Sarah Greenaway úgy gondolta, hogy jó ötlet, ha saját maga rakja fel a műkörmeit, annak ellenére, hogy köztudott: ezt csakis manikűrösre érdemes bízni. Sajnos Sarah a saját kárán tanulta meg mindezt, mivel amputálni kellett az ujját.

Sarah Greenaway évek óta műkörmöt viselt, pár hete pedig elhatározta, hogy a manikűrös helyett inkább

saját maga veszi kezelésbe a körmeit.

Minden szükséges kelléket megvásárolt, és egy ideig úgy is tűnt, hogy minden rendben van a körmeivel, ám másnap arra ébredt, hogy nagyon lüktet a jobb mutatóujja.

A kép illusztrációForrás: Thinkstock

Gyorsan eltávolította a műkörmöket, ekkor látta, hogy alatta zöldeskékre színeződött a körme. Akkor ijedt meg, amikor nem sokkal később az ujja felső része sötétlila lett,

a fájdalom pedig nem múlt.

Elment a háziorvosához, aki közölte, hogy elfertőződött a körme, és antibiotikumot írt fel neki.

Sajnos a gyógyszer is hasztalannak bizonyult, így Sarah 4 nap múlva kórházba került, ahol az orvosai közölték, hogy az ujja felső percében teljesen elhaltak a szövetek a fertőzés miatt. Megműtötték a lányt:

amputálták azt a részt, amit nem tudtak már megmenteni.

Sarah szerint a körömragasztó minősége okozhatta a súlyos fertőzést, de a szakértő azt mondta a Daily Mailnek, hogy lehetséges, hogy a lány hibázott. Mindenesetre Sarah ezek után soha többet nem akar műkörmöt viselni.