nem a már karanténba került emberekről van szó, hanem azokról, akik kívül vannak.) A halottakat nem szálítják halottasházba, ez az intémény nem létezik. Sok helyen a halottal együtt élnek még néhány napig – ez részben az elengedés része, részben kényszer: amíg nem tudnak szállító eszközt szerezni, addig nem tudják hol elhelyezni szerettük holttestét. A házak jelenős része egy légterű, így a halott mellett esznek és alszanak az emberek. Nagyon sok esetben a halott szállítása során – legyen az akár egy több óráig tartó zötykölődés egy autóval – a kezükben tartják a holttestet. Jó esetben lepelbe burkolva, néha azonban még arra sem telik a családnak. A testi érintés tehát 'egészséges élők', fertőzöttek és a holtak között is a mindennapok természetes része. Olvasható volt az is, hogy a temetési szertartás során szájon csókolják a halottakat. Ezt személyesen én nem láttam, de egyáltalán nem elképzelhetetlen.”

Forrás: Thinkstock

Távolságtartás, napfény és szappan - az Ebola rövid ideig életképes csupán


Az Ebola-vírus ritka, de nagyon súlyos, gyakran halálos kimenetelű megbetegedést okoz. A kórokozót Afrika dzsungeleiben vadon élő állatok hordozzák (pl. denevérek, majmok, erdei antilopok), az ember ezen állatokkal vagy tetemükkel, vérükkel vagy váladékukkal való közvetlen kontaktus útján fertőződik. Ebola-lázban szenvedő emberekkel, holttestükkel, vérükkel vagy testváladékukkal (pl. nyállal, vizelettel) való közvetlen érintkezéssel terjedhet a betegség tovább az emberek körében. Az Ebola-vírus az influenzával ellentétben nem a levegőn keresztül terjed. A kórokozót védekezés nélküli szexuális érintkezés útján akár hét héttel gyógyulását követően is átviheti partnerére egy korábban fertőzött személy. A betegség a fertőződés után 2–21 nap lappangási idő után, hirtelen jelentkezik lázzal, izomfájdalommal, gyengeséggel, fej- és torokfájással. A betegség következő fázisában súlyosbodnak a tünetek: hányás, hasmenés lép fel, a testen kiütések jelennek meg, károsodnak a máj- és a vesefunkciók. Egyes betegeknél kiterjedt külső és belső vérzés, valamint több szervi elégtelenség jelentkezik.
A betegség ellen nincs vakcina, sem célzott terápia, csak tüneti kezelés.

Védekezés:
Hatásos ellenszere a szappan, a fehérítőszer, a napfény vagy a szárítás. A vírust tartalmazó váladékkal szennyezett ruhák gépi mosása megöli a kórokozót. Az Ebola-vírus csak rövid ideig életképes közvetlen napsugárzásnak kitett vagy kiszáradt felületeken.

Emelkedik a halálos áldozatok száma

A kór jelenleg négy afrikai országban, Guineaban, Nigériában, Sierra Leonéban valamint Libériában terjed, és szedi halálos áldozatait. Augusztus 9-ig 1848 megbetegedésről történt feljegyzés, a betegek közül pedig 1013 nem élte túl a fertőzést. Ez rendkívül súlyos halálozási aránynak számít - hiszen a fertőzött esetek több mint fele, 54,8%-a halt bele az Ebolába. Sierra Leone vezető virológusa, az Ebola-járvány ellen küzdő kutató, Sheik Umar Khan szintén a halálos áldozatok között van.

Járvány - etika

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) sajtóközleményéből tudjuk, hogy a szervezet etikai bizottsága kedden jóváhagyta a nem engedélyezett, kísérleti Ebola-gyógyszerek alkalmazását. Állásfoglalásuk szerint járvány és "bizonyos feltételek teljesülése esetén" etikus az olyan, egyelőre nem engedélyezett gyógymódok lehetséges kezelésként vagy megelőzésként való alkalmazása is, amelyek hatékonysága és mellékhatásai jelenleg nem ismertek.

Íme, egy rövid összefoglaló a járvány nyolc hónapos útjáról:

Pusztít az Ebola-vírus Afrikában
A nyugat-afrikai Ebola-járványt a kórokozó új variánsa, tehát nem a Közép-Afrikából származó vírustörzs okozta. A betegség Guinea egyik távoli vidékéről a fővárosra, Conarkyra is átterjedt. Az Ebolára nincs se orvosság, se gyógymód: összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye. A járvány megfékezésére a térség országai szigorításokat vezettek be. Az intézkedések a repülőtereken végzett alapvető egészségügyi ellenőrzésektől egész addig terjedtek, hogy Szenegál teljesen lezárta Guineával közös határát, Gambia pedig megtiltotta egy Banjulba tartó repülőgépnek, hogy Guineából, Libériából és Sierra Leonéból utasokat vegyen fel.

Durvul az Ebola-járvány Afrikában - Aggódik a WHO
Az Egészségügyi Világszervezet szerint drasztikus lépésekre van szükség az Ebola-járvány megfékezésére Nyugat-Afrikában. A szervezet szakértőket küldött a helyszínre, hogy segítsék a helyieket a járvány kezelésében. A helyszínen lévő segélymunkások szerint a járvány példa nélküli arányokat öltött. Az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet szerint teljesen kicsúszott az ellenőrzés alól az Ebola-járvány Nyugat-Afrikában. Guineában, Sierra Leonéban és Libériában legalább 600 megbetegedésről tudnak, és a WHO adatai szerint addig legalább 360-an haltak meg a betegségben a járvány márciusi kitörése óta.

Retteghetünk? Megérkezett a halálos vírus Európába
A spanyol egészségügyi minisztérium megelőző intézkedéseket léptetett életbe, mert arra gyanakszik, hogy egy valenciai kórházban Ebolával fertőzött pácienst ápolnak, aki egyébként kielégítő állapotban van. A tesztek még zajlanak, a minisztérium ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy senki ne essen pánikba.

Megérkezett az Egyesült Államokba az egyik amerikai ebolás beteg
A hatóságok közlése szerint Kent Brantly orvosról van szó, akit az Atlanta közelében lévő Dobbins légitámaszpont repülőteréről azonnal az atlantai Emory Egyetemi Kórházba vittek. A kezelés az intézménynek az amerikai járványügyi hivatallal (CDC) közösen kialakított szigorúan izolált részlegében kezdődik. Ez az első eset, hogy ebolás beteget gyógyítanak Amerikába

Elérte az Ebola-járvány az USA-t?
Az amerikai kormány több megelőző intézkedést léptetett életbe a légi és tengeri kikötőkben annak megakadályozására, hogy az Ebola-járvány elérje az Egyesült Államok területét. Az Egyesült Államokba tartó utasokat a repülőgépekre való felszállás előtt, majd a leszállás után is megszűrik. Az amerikai járványügyi hivatal szakértői kiképzést tartottak a vám- és határőrség embereinek a tünetek felismeréséről. A fertőzötteket egészségügyi szakember juttatja el a kikötőkben és repülőtereken kialakított elkülönítő helyiségekbe.

Ebolagyanú miatt került karanténba egy személy Nagy-Britanniában
Tünetei még nincsenek, elkülönítését önként kérte és vállalta a Nyugat-Afrikából hazaérkezett személy.

Németországba érkezhetett az Ebola
Egy 28 éves férfi Sierra Leone fővárosából, Freetownból érkezett Hamburgba csütörtökön, és szombaton került kórházba magas láz és hányinger miatt. A Bild című lap beszámolója szerint a férfit mentőautóval szállították egy klinikára, és amikor kiderült, hogy Ebolával fertőzött térségből érkezett, és nem tudta megmondani, hogy érintkezett-e betegekkel, elkülönítőbe helyezték. Később kiderült, hogy nem fertőződött meg az Ebolával, de az aggódás nem csökkent, mert egy újabb Ebola-gyanús beteg érkezett az országba. Ezúttal egy nő.

Németország után Romániában is Ebola-gyanús beteget kezelnek
Az 51 éves férfi a hírek szerint július 25-én tért vissza Nigériából, és súlyos hasmenéssel, vért tartalmazó széklettel utalták be a ploiestii kórházba. Orvosai azt sem zárják ki, hogy a férfi nem Ebola-, hanem maláriafertőzésben szenved. Erre utal az a tény, hogy egyelőre lázmentes.

Meghalt a spanyol ebolás beteg
Meghalt az Ebola-vírussal megfertőzödött spanyol misszionárius. Nyugat-Afrikában már több mint ezer halálos áldozata van a járványnak. A WHO korábban egészségügyi vészhelyzetet hirdetett. A fétfi libériai tartózkodása során fertőződött meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.