Ez történik a szervezeteddel, ha túl sokat stresszelsz

Forrás: Shutterstock -
betegség sedacur2019 stressz egészség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A stresszről pontosan tudjuk, hogy kifejezetten ártalmas, sőt manapság már számos betegséget is a stressz számlájára írnak az orvosok. De pontosan mit okoz a szervezetünkben a stressz jelenléte? Ennek jártunk utána.

Először is nem árt tisztázni, hogy pontosan mit jelent a stressz fogalma. Sokan összekeverik a düh, a harag, a depresszió érzésével, pedig a stressz valójában a szervezet reakciója a minket körülvevő világból érkező különböző ingerekre. Éppen ezért bizonyos mértékig teljesen normális a jelenléte, sőt szükséges is. Hivatalos definíciója szerint a stressz a szervezet általános reakciója azokra az ingerekre, amelyek a szokásos magatartásból kibillentik, alkalmazkodásra, a megszokotthoz képest eltérő válaszreakcióra késztetik. Ezt vészhelyzetként értékeli a szervezetünk, és adrenalintermelésbe kezd. Az adrenalin hormon hatására pedig megnő a szívverésünk, fokozott válaszkészség jön létre, a szervezet reakcióideje pedig lecsökken. A hirtelen érkező stresszhelyzetekre így reagál a szerveztünk, ám amint az adott vészhelyzet elhárul, a szervezetünk hormontermelése ismét normalizálódik, és minden visszaáll a nyugalmi állapotba.

A stressz valójában a szervezet reakciója a minket körülvevő világból érkező különböző ingerekre Forrás: Shutterstock

Akkor van baj, ha a stressz hosszabb ideig, tartósan jelen van az életünkben

Más a helyzet akkor, amikor a fent leírt folyamat állandósul, tehát huzamosabb ideig vagyunk kitéve a stressz okozta hatásoknak. Ilyen helyzet lehet például a munkahelyeken a munkakörökhöz kapcsolódó feladatok intézése, a túl magas elvárások, felelősség, vizsgaidőszakban a vizsgadrukk, a feszült otthoni légkör, a megoldatlan családi problémák, vezetés közben a forgalmi dugók, az elkezdett, de be nem fejezett dolgaink súlya... Még hosszan sorolhatnánk azokat a stresszhelyzeteket, amelyekkel nap mint nap meg kell birkóznunk. Ilyenkor állandósul az adrenalintúltermelés, aminek következtében a szervezet fentebb említett válaszreakciói akár különböző kóros elváltozásokat is előidézhetnek.

Érdekesség

Létezik úgynevezett pozitív stressz is. A szaknyelv szerint ez az úgynevezett eustressz, amely egyáltalán nem káros, sőt a fejlődést, előrejutást segíti elő, a siker érzésével együtt járó akciókra készteti az embert.

Milyen testi tünetekkel jelentkezik?

Hosszú távon megemelkedhet a vérnyomás, fokozódhat a szervezet vízvisszatartása. Megemelkedhet a pulzusszám, a szokásosnál erősebb verítékezés figyelhető meg, esetleg légszomj is kialakulhat. Ezek a tünetek közösen, együttes erővel pedig akár szorongáshoz, depresszióhoz vagy szívbetegség kialakulásához is vezethetnek.

A stressz okozta testi tünetek akár szorongáshoz, depresszióhoz is vezethetnek Forrás: Shutterstock

Mit tehetünk ellene?

Nagyon nevetségesen hangozhat az, hogy próbáljunk meg nem stresszelni, de a titok mégiscsak ez. Figyeljünk oda magunkra, a testünk jelzéseire. Végezzünk rendszeresen olyan tevékenységeket, amelyek ellazítanak, kikapcsolnak. Lehet ez egy hosszabb séta a közeli erdőben, egy pihentető forró fürdő, jóga, meditáció, bármi. Figyeljünk oda a légzésünkre, annak egyenletességére, és igyunk megfelelő mennyiségű folyadékot. Amint úgy érezzük, hogy stresszhelyzetbe kerültünk, próbáljunk tudatosan megnyugodni, és átgondolni, hogyan jöhetünk ki jól a kialakult helyzetből. Nem utolsósorban ott vannak vény nélkül kapható, különböző hangulatjavító, nyugtató hatású gyógynövények kivonatából készült patikai készítmények is, amelyek nagy segítségünkre lehetnek a nehéz időszakokban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.